HÍREK
A Rovatból

Kezdődik: vízkorlátozás jöhet több Budapest környéki településen

Így menne elébe a Duna Menti Regionális Vízmű, hogy a szolgáltatási területén nyomáscsökkenés vagy átmeneti vízhiány alakuljon ki.


Vízkorlátozás bevezetését kérte 15 Budapest környéki település önkormányzatától a helyi szolgáltató, hogy elkerüljék a vízhiányt. Szentendrén már lépett is a városvezetés.

A Duna Menti Regionális Vízmű keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a Duna Jobbparti Regionális Vízellátó Rendszer ellátási területén az utóbbi napok üzemeltetési adatai alapján

„a vízfogyasztás egyértelmű növekedése tapasztalható”.

Azt is hozzátették, hogy jelenleg az érintett települések vízellátását biztosító rendszereink magas fogyasztás mellett maximális kapacitással, üzemszerűen működnek, és a szolgáltatási területükön egyelőre sehol sem alakult ki vízhiány.

„Ugyanakkor a fogyasztási igények további emelkedése a vízellátó rendszerben kritikus üzemállapot elérését okozhatja, amelynek következtében nagyobb kiterjedésű területen nyomáscsökkenés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki”

- írta a szolgáltató. Ezért arra kérték 15 település - Budakalász, Csobánka, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Tahitótfalu és Üröm - lakóit „felelős ivóvízhasználatra és együttműködésre” kérték.

Ennek értelmében az érintett településeken élők:

  • Törekedjenek az ésszerű vízfogyasztásra: korlátozzák az ivóvíz más irányú felhasználását (pl. medencetöltés), annak érdekében, hogy minden Felhasználó ivóvízhez juthasson.
  • Mellőzzék a locsolást, a kommunális ivóvízellátó rendszerre szerelt automata öntözőberendezéseket kapcsolják ki.
  • Kérjük továbbá az Önkormányzat közterületi (például tűzcsapokról történő) locsolási célú vízvételezésének szüneteltetését.

    A DMRV azt is hozzátette, hogy

    minderről tájékoztatták az érintett önkormányzatokat is, és kérték az elsőfokú vízkorlátozás elrendelését.

    A szolgáltató kérésére a Szentendrei önkormányzat el is rendelte a korlátozást szerda éjfélig.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor alatt élő adásban rogyott össze egy papírdoboz
    A miniszterelnök beköszönt a Patrióta élő adásába, de nem számítottak rá. Hellyel kínálták, de ő visszautasította, és mást választott. Hiba volt.


    Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.

    Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.

    Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.

    Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.

    Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Hadházy: A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette Hatvanpusztán
    A független országgyűlési képviselő ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat. Igaz, azt írja: ez ma már teljesen máshogy néz ki.
    Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
    2025. szeptember 08.



    Hadházy Ákos ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat.

    „Azóta már elkészült és ebben a részben laknak Orbánék, amikor meglátogatják a birtokot”

    - jegyezte meg a független országgyűlési képviselő, aki szerint a fotókon a birtok 19 lépcsőházából az egyik, egy kisebb szoba és egy mosdó részlete látható.

    „Persze a tisztilak már nem így néz ki, ez az épület már be van rendezve egészen elképesztő antik bútorokkal. A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette és színesre cserélte. Vicces részlet, hogy a méregdrága mosdókagyló mellett még ott hever a leszerelt szerényebb, egyszerűbb verzió, amit szintén kidobathatott a First Lady, mert nem volt neki elég puccos”

    - fogalmaz Hadházy Lévai Anikóra, Orbán Viktor feleségére utalva.

    A képviselő egy építész szakértőre és a hatvanpusztai birtokon dolgozó munkásokra hivatkozva arról is ír, hogy

    a mosdó padlója is süttői mészkő lehet, ami állítása szerint lerakással együtt 50-60 ezer forint/négyzetméter árban van. A falon is jó minőségű kerámia csempe lehet, a mosdókagyló pedig újonnan 200 ezer forintba, akciósan 120 ezerbe kerülhet.

    „Összehasonlításként az Alföldi hazai alaptermék 23 ezer forint, plusz a kiegészítők. A csaptelep »Bugnatese Rubinetteria« termék lehet 80-100 ezer forint (összehasonlításként a MOFÉM hazai termék 12 ezer forint). És az alsó törölközőtartó hasonló minőségű kiegészítő” - jegyezte meg a képviselő, aki arra is kitért, hogy a faberendezések mind a külső ablak jó minőségű - és drága - faanyagával azonosak, és a belső ajtók is nagyon jó minőségűnek tűnnek.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor a sajátjainak üzente: Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve
    Azt üzente, hogy mindenki tegyen meg mindent, mert mindent alá kell rendelni a győzelmüknek. Kötcsén tartott előadást a miniszterelnök.


    Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.

    A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:

    „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

    – a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.

    …és az ostoba csinovnyikok megtapsolják. Teljesen beteg.
    byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

    Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    „Nem szégyellik magukat?” – mondta Menczer Tamás az újságíróknak Kötcsén
    A Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV újságírójának válaszolva azt is elmondta, hogy szerinte Magyar Pétertől nem azt kérdezik meg, amit kellene.


    Mint arról mi is írtunk vasárnap: soha nem zárták még el ennyire a sajtót a kötcsei piknik helyszínétől, mint idén. Az újságíróknak így nem is volt lehetőségük kérdezni az eseményre érkező politikusoktól, közéleti szereplőktől. Menczer Tamás ugyanakkor kiállt a sajtó elé és válaszolt kérdésekre is.

    A Fidesz kommunikációs igazgatójától az ATV újságírója azt kéredzte, hogy Magyar Péter miatt közvetítik-e a kötcsei piknik történetében először élőben Orbán Viktor beszédét. Menczer erre azt felelte, hogy nem, majd azzal folytatta: anélkül, hogy személyében bármilyen módon bántaná, úgy látja, hogy az újságíró az ATV-t képviseli.

    „Nem szégyellik magukat? Önök egy húszperces interjúban a Tarr-botrányról, a hazugságokról, és a Tisza-adóról nem kérdezték meg Magyar Pétert. Ne haragudjon, először ez intézze!”

    - folytatta Menczer.

    A válasz láthatóan a sajtó képviselőit is meghökkentette.

    A jelenetről készült videó egyébként a Fidesz kommunikációs igazgatójának Facebook-oldalára is felkerült azóta.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: