UTAZZ
A Rovatból

6 kihagyhatatlan kirándulóhely a Dunántúlon

Hova menjenek a vízi sportok vagy a hegymászás szerelmesei, és hol ülhettek fel egy igazi pusztabuszra vagy egy hucul lóra?


Magyarország változatos természeti adottságainak köszönhetően rengeteg gyönyörű helyszínre bukkanhattok, ha nekivágtok az országnak - most a Dunántúlról mutatunk nektek néhány kihagyhatatlan kirándulóhelyet. Általában a lakott területektől kicsit távolabb, a nyüzsgő mindennapokból kicsit kiszakadva találhattok rá ezekre a helyekre, ezáltal különleges hangulatban és teljes nyugalomban tölthetitek a szabadidőtöket. A most következő helyek közös jellemzője, hogy a helyi adottságoknak megfelelően mindenhol kialakult egy sporttevékenység, amit a lehető legideálisabb környezetben próbálhattok ki.

Eplény – a hegyi bringások birodalma

epleny_1200x798

epleny2_1200x798Valószínű, hogy először a sípályák ugranak be nektek is, ha meghalljátok ennek a kis bakonyi falunak a nevét, de Eplény nem csak erről szól. Itt nyáron sem áll meg az élet, a hegyek tökéletesen alkalmasak a terepbringázásra is. Bringaréna néven találjátok meg a létesítményt, ami a hegyről levezető különböző nehézségű pályákból áll. A könnyebb, családi pályákat gyerekek is tudják már teljesíteni, de a legkeményebb DH-sok sem maradnak kihívások nélkül. (A DH a Downhill-kerékpár rövidítése; ezek olyan összteleszkópos mountain bike-ok, amelyek lejtőzésre vannak kitalálva - a szerk.) A hegyre libegő visz fel – titeket és a bringákat is, amit egyébként rengeteg változatban tudtok bérelni a helyszínen. Ha úgy döntenétek, hogy nem nektek való a hegyi tekerés, akár visszafelé is libegőzhettek, ami csodálatos élmény, hiszen lenézve az egész környék az ember lába előtt terül el.

Soponya – nem csak vadászoknak

soponya_1200x798

soponya2_798x1200

soponya3_1200x798

Az egykori királyi vadászterület a mezőföldi Sárréten terül el. Ez egy erdős, tavas, lápos vidék, gazdag élővilággal, pont ezért használják régóta vadászatra. Az apróvad és az őz mellett egyre jelentősebb a vaddisznóállomány. Vaddisznókat egyébként a vadászháztól is látni a távolban, ha szerencséje van az embernek – természetesen a szállás területe el van kerítve, attól nem kell tartani, hogy beleszimatolnak az esti paprikás krumpliba… Ezen kívül akár gímszarvast is lehet lőni.

A vadászházban akár egy osztály is meg tud szállni, ideális helyszín tehát erdei iskolákhoz, konferenciákhoz, de egy csalási pihenéshez is tökéletes. A környéken kiépített kerékpárutak különböző túrákat tesznek lehetővé, a halastavak pedig tökéletesek egy nyugis pecázáshoz. Érdemes elnézni a helyi kastély felé is, amit hamarosan belülről is megcsodálhattok, hiszen idén nyárra ütemezték a felújítását. Ez a hely tehát leginkább a vadászoknak kedvez, de az erdei környezet és a különböző karámban tartott állatok a tanuláshoz, és a kikapcsolódáshoz is nagyszerűek.

Tata – a vízi sportok oázisa

Tata_1200x798

Tata2_1200x798

Tata3_1200x798

Tata4_1200x798

Biztosan nektek is ismerős a vár, az óváros, talán a tó körül is sétáltatok már. Érdemes azonban az újonnan épült ökoturisztikai központhoz is ellátogatni, ha nem csak a várost szeretnétek látni. Az épület már építészetileg is érdekes, hiszen egy olyan házról beszélünk, aminek fő látványelemeit egy kajakról mintázták. Itt kapott otthont ugyanis a helyi kajak-kenu egyesület is a konferenciatermek, öltözők és irodák mellett. Ebből következően a vízi sportok tömkelegét próbálhatjátok ki helyben, ha ez nem lenne elég, a bicikliseknek is ideális kiindulópont lehet ez a túrákhoz, akár túravezetős is igényelhettek a különböző nehézségű utakhoz, amelyek a házhoz futnak be.

A természet szerelmeseinek a fényes tanösvényt ajánljuk, hiszen ennél természetközelibb helyet keveset találni a környéken. A nemrég kiépített pallókon gyönyörű források, patakok mellett vezet az út, amelyek az aljzaton lévő kvarchomoknak köszönhetően tényleg ragyognak. A hely egyszerűen meseszerű, egy karnyújtásnyira van a háborítatlan természet ezen a sokáig háborítatlan lápvidéken.

Tatabánya – a hegymászás szerelmeseinek

Tatabanya1_1200x800

Tatabanya2_1200x798

A város mellett húzódó hegyek ideális terepet jelentenek a hegymászás szerelmeseinek. Ha netán nem tartoztok a gyakorlott hegymászók szűk csoportjába, a családdal akkor is kipróbálhatjátok ennek a sportnak egy biztonságos változatát. Via ferrata, azaz vasalt út névre hallgatnak a Turul alatt húzódó pályák, amelyek leginkább a kalandparkokból ismert technikán alapulnak. Az ember biztosító felszerelését a sziklákhoz rögzített drótkötélhez csatolják, a különbség csak az, hogy a kalandparkokkal ellentétben itt a fák helyett igazi sziklákon mászhattok. Felszerelést helyben lehet bérelni, de túravezetőt is kérhettek. A könnyű, kisebbek számára is teljesíthető szikláktól egészen a függőleges mászásig találhattok ilyen utakat, itt biztonságban tanulhattok, vagy tökéletesíthetitek technikátokat. A kilátást sem érdemes kihagyni, ugyanis gyönyörű.

Csákvár – a túrázók és a "pusztabusz" utasainak kedvence

Csakvar1_1200x798

Csakvar2_1200x800

Csakvar3_1200x798

Csakvar4_1200x798

Csakvar5_1200x800

Már a rómaiak is lakták ezt a Vértes hegység lábánál fekvő települést, aminek különlegessége, hogy az Alföldre és a hegyvidékre jellemző tájak elemeit egyaránt találtok a környéken. Ideális tehát túrázáshoz – erdei utakon eljuthattok egy vadászkápolnához, de a helyi élővilágot bemutató múzeumot sem érdemes kihagyni, hiszen az erdő szélén álló tóparti épület egykor vízimalomként működött. A kisváros mellett húzódó hegyeken vadvirágokkal benőtt bombatölcsérek emlékeztetnek a múltra, sőt, egy kis barlangot is találhattok, ami a legendák szerint egy ősló lakhelye volt egykor. A helyi (már nem használt) repülőtér és a domborzati adottságok abszolút alkalmasak siklóernyőzésre, ha valaki az extrém sportokat kedvelné.

A tradíciók különösen fontosak a helyiek számára, a híres csákvári fazekasok örökségét máig nagy becsben tartják, de az egykori lovas, nomád életmód sem merült feledésbe. Minden évben a Csíkvarsa réten vásárt és különböző lovas- és fogatversenyeket tartanak, ahol nagy szerepet kap a szürkemarhacsorda is. A Vértesi Natúrparkban körbe is kocsikázhatjátok a környéket (természetesen lovaskocsin, amit itt pusztabusznak hívnak). Ezeken a túrákon részletesen bemutatják a helyi élővilágot, ami egyébként nagyon hasonlít az Alföld élővilágára. Ha itt jártok, mindenképp keressétek fel a Csuta Cukrászdát, hiszen itt árulják a környék legjobb (többszörösen díjnyertes) fagyiját.

Szépalmapuszta – lovaglás hucul lovakon, gyerekeknek

Szepalmapuszta_1200x798

Szepalmapuszta2_1200x798

Szepalmapuszta3_1200x798

Szepalmapuszta4_1200x800

A bakonyi erdő közepén, eldugottan álló egykori kastély és a hozzá tartozó majorság hajdanán egy nemesi családé volt. Ma felújítva és kissé átalakítva, ám pompájából mit sem vesztve várja vendégeit mint hotel és ménesbirtok. A környezet meseszép, tökéletes a csend is itt az erdő mélyén. A hoteltől több túra útvonala is indul, amelyeken keresztül bebarangolhatjátok a környéket. Lovagolni jelenleg csak a gyerekeknek tudnak kisebb termetű hucul lovakon, minden évben szerveznek ide lovas táborokat is nekik. A hotel mellett egy kis arborétum is található, különleges fejfákkal a tujái alatt, hiszen nagy becsben tartott lovak nyugszanak itt. Ez a hely tökéletes választás azoknak, akik egy kiadós pihenésre vágynak, az idilli környezet, a festői táj és a nyugalom adott hozzá.

Ha szívesen elutaznál valamelyik helyre, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Szigorúbb szabályok jönnek januártól: ezeket kell az autóban tartani, ha külföldre utazol
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.


Több európai országban január 1-től változnak a kötelező autós felszerelésekre vonatkozó előírások – írta a Blikk.

Spanyolországban 2026-tól minden sofőrnek elektromos jelzőfényt kell használnia a klasszikus elakadásjelző háromszög helyett.

A készülék narancssárga, minden irányból látható fényt ad, az autó tetejére kell tenni, és GPS-en keresztül továbbítja a jármű pontos helyét a mentőszolgálatoknak.

Csehországban egyszerű a lista: kötelező az elakadásjelző háromszög, a fényvisszaverő mellény (legalább a vezetőnek) és az elsősegélycsomag. A pótkerék a legtöbb autónál kell, de nem kötelező, ha van defektjavító és tömítő készlet, vagy ha az autó defekttűrő abroncsokkal fut.

Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában minden utasnak viselnie kell a fényvisszaverő mellényt, ha műszaki hiba miatt kiszáll a kocsiból. Franciaország külön kér még egy tételt: az autóban alkoholszondát is kell tartani.

Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.

Ausztriában az elsősegélycsomagot védőtokban kell tartani, és a mellények színe nem hasonlíthat a rendőrség által használt mellények színére.

Alapszabály, hogy az elakadásjelző háromszögnek használatra kész állapotban kell lennie. A B típusú elsősegélydoboz az MSZ 13553 szabvány szerint 5 évig őrzi a sterilitását, és steril kötszereket, gumikesztyűt, ollót és egyéb alapvető eszközöket tartalmaz. A láthatósági mellényt az utastérben, könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni (nem a csomagtartóban), és minden utas számára rendelkezésre kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Erzsébet királyné látványos fénykertje ismét elvarázsol Gödöllőn
A fénykiállítás idén a zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk témákkal vár. Ráadásul egy harminc méter magas óriáskerékre is felülhetsz, amelyről madártávlatból élvezhető a kivilágított kastély és park.


Gödöllőn, a Királyi Kastélyban tavaly már nagy siker volt az adventi-karácsonyi időszakban a pompás kastélykertben kialakított fénykert. A látványos rendezvény idén is megnyitja kapuit.

Október 24-én este újranyílik Erzsébet királyné fénykertje a Gödöllői Királyi Kastélyban a DECOLED Story of Lights keretében.

A fénykiállítás idén új témákban – zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk – vezeti végig a látogatókat az ikonikus helyszínen az est leszálltával. A kiállítás különlegessége egy óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park.

Mindössze 30 kilométerre Budapesttől, a Gödöllői Királyi Kastély kertjében – Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sisi kedvenc nyári rezidenciájában – található kiállítás mintegy 32 000 négyzetméteren valósul meg, százharmincnál is több installációval.

Az idei látványt 370 000 izzó és több mint 12 kilométernyi fényfüzér biztosítja, a homlokzatokon dinamikus vetítések futnak, miközben hangszerformájú fényszobrok gombnyomásra megszólalnak.

A kert különlegessége egy 30 méter magas óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park, valamint egy „twinkly” (okos LED) technológiával megvalósított „Sisi kert”, ahol programozható LED-mintázatok rajzolják tovább a Sisi történetet. Ezeken túl a 116 méter hosszú, alagútszerűen kivilágított barokk fasoron sétálva, valóban időutazásban lehet része a látogatóknak.

Képgaléria: A fénypark (képekért kattints a fotóra)

Az idei évben a fénypark működtetése során befolyt bevétel egy részét a kastélykertben az elmúlt években elpusztult fák pótlására tervezik fordítani.

A gödöllői látványprojekt abban is egyedi, hogy az ikonikus kertben az elegancia és a játékosság egyszerre jelenik meg, így a barokk örökség családbarát, interaktív esti sétává válik az őszi-téli hónapokban.

Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója elmondta: „A kastélykert esti fényei időutazássá állnak össze: a történeti örökség és a kortárs technológia ötvöződik a séta során. Célunk, hogy Gödöllő télen is élő, közösségi tér legyen — ahol zene, játék és történelem találkozik.”

A Gödöllőn idén is létrejövő DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozat koncepciója a fény, a művészet és a helyi történetek összefonódására épül, hogy a látogatók ne csupán fényeket lássanak, hanem élményekkel és történetekkel is gazdagodjanak.

„Erzsébet királyné fénykertje az elegancia és a játékosság ünnepe. A barokk motívumoktól a gyerekek nevetéséig és a zenei témákig – a fénykiállítás több fejezetben meséli el a történetet, és mindenkit arra hív, hogy lépésről lépésre fedezze fel azt” – fűzte hozzá Eva Poláčková, a DECOLED ügyvezető igazgatója.

A Gödöllői Királyi Kastély fénykiállítása 2025. október 24. és 2026. február 1. között, minden nap 17:00 és 21:00 óra között látogatható, kivéve október 24–25-én, amikor 18:00 és 21:00 óra között tart nyitva.

Bővebb információk ITT

A kivitelezést húsznál több helyszíni szakember végezte körülbelül két hét alatt, míg a háttérmunkában pedig harmincnál is több kolléga vett részt.

A kivitelezést végző DECOLED csak modern, alacsony energiafogyasztású LED-technológiákat használ. A fénypark egy óra működés alatt ugyanannyi energiát fogyaszt, mint egy óra elektromos tűzhelyen való főzés. A DECOLED 2023-ban jelentős összeget fektetett be újrahasznosított műanyaghulladékot használó új, nagyszabású 3D-nyomtatási technológiába. Céljuk, hogy a termelést fokozatosan felváltsák ezzel a technológiával, amely nem új anyagokat állít elő, hanem a meglévőket dolgozza fel újrahasznosítással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ez a világ legrosszabb helye az utazó vlogger szerint, aki az összes országban járt már
Drew Binsky szerint kész őrület az a főváros, ahol a legrosszabb élményeit szerezte. De azt is elmondta, melyik országot tartja a világ legszebb helyének.


Egy amerikai utazó youtuber a világ összes országában járt már, tapasztalatait pedig meg is osztotta a követőivel. Drew Binsky egyik videójában azokat a helyszíneket sorolta fel, ahol a legrosszabbul érezte magát.

Guinea fővárosa, Conakry áll a listája élén, ahol a legkevésbé érezte jól magát. Épp egy katonai puccs kellős közepébe csöppent, amikor a guineai fővárosba érkezett, ahol állítása szerint a korrupt rendőrök folyamatosan zaklatták.

„Körülbelül 10 perce sétáltunk az utcán, és máris megállított két rendőr” – mesélte a vlogger, aki szerint az egész város egy őrület. „Ez messze az egyik legkevésbé kedvelt helyem a világon. Nem csak a puccs miatt, amikor is a rendőrök nagy pajzsokkal és golyóálló mellényben sorakoztak az utcákon, mintha háború készülne kitörni.”

Az utazó vlogger tapasztalatait alátámasztja, hogy 2021-ben valóban katonai puccs döntötte meg a kormányt az országban, ami feszült közbiztonsági helyzetet teremtett.

Binsky szerint a város ráadásul unalmas, büdös és szemetes, az emberek pedig barátságtalanok, egy étteremből például egyszerűen kitessékelték.

A legrosszabb helyszínek listájának második helyezettjeként a csádi fővárost, N’Djamena nevezte meg, ahol szintén összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, és az utcán egy késsel felfegyverzett férfi támadt rá. Ennek ellenére a városnak adna egy második esélyt a világjáró vlogger. A harmadik legrosszabb élménye az indiai Delhihez kötődik, ahol a szmogtól és a kaotikus forgalomtól szenvedett, és csak arra tudott gondolni, mikor hagyhatja el végre a várost.

Hogy megmutassa, nem csak negatív tapasztalatai vannak, Binsky elárulta, hogy

a Fülöp-szigeteket tartja a legszebb helynek a világon, ahol „minden megvan, amit csak egy országban kívánhat az ember”.

Azt is elmondta, hogy a legkevésbé Líbiában, Haitin, Afganisztánban, Guineában és Szomáliában érezte magát biztonságban, ahol több utazása is „nagyon ijesztő” volt.

A guineai élményeit ebben a videóban foglalta össze:

A youtuber egyébként természetesen Magyarországon is járt, nem is egyszer.

Budapestet Európa egyik legjobb városának tartja, és minden alkalommal beleszeret, amikor visszatér ide.

„Számomra Budapest magában foglalja mindazt, amitől szerintem egy város élvezhető lesz. Barátságos emberek, sok kávézó, bár és szórakozóhely van itt. Olcsóbbak minden, mint Nyugat-Európában. Lenyűgöző építészeti látványosságokat találunk a Duna két oldalán. Finom és kiadós ételeket lehet enni, és nagyon bájos utcákon lehet sétálni. Ez a hely egyszerűen gyönyörű és varázslatos minden szempontból” – mondta el egy 2019-es videójában, amelyben a magyar főváros kevésbé ismert érdekességeit fedezi fel.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Párkány: ideális célpont a termálfürdőzés, kerékpározás, túrázás és kulturális élmények kedvelőinek
Itt található Szlovákia egyik legnagyobb fürdő- és élménykomplexuma. A fürdés után pedig lehet pecázni, vagy felfedezni a közeli kiváló borvidéket, a szép tájakon áthaladó túraútvonalat és egy csodás kastélyba is érdemes betérni.


Sokak kedvelt kirándulóhelye a Dunakanyar. Akik pedig eljutnak Esztergomba, gyakran átlátogatnak a Duna túlpartján álló Párkányba is. Akár pár órás sétára, akár több napos pihenésre, lazításra is kiválóan alkalmas ez a folyóparti "szomszéd". Nem beszélve arról az előnyös lehetőségéről, hogy szemben van az Esztergomi Bazilikával, azaz a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházzal, így innen sokkal jobb fotózni az impozáns épületet, és még egy szelfipadot is kihelyeztek a partra.

A várost azonban több ok miatt is érdemes felkeresni. Kellemes sétát tehetünk a vízparton, vagy a felújított belvárosban, ahol jó éttermek és cukrászdák is várnak. De érdemes átmenni egy fürdőzésre, vagy a Château Bela Kastély meglátogatására, vagy borkóstolásra a Világi Winery-hez. Lássuk mi mindent nyújt ez a városka az ide érkezőknek:

Párkány, Esztergommal szemben, a Duna bal partján fekszik, festői természeti környezetben. A várost kelet felől a vulkanikus eredetű Kovácspataki-hegyek sziklái övezik, legmagasabb pontjuk a 395 méteres Keserős-hegy. Nyugaton a Hegyfarok természetvédelmi terület húzódik, ahol a helyiek szőlőt termesztenek. A Duna, a Garam és az Ipoly is kedvezően befolyásolják a város klímáját.

A város egyik leghíresebb nevezetessége a Mária Valéria híd.

Mária Valéria híd

Eredetileg Feketeházy János tervei alapján 1893-ban kezdték el építeni, és két és fél év alatt készült el. Az 1895. szeptember 28-i átadás napján éjfélig nem kellett vámot fizetni az átkelésért, ám utána 1918-ig vámfizetéshez kötötték a használatát. A hidat Mária Valériáról, I. Ferenc József lányáról nevezték el. A trianoni döntés után a Duna lett a határ, így a híd szerepe megváltozott. 1919-ben a csehszlovák oldalon robbantás rongálta meg, majd 1927-ben ismét megnyitották. 1944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották a középső három nyílást. A híd újjáépítéséről szóló megállapodást 1999-ben írták alá, és 2001. október 11-én adták át hivatalosan az új hidat, amelyen autóval vagy sétálva is átkelhetünk a túlpartra.

A város nyaranta változatos rendezvényeket kínál. Gyermekprogramokat és esti filmvetítéseket tartanak, zenei estek várják a vendégeket a százéves platánfák alatt. Színpadi koncertekkel készülnek, a mozi udvarában vetítenek filmeket, míg a sétálóutcán táncos estek zajlanak.

Párkány egyik legnagyobb őszi eseménye a Simon–Júda-napi vásár, amelyet 1546 óta rendeznek meg. Ilyenkor több száz árus kínálja portékáit, helyi és országos finomságokat, édességeket, italokat, kézműves- és népművészeti termékeket.

A város északi részén, 24 hektáron terül el a négy évszakos Vadas termálfürdő, amely Szlovákia legnagyobb ilyen létesítménye. Az 1973-ban kezdődött fúrás során 39,7 Celsius-fokos termálvizet tártak fel.

Ma már 14 medencével – köztük úszó-, pezsgő-, élmény- és gyermekmedencékkel, hullámmedencével és nudista napozós medencével – várják a vendégeket. Nyáron csúszdapark, kalandpark, animációs programok, buggy kocsik, strandröplabda, strandfoci, horgászat, vidámpark és légvárak is szerepelnek a kínálatban. Fedett uszoda és wellnessrészleg is van. A fürdő egész évben működik, családok, fiatalok, céges csoportok is megtalálják itt a kikapcsolódást. A téli időszakban horgászatot és wellnesscsomagokat kínálnak.

Képgaléria: A fürdő és hotel (Fotókért kattint a képre)

A Vadas területén működik a Thermal Wellness Hotel is, amely 47 szobával, két konferenciateremmel, tárgyalóval, étteremmel, wellnessközponttal, csomagmegőrzővel, játéksarokkal és kilátóterasszal várja a vendégeket. A szálláshelyről pazar kilátás nyílik az Esztergomi Bazilikára.

Egy városi séta során érdemes megnézni III. János lengyel király lovasszobrát is, amelyet 2008 októberében avattak fel a párkányi csata 325. évfordulója alkalmából. A Párkányi Városi Múzeumban pedig a várostörténeti és néprajzi gyűjtemény mellett időszaki kiállításokat is bemutatnak.

A párkányi Vadas Thermal Hotelről és Aquaparkról bővebb információk ITT.

A 395 méter magas Burda-hegység, bár kevésbé ismert, mint a Pilis vagy a Börzsöny, csendes, természetközeli élményt nyújt. A Kovácspataki-hegyek területén két természetvédelmi területet is találunk. A térségben három jelezett turistaút halad. Ideális célpont azoknak, akik a Dunakanyar panorámáját keresik. A Garamkövesd és Kovácspatak között haladó, kb. 2 óra alatt bejárható, öt km hosszú természetvédelmi tanösvény bemutatja a vidéket az erre sétálóknak.

Párkányban járva érdemes a környéket is felfedezni. A Château Bela kastélyszálló rövid utazással elérhető. Ez a sok vihart megélt kastély mára egy igazán impozáns, egyedülálló, történelmi hangulatot árasztó hely lehet, melyet a régi tulajdonosok leszármazottjai az emlékeiket, régi dokumentumokat felhasználva újjáépítettek, és turistáknak is látogatható.

A város mellett található borvidék remek kirándulóhely, és kiváló program egy igazán minőségi környezetben, a Világi Winery-ben elfogyasztott borkóstolás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk