SZEMPONT
A Rovatból

Ötödével kevesebb szálloda működik Budapesten, mint a járvány előtt, de a bevételük már csúcsokat dönt

Magára talált a fővárosi turizmus, a vendéglátásban ugyanakkor óriási a munkaerőhiány: akár több tízezer ember is hiányozhat, és egyelőre megemelt fizetésekkel sem lehet visszacsábítani őket.


Hosszú évtizedek óta nem látott összeomlás következett be 2020 márciusában a turizmus-vendéglátásban: a járvány első hullámának elején a teljes szektor földbe állt, a kilábalás pedig azóta is tart.

Tavaly ilyenkor megjelent cikkünkben a nyilatkozók egybehangzóan úgy vélték, az az év még a túlélésről fog szólni, az igazi fellendülés idén tavasszal jöhet el. Most arról kérdeztünk szakmabelieket, helyes volt-e ez a becslés, milyenek a kilátásaik a 2022-es főszezon kezdete előtt.

Kevesebb a vendég a szállodákban, de így is több a bevétel

Jelenleg 160 szálloda üzemel Budapesten, 2019-ben ez a szám 200 körül volt – tudtuk meg Iváncsics Nándortól, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) budapesti régióvezetőjétől.

A csökkenés oka, hogy vannak olyan hotelek, amelyek továbbra is üzemszüneten vannak, míg másokat átalakítottak például egyetemi kollégiummá vagy munkásszállóvá. Végleg bezárni ugyanakkor valószínűleg nem sokan fognak, legfeljebb még kivárásra játszanak, vagy egy tulajdonosváltás után folytatják a működést.

A piac szemmel láthatóan elkezdett felpezsdülni, folyamatosan nyitnak újra a szállodák, sőt teljesen újak is várják a vendégeket.

Persze bőven van hová visszatérni: a teljes évre vetített budapesti szobafoglaltság 2019-ben még 79 százalék volt, ami abszolút rekordnak számít. Az elmúlt 30 év csúcsát sikerült ekkor beállítani, nagyjából 10 évig tartó nagyon intenzív növekedés után.

2020 első hónapjaiban még biztosra vették, hogy a foglaltság és az átlagár terén is újabb csúcsdöntés lesz. Ehelyett jött a járvány, és márciusban teljesen megállt az élet. Nyáron volt némi fellélegzés, de a szeptemberi újbóli határzár után ismét 10 százalék körülre csökkent azoknak a szállodáknak a foglaltsága, amelyek egyáltalán nyitva maradtak.

Ez az állapot nagyjából 2021 nyaráig tartott. Augusztusban állt be a szállodák foglaltsága egy már piacilag is értelmezhető szintre, a 40 és 60 százalék közötti tartományba. Ebben a sávban mozog egészen a mai napig, kisebb kilengésekkel (januárban például 34 százalék volt, áprilisban pedig felment egészen 62 százalékig).

A foglaltság mellett ugyanakkor az átlagárat is figyelembe kell venni, ezen a téren pedig jelentős az emelkedés: idén márciusban a nettó átlagár 31600 forint volt, két éve ugyanekkor pedig 22700 forint. Ez azt jelenti, hogy közel 40 százalékos drágulás történt a 2019-es csúcsévhez képest, de ennek csak egy kisebb részét érezték meg a vendégek a pénztárcájukon.

Két másik tényező ugyanis szintén pozitív hatást gyakorolt a szektor talpra állására: az egyik, hogy 2019-ben még 18 százalék volt a szállodai szobák áfája, 2020 januárjától viszont lecsökkent 5 százalékra. Ennek előnyeit akkor nem sokáig élvezhette a piac, az újraindulás óta azonban jelentős, 13 százalékos nettó átlagár-emelkedést eredményezett. A másik pedig a forint gyengülése az euróhoz képest, ez is a bevételek növekedését hozta magával.

A fentiekből következik, hogy hiába alacsonyabb egyelőre a foglaltsági szint, mint a járvány előtt volt, a magasabb átlagárakkal felszorozva a bevételek már nem maradnak el ennyire a korábbi csúcstól.

Ennek mérésére szolgál az úgynevezett REVPAR mutató, ami azt adja meg, mennyi a bevétel aktuálisan az összes kiadható szobára vetítve. Tehát ha kevesebb szoba foglalt, mint korábban, azokat viszont jóval drágábban tudják kiadni, a bevétel még lehet magasabb. Volt is példa erre: a REVPAR nettó értéke márciusban már meghaladta a 2019-es rekordot. Áprilisban ugyan ismét aláment, de a jeget így is sikerült megtörni.

Mintha lenyomnánk egy gumilabdát a víz alá

A járvány hatása Iváncsics Nándor szerint most már elhanyagolható a turizmusra, szinte mindenhol feloldották az utazási korlátozásokat. Bejött ugyanakkor a háború, ami egy időre újra „pause” állapotba tette a szállás- és repülőjegy-foglalásokat.

Az orosz piac azóta megállt, ami komoly visszaesés, mivel január-februárban még jelentős arányt képviseltek az onnan érkező turisták. Ennek oka, hogy a Szputnyik-oltásukat az Unió számos országában nem fogadták el nálunk viszont igen.

Az ukrán turisták szintén elmaradtak, a jobb anyagi helyzetben lévő menekültek viszont gyakran töltöttek budapesti szállodákban néhány napot vagy akár hetet, mielőtt továbbmentek Nyugat-Európa felé, vagy visszatértek otthonaikba. Márciusban volt ez a legjellemzőbb, akkor az egyik első számú küldő országnak Ukrajna számított.

A háború miatti kezdeti félelem ugyanakkor nem volt tartós, Iváncsics szerint nyárra stabilan az 50-70 százalék közötti sávba fog felmenni a foglaltság, és év végéig ott is marad. A szeptember-október különösen erősnek ígérkezik, mivel akkor egyszerre vannak városlátogatások és üzleti utak.

„Van egyfajta bizakodás és természetesség is a növekedés mögött, hiszen egy elhalasztott kereslet jelent meg a piacon. Az elmúlt két évben nem azért nem utaztak az emberek mert nem volt kedvük hozzá, hanem a korlátozások és a vírus miatti félelem miatt. Olyan ez, mintha lenyomnánk egy gumilabdát a víz alá, majd elengednénk: ekkor azonnal fel fog pattani.”

Van ugyanakkor néhány tényező, ami keresztbe tehet a növekedésnek. Az egyik ilyen változatlanul a koronavírus: hiába nem beszélünk most róla, ettől még nem múlt el teljesen, ott van az emberekben a félsz, hogy bármikor jöhet egy újabb variáns vagy egy másik betegség.

A másik akadály a háború elhúzódása lehet: egyelőre senki nem tudja, meddig tartanak majd a harcok, adott esetben átterjednek-e más országokra is. Ezzel párhuzamosan a makrogazdasági viharfelhők is gyűlnek, egyre magasabb az infláció szerte a világban, több folyamat is aggodalomra ad okot.

Iváncsis Nándor szerint legfeljebb a fentiek állhatnak az újbóli csúcsdöntés útjába, de pozitív kicsengés esetén jövőre vagy 2024-ben a járvány előtti foglaltsági rekordok is megdőlhetnek, ami minden eddiginél magasabb bevétellel jár majd együtt.

„Egyelőre a munkaerőhiány a nagy nehézségek mellett is kezelhető: a mostani foglaltsági szintet a rengeteg pályaelhagyó ellenére is le tudja fedni a meglévő emberállomány. Hogy egy újbóli szintlépés esetén is meglesz-e a szükséges létszám, az egy sokismeretlenes egyenlet, amire most még nem tudok válaszolni” – összegez.

Több tízezer munkavállaló tűnt el a vendéglátásból

„Arra vonatkozó statisztikát egyelőre nem tudok mondani, hány étterem ment tönkre a járvány következtében, mivel a hamarosan lejáró hitelmoratórium után valószínűleg még tovább nő majd ez a szám” – nyilatkozta megkeresésünkre Gendur András gasztronómiai szakértő.

Szerinte könnyebb helyzetben azok a főként külvárosi, kisebb családi vendéglők voltak, akik stabil belföldi vendégkört építettek ki. A belvárosban ugyanakkor nagyon sok múlik a turistákon. A Giro d’Italia három napja például óriási forgalmat generált, minél több ilyen rendezvény lesz (például júniusban a vizes vb), annál hamarabb érheti utol magát a budapesti vendéglátóipari szektor.

A jóslásokat nehezíti az is, hogy nagyon lerövidültek a foglalási időtávok: akár pár napos átfutással is betelhet egy korábban üresnek tűnő hétvége, és ugyanígy le is mondhatják a foglalásokat egy pillanat alatt, ha beüt valamilyen pánikhelyzet.

„Sokkal kevésbé lehet előre felmérni, mi lesz, mint korábban. Éttermet nyitni pedig elég nagy hazárdjáték olyan kilátásokkal, hogy két hét múlva még valószínűleg jó lesz, három hét múlva viszont már korántsem biztos” – magyarázza.

A szállodákkal ellentétben itt a munkaerőhiány is égető probléma: rengeteg szakmabeli ment el, ez akár több tízezer munkavállalót is jelenthet. Az ő visszatérésükről Gendur szerint leghamarabb akkor lehet beszélni, ha idén sikerül stabil, üzembiztos szezont zárni.

„Egyelőre még mindenki kellőképpen fél attól, hogy újbóli korlátozások sújtják majd a szektort. A saját kollégáimtól, akik szintén elhagyták a pályát, azt hallom, hogy nagyon jól be tudtak illeszkedni az új munkahelyükön. Őket nyilván különösen nehéz lesz visszacsábítani, ami a személyzet bérigényét is biztosan növeli majd. De most már nem is feltétlenül pénzkérdés, van-e elég ember.”

A fentiekből az következik, hogy nem biztos, hogy mindenki ki tud nyitni akkora kapacitással, amennyire elvileg lenne elég széke és asztala. Sok helyen kell csökkenteni a befogadóképességet olyan százalékban, amennyit a meglévő személyzet ki tud szolgálni. Gendur könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy egy 80 fős étterem például csak 40 vendéget fogad majd.

A megoldás szerinte nagyban függ attól, hogy egy étteremnek mennyire adott a profilja. Egy fine dining hely például nem mondhatja azt, hogy mostantól átáll street foodra, így kevesebb felszolgálóra lesz szüksége és az ételeket is hamarabb ki tudja adni. Ugyanígy egy street food étterem sem alakulhat hirtelen bisztróvá azzal a céllal, hogy kevesebb vendéget szolgáljon ki nagyobb bevételért.

„Sok múlik azon is, milyen ütemben állnak vissza az emberek korábbi fogyasztási szokásai, hiszen sokan nagyon elkényelmesedtek attól, hogy gyakorlatilag minden elérhetővé vált házhozszállítással. Óriási feladat lesz visszacsábítani a vendégeket a fotelből az éttermi székbe.”

Gendur András idén már mindenképp jobb szezonra számít, mint a tavalyi volt, 2-3 évig tartó felíveléssel pedig újra elérhetőnek tartja a 2019-es szintet. Persze ehhez az is kell, hogy ne jöjjön újabb járvány vagy más korlátozó tényező, valamint az elvándorolt kollégákat is pótolni tudják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk