UTAZZ
A Rovatból

4 hely, ahol rendkívüli magyar várakat ismerhetsz meg

Az egyiket a Tenkes kapitánya tette híressé, a másik ostroma közben halt meg Szulejmán, és van ahol ma a gyerekek a hősök, ráadásnak pedig egy kétszeres Guinness-rekorder helyet is megismerhetsz.

Link másolása

Magyarország történelme során számtalan várat építettek, melyek jó része ma már nem áll, vagy csak romjai maradtak fenn. Ám van jó pár olyan is, amelyet felújítottak, és falaik között megelevenednek a régmúlt idők hőseinek történetei.

De akad olyan várunk is, amelynek kicsinyített másában ma gyerekek lehetnek a hősök, makettjével pedig a felnőttek játszhatnak.

Sőt, van egy Várparkunk is, amely kétszer is elnyerte a Guinness Rekordereknek járó oklevelet, és ahol 38 valaha volt vár ismerhető meg.

1. Szigetvár, a Leghősiesebb Város: Zrínyi és hős katonái mellett tisztelettel őrzik az itt elhunyt Szulejmán emlékét is

Hazánk egyik leghíresebb vára Szigetvár, amely 1566-ban – bár elesett – mégis példát mutatott hazaszeretetből és hősiességből. Itt élt 1542-ig Tinódi Lantos Sebestyén, a históriás ének műfajának hazai megteremtője. És itt volt háza Istvánffy Pál költőnek, az első magyar verses novella szerzőjének. A vár az oszmán támadásokban súlyosan megrongálódott, ezért a legkorszerűbb haditechnikai módszereket felhasználva építették újjá, és így lett az 1550-es évek végén a legmodernebb és legerősebb magyar végvár. Zrínyi 2500 fős katonasága 34 napon állt ellen a százezres oszmán seregnek. 1566. szeptember 7-én már a belső vár is lángokban állt, ekkor döntött úgy a várkapitány, hogy a még harcképes párszáz emberével kitör a várból. A hős magyar és horvát katonák a vár előtt haltak meg. A diadalt Szulejmán szultán már nem élhette meg, mert az ostrom utolsó napjaiban meghalt. Hogy mi lett a vár sorsa, mit láthatsz ma a régi falak között, az is kiderül cikkünkből:

2. A Siklósi várban forgatták a Tenkes kapitányát, és Magyarországon először itt alakítottak ki „korhű” játszóhelyet a kicsiknek

Siklóst egy tévés kalandfilm tette országosan ismertté, és itt található az első várban kialakított történelmi játszóház, ahol a kicsik lovagok és hercegnők lehetnek. A vár különlegessége, hogy ez az egyik legépebb, legegységesebb történelmi emlékünk. Az alapjai a középkorig nyúlnak vissza, de a magyar építéstörténet szinte minden korszaka hozzátett valamit. Híres lakója volt Zsigmond, majd Mátyás király fia, Corvin János, és gróf Benyovszky Móric is. Itt forgatták a Tenkes kapitánya című sorozatot, emlékét ma a Panoptikum őrzi, ahol a filmben szereplők eredeti ruháiba öltöztetett figurák elevenítenek fel néhány jelenetet. A vár egyik különlegessége, és a családosok egyik kedvence a Játékország, Magyarországon először itt alakítottak ki „korhű” játszóhelyet a kicsiknek. Írásunkból azt is megtudatod, mi mindent rejtenek a régi falak:

3. Gárdonyban két egri vár is látható, ráadásul mindkettő kipróbálható, és itt még a gyerekek is hősök lehetnek

Magyarország egyik leghíresebb vára az egri vár. A híres történelmi helyszín Gárdonyban is látható, igaz kicsinyített formában. Gárdonyi Géza szülőházában egy hatalmas terepasztalt építettek, amelyen az egri vár ostromát lehet ólomfigurákkal lejátszani. Az udvaron pedig ott áll az egri vár kicsinyített mása, a rönkvárban van bástya, a föld alatt kazamata, vannak búvóhelyek, színpad és persze a vár védelméhez szükséges eszközök. A gyerekek a foglalkozások előtt leteszik a vár védelmét megfogadó esküt is. A hős védők pedig a várkapitány segítségével készülhetnek fel a feladatokra. Ha szeretsz játszani, akkor érdemes ellátogatni ide, bővebben pedig cikkünkben olvashatsz róla:

4. A Dinnyésen található – 38 várat bemutató - Várpark már kétszer megkapta a Guinness Rekordereknek járó oklevelet

A Velencei-tó mellett található Várparkban a történelmi Magyarországon állt középkori várakat nézheted meg – piciben. Bár makettek, de mégsem a hagyományos módon. Érdekességük, hogy anyaghűek, és elhelyezkedésük is olyan, mint annak idején a valóságban lehetett. A "vármentő" parkban olyan építmények láthatók, amelyek ma már nem léteznek, vagy csak nagyon romos állapotban. A makettek kőből, fából, téglából épültek fel, és minden apró részlet kidolgozott az ablakpárkánytól a kapuzsanérig. A park jelenleg 38 vár-makettet mutat be, és ezzel 2018-ban újra megkapta a Guinness Rekordoknak járó elismerést, mint a világ legnagyobb, vármaketteket bemutató kiállítása. Arról, hogy miként lett egy gyerekkori álomból valódi "vár-paradicsom", cikkünkből még többet megtudhatsz:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát
A diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül. Az ófaluba csak belépővel lehet bemenni húsvétkor.

Link másolása

6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát.

A Nógrád megyei település amúgy is népszerű célpontnak számít a kirándulók körében, de húsvétkor szinte elözönlik a települést a látogatók.

Azonban

a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható március 30. és április 1. között.

A felnőtt napi belépőjegy 6500 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül.

A belépőjegy viszont már tartalmazza a település összes programjainak és egyes látnivalóinak belépődíját is: így be lehet vele menni többek között a Hollókői Várba, a Palóc Játszóházba és a Babamúzeumba is.

@szeretlekmagyarorszag.hu Ha Húsvét napjain Hollókőre látogatsz, fizetned kell. Mi erről a véleményed? Írd meg nekünk! #szeretlekmagyarország #nekedbelegyen❤️ #hollókő #húsvét #foryou ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Itt a lista: ennyivel lesz drágább nálunk az egynapos autópálya matrica, mint a régió országaiban
A környező országokhoz képest drágább lesz az egynapos matrica, ezért érdemes lehet megfontolni helyette a megyei vagy havi matrica vásárlását.

Link másolása

Április elsejétől, hétfőtől lehet egynapos autópálya-matricát vásárolni Magyarországon, írja a rtl.hu. Az autósok az érvényesség napján éjfélig használhatják majd a sztrádákat, közölte az állami útdíjfizetési vállalat.

A személyautók esetében alig ötödével olcsóbban adják majd az egynapos matricát a tíznaposhoz képest. A legtöbbért, amennyit csak elkérhet érte egy kormány.

„Az európai uniós irányelvek alapján az éves országos matrica árának legfeljebb 9 százaléka lehet, így a matrica ára 5150 forintba fog kerülni, és csak az adott napra érvényes. Tehát érdemes megfontolni ennek a használatát. Két egynapos matricának az ára már gyakorlatilag egy havi autópálya-matrica árának felel meg” – mondta a Híradónak Urbán Tamás, az autopalyamatrica.hu ügyvezetője.

Ausztriában már az év eleje óta kapható a mai árfolyamon 3400 forintos egynapos matricát, miközben az osztrák átlagfizetés nagyjából háromszorosa a magyarnak. Csehországban 3100, Szlovákiában pedig várhatóan 2100 forintot kell majd fizetni a napi sztrádahasználatért.

„A környező országokhoz képest drágább a matrica, viszont Magyarországon jellemzően a megyei matrica az, amit nagyon sok autós igénybe vesz, így Magyarországon vannak kedvezőbb megoldások is” – mondta Urbán Tamás.

Egyelőre online, illetve az állami útdíjfizetési szolgáltató ügyfélszolgálatain érdemes egynapos matricát venni, mert még nem minden viszonteladó partnernél lehet megvásárolni április elsejétől.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: