UTAZZ
A Rovatból

A Vasas-szakadék még Csubakkának is feladná a leckét

Magyarország egyik legszűkebb természetes sikátorában a vuki bánatosan szűkölne. Íme a Visegrádi-hegység kincsei.


80 éves évfordulót tartott a napokban az egyik kedvenc helyem, a Kőhegyi menedékház, az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb turistaház Magyarországon. Nem véletlen közkedvelt, hiszen közel van a fővároshoz és Szentendréhez, ahonnan egy jó fél órás sétával elérhető. Ez az a hely, aminek barátságos melegedőjében elfér egymás mellett még a feszület és az úttörőzászló is.

PB023339

Először 2011 novemberében jártam a Kőhegyen a két kisebb fiúval (akkor 6 és 9 évesek voltak), de velünk jött a nagymamájuk is. Kis túrákat terveztünk, éjszakai, fejlámpás mászkálással, ott alvással. Délután értünk fel, lepakoltunk, és célba vettük a háztól 10 percre álló Petőfi-emlékművet.

A rövid ösvény a Kő-hegy sziklás meredélye mellett vitt el. A kilátópontokra kisétálva jó lehetett látni Szentendrét és az őszi fákat.

Az út végén van a korláttal elkerített Petőfi pihenő. Mivel azonban azzal kecsegtettem a fiúkat, hogy nemsokára megláthatják Napóleon kalapját, elsőként az emlékműtől kicsit lejjebb álló fura formájú sziklára vetették (volna) magukat. Mivel a szikla meredek volt, ezért csak a korlátig engedtem őket.

PB023305

PB023311

PB023316

PB023321

A Gomba-szikla, más néven Napóleon kalapja úgy keletkezhetett, hogy egy keményebb, majdnem háromszög alakú szikladarab kalapszerűen megvédte az alatta levő kőzetet az eróziótól. Vili természetesen fel akarta volna próbálni, vagy ha nem akkor legalább a tetején ugrálni.

Miután ezt nem engedtem, az emlékművet vették célba. A rajta levő tábla szerint sokat túrázó költő itt pihent meg 1845. szeptember 23-án.

...és akik szerint szép a kilátás

A Szép kilátás! blog nem más, mint egy amatőr túrázó élményei és javaslatai annak érdekében, hogy ti is kedvet kapjatok Magyarország és a világ legszebb helyeit megismerni. Kilátók, hegycsúcsok, panoráma, túra - személyes tapasztalatok, fotók itthonról és külföldről. Gyerekekkel, vagy éppen profi hegymászókkal.

"Összegyűlt, kinyomom." - írja a blogger. Mi pedig időről időre megmutatjuk nektek.

Akár pont itt is írhatta Én és a Nap című versét (ami pont ekkoriban szökkent ki fejéből): „Bámulja sok oly epedőleg a holdat, Ezt a megtestesült sohajt. Miattam akár kimaradjon örökre, Nem csüggök én merengve rajt.”

A holdon mi se csüngtünk, mert még éppen megcsíptük a lemenő napot. Merengés után visszamentünk, megkajáltunk, majd 10 órakor következett az ígért fejlámpás túra. Nem volt hosszú az út, elmentünk újra a Gomba-szikláig, meg vissza, de mintha egy teljesen más környéken járkáltunk volna.

PB023331

Sötét volt és leszállt a köd, ami megette a fejlámpa fénysugarát. Mintha valami misztikus, tejfehér ködben úszó barlangban botorkáltunk volna az összehajló bokrok alkotta boltív alatt. A furcsa erdei neszek ilyenkor felerősödnek, a két gyerek kicsit be is tojt. Állandóan valami lényt vizionáltak a homályban, és erősen szorították a kezem. A nagy ijedtségre jót aludtunk, másnap reggel pedig továbbálltunk a Naszály felé.

Második alkalommal barátnőmmel, Gabival mentünk fel téli estére, hogy kimeneküljünk a városból. Péntek 8 körül értünk Szentendrére, sötétben mentünk fel. Kajáltunk egyet, ittunk rá néhány sört, meg egy kis szíverősítőt. Az elmaradhatatlan éjszakai fejlámpás túrát most sem hagytuk ki.

Tulajdonképpen csak a ház melletti kis tóhoz akartunk elmenni. A körülbelül 60 méter átmérőjű, fákkal és zsombékkal körülvett időszakos krátertó be volt fagyva. Rámentünk a jégre, és kijöttünk a túloldalon róla. Legalábbis azt hittük a nagy ködben, hogy a túloldalon, de később kiderült, hogy nem.

terkep2

Alapvetően olyan volt, mintha bekötött szemmel megpörgetnének, és úgy kellene megtalálnod a jó irányt. Csak azt láttuk, hogy a jó (sárga jelű) ösvényre értünk ki, ami elvileg a ház mellett halad el. Elindultunk rajta, mentünk vagy 20 percet, mire rájöttünk, hogy a rossz irányba megyünk. Éjfél körül értünk vissza végül. Másnap sajnos dolgunk volt, ezért kora reggel már el kellett indulnunk hazafelé.

Idén áprilisban is volt egy hasonló kimenekülésünk Gabival. Szintén péntek este érkeztünk meg. Ettünk, iszogattunk és jót dumáltunk Péterrel, a házigazdával. Másnapra most egy közepes túrát terveztünk be, kiszellőztetni a fejünket. Péter a Vasas-szakadékot és a Cseresznyés-árkot javasolta, dömör-kapui végcéllal.

P4074520

A tavalyról már ismert (becsapós) sárga jelzésen vágtunk neki. Elmentünk a kis tó és a Cseresznye hegy mellett, majd jobbra ráfordultunk a Vasas-szakadékhoz vezető zöld barlang jelzésen.

A barlang jelzés nem annak köszönhető, hogy az egyébként szűk hasadék majdnem összeér az ember feje fölött, kvázi barlangot képezve, hanem annak, hogy a Vasas-szakadék mellett nem messze négy barlang (Petőfi, Lámpás, Hideg-Lyuk, Máfi) is van a hegyben. Az egyikbe ottjártunkkor éppen barlangászok ereszkedtek.

A Vasas-szakadék tulajdonképpen a 20-30 méter hosszú, szűk, természetes sikátor. Ahogy végighalad rajta az ember, olyan mintha bármelyik pillanatban rádőlhetnének a falak. Önkéntelenül is Csubakkának éreztem magam, aki Han Soloékkal bent ragad a Halálcsillag egyre szűkülő szeméttárolójában a Csillagok háborúja híres jelenetében.

P4074502

P4074505

P4074507

P4074511

Az érdekes szakadék kialakulásáról így ír a Wikipédia: Az agyagos andezittufára települt agglomerátumba addig mélyült a Cseresznyés-árok (Sás-völgy) patakja, amíg átvágta azt és beleharapott az agyagos andezittufába is. Így meggyengült a keményebb réteg alátámasztása és a sikamlóssá váló agyagos lejtőn megcsúszott, hátrahagyva a hasadékrendszert.

A szakadéktól a Sás-völgy felé vettük az irányt, amelynek fent idézett patakja a bűnös a Vasas-szakadék nagy tömbjének leszakadásában. A szakadék a bejáratánál álló tábla szerint a csepeli vasgyár kiránduló munkásaitól kapta a nevét. Vagy az erős vastartalma miatt. Nem próbáltuk ki, de a kőzet állítólag jól mágnesezhető.

P4074524

A Cseresznyés-árok a Visegrádi-hegység egyik legszebb, de méltatlanul elfeledett völgye. Egyenesen a Lajos-forrás rétje felé vezet. Ez az egykor jobb időket látott rét most Budapest és környékének legjobb pihenőhelye. Nyáron százszor jobb itt napozni, sütögetni, mint az agyonzsúfolt Margit-szigeten vagy a Városligetben.

A rét sarkában csorog a szentendrei szerbek nyelvén Dobrá voda, azaz Jó víz néven emlegetett Lajos-forrás. Valóban jó íze van, nagyon sokan járnak fel marmonkannákkal a vizéért. A monda szerint Nagy Lajos királynak is ízlett, aki vadászat közben szívesen szürcsölgette a vizét – innen a Lajos-forrás név.

P4074527

P4074529

P4074532

És itt van a környék másik nagyszerű turistaháza, az egykori 85 férőhelyes Ságvári Endre menedékház, még egykoribban pedig a Dreher család vadászkastélya. Sajnos mára a nagyszerű napokat látott épület teljesen lerohadt, ellentétben a virágzó kőhegyi menedékházzal. Az állam, mint tulajdonos ugyanis nem tud, vagy nem akar mit kezdeni vele.

A Lajos-forrástól a zöld háromszög jelzésen mentünk tovább a Dömör-kapu felé. Félúton futottunk bele a Kőrösi Csoma Sándornak emléket állító kilátópihenőbe. Innen tovább egy sziklás hegyormon vezetett az út az egykori kőbánya teknője felett.

P4074533

P4074535

P4074546

A kőbányát természetesen belülről is megnéztük. A bánya bejáratától már nem messze volt, amiért erre jöttünk: a Dömör-kapui vízesés. Pontosan ma sem tudom igazán melyik része számít vízesésnek, de az biztos, hogy a tavaszi olvadás környékén érdemes arra menni.

Ez például az autós parkoló mellett elcsobogó Bükkös-patak zuhataga. Kissé lejjebb van egy híd, ami alatt szintén esik egyet a víz, de az olyan béna és ronda volt, hogy inkább le se fotóztam. Még egy kicsit lejjebb van egy mesterséges kettős vízesés. Ez viszont úgy megragadott, hogy több képet is csináltam róla. Nyáron nyilván nem ennyire látványos, de áprilisban dől belőle a víz.

P4074550

P4074556

P4074557

Utánanéztem annak is, mit jelent a hely neve: a dömör szó oszmán-török eredetű, jelentése: megerősített szoros, illetve vaskapu. Azaz valószínűleg itt régebben egy kisebb erődszerűség, ami a völgyben haladó utat felügyelte.

Konklúzió

A Kőhegyi menedékházba akkor is érdemes elmenni, ha csak egy napra- éjszakára akar kiszakadni valaki a városból. Nyilván, ha már ott van, akkor nem teszi rosszul, ha túrázik egyet, ehhez a fent felsorolt helyszínek kitűnőek télen-nyáron. És akkor nem is írtam a szintén közelben húzódó Csikóvár-gerincről, vagy az egyébként is népszerű Holdvilág-árokról.

Ha kedvet kaptál a kiránduláshoz, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

SZTÁRVILÁG
„Szombaton még velünk volt” – füstmérgezés végzett Sebestyén Katja volt férjével
Az énekesnő élete legnehezebb időszakán megy keresztül, miután elvesztette két gyermeke édesapját. A férfira napokig nem találtak rá, miután a munkahelyén sem jelent meg.

Ajánljuk
KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

KÉK HÍREK
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.

HÍREK
Török Gábor a Partizán számairól: több esélyt adok a Fidesz egyszerű győzelmének, mint a TISZA kétharmadának
A politikai elemző a közösségi oldalán kérdőjelezte meg a Partizán választási szimulációját. Szerinte a Fidesz sima többségét (12,1 százalék) alábecsülik a Tisza Párt kétharmadának (21,6 százalék) esélyéhez képest. 56,2 százalékos valószínűsége van a TISZA sima győzelmének.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.

SZTÁRVILÁG
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.

HÍREK
Fekete-Győr András Lázár Jánosnak: A saját rendőrségetek erősítette meg, hogy egy aljas, gerinctelen hazudozó vagy
A Momentum korábbi elnöke szerint a miniszternek a vádlottak padján a helye. Úgy véli, Lázár vagy rágalmazott, vagy illegálisan szerzett adatokat civilekről.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk