A János-hegyi kilátó kalandos története
Nyáron a városunkra zúduló özönvíz előtt, biztonságos helyen, éppen Budapest legmagasabb pontján álltam, tengerszint felett 529 méter magasan. Ahogy haladtam lefelé, úgy merültem fokozatosan alá a hegyvidék hirtelen jött heves sodrású folyójában, és bőrig áztam. Kaland az élet...
A János-hegy lábánál töltöttem életem kétharmad részét. Az ablakból a vasárnapi ebéd mellett – akkor még – szép kilátás nyílt az Erzsébet-kilátó, emeletes, habos torta formájára. Látványa fel is tette az ünnepi ebédek záróakkordjának szánt desszertjének tetejére a koktélcseresznyét – pontosabban, hosszú évekig a kivilágított vörös csillagot.
Régen sokat kirándultam a környéken. Libegőztünk fel is, le is, Gyermekvasutaztunk is sokat innen oda, onnan ide. Jó hely ez a Budai-hegyek! Az első, kánikula utáni napon, éppen a legnagyobb felhőszakadás két felvonás közti szünetében másztam meg a hegyet.
Úgy tűnt, pont akkor értem a torta tetejére, amikor már egy másik születésnapos elfújta a gyertyákat. Már csak (füst)felhő maradt, és beborította az egész környéket. Az esős, párás időben végtelen csend csimpaszkodott a szintek kőkorlátain. A tejfehér környezetben a kilátó egy funkciójától megfosztott torony lett. Bár korábban már láttam milyen príma dolog a domborzati térképet nézegetni, és felfedezni, mi merre található, de ezt a látványt mégis kivételesebbnek, érdekesebben találtam. Ugyan jó kilátásaim épp’ nem voltak, de nem bántam, mert annál nagyobb figyelmet kapott végre a kilátó!
Zugliget már az 1800-as évek végén is kedvelt kirándulóhely volt. S bár a himbálózó karosszékek kényelmére még jó pár évet várni kellett, mégis megérte egy kis hegymászás után a régi, fából készített vadászlesről szemlélni az akkor még gyéren beépített környéket.
A monda szerint a névadó Hunyadi János volt, kinek egy szép görög lány, Márta mentette meg itt az életét.
1902-ben, mikor a Nemzetközi Szállodások Budapesten tartották éves kongresszusukat, Glück Frigyes, a turizmus fellendítése végett, leleményesen felvetette, hogy – többek között – a város legmagasabb pontjára, a János-hegy tetejére immár egy komolyabb kilátó dukálna. Miután a sikeres gyűjtés eredményeként 51 000 korona gyűlt össze, a fővárosi közgyűlés elfogadta az előterjesztést, és úgy döntött ki is írja erre a pályázatot. A bíráló bizottság élére pedig Schulek Frigyes építésztanárt szánták.
Klunzinger Pál, – akinek az egykori István (ma Klauzál) téri Színház helyére tervezett Vásárcsarnokában gyönyörködhetünk – készített egy tervet, melynek koncepciójában egy olyan kilátó szerepelt, mely a János-hegy csúcsán egy kúp alakban csúcsosodó építményt mutatott.
A munkások 1908 tavaszán hozzá is láttak a nemes, ám igen nehéz feladathoz. A hegykúp tövében működő János-hegyi kis vendéglőtől a csúcsig a kocsik részére síneket fektettek le, valamint sodronypályát alakítottak ki, mellyel az építkezéshez szükséges anyagok szállítását tették lehetővé. A vizet puttonyos kocsik hordták a szomszédos Svábhegyről, majd ideiglenes vízvezetéket fektettek. Az alapok megerősítését azonban a porhanyós mészkő így is nehezítette. Az eredeti terveken szereplő kúp alakú tornyot végül Schulek Frigyes átrajzolta és két terasszal díszítette. Így született meg végül az a tortaforma, amit ma is láthatunk.
A haraszti és borosjenői mészkőből épült neoromán, 26 méter magas, 16 és fél méter alapátmérőjű kilátót végül 1910. szeptember 8-án, ünnepélyes keretek között avatták fel. Névadója Erzsébet királyné, Sissi lett, aki egykor a magasból szétnézve - egész biztos - lelke mélyéről fogalmazott, és akinek szavait akkor is elhinném, ha ebben a felhős időben kóstoltam volna bele először ebbe a tortába!
Ha tetszett a cikk, ajánld másoknak is!
Fotó: Draskovics Ádám
