KÉK HÍREK
A Rovatból

Részeg sofőr, kábítószer, körözött személy – hatalmas razzia volt Budapesten a hétvégén

A rendőrség több mint ezer ellenőrzést és igazoltatást hajtott végre, sokan fennakadtak.
Police.hu - szmo.hu
2023. március 27.



Péntek este 7 és szombat reggel 5 óra között a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség összesen 93 rendőrrel és 24 gépkocsival szervezett belvárosi akciót, amelynek végrehajtásában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület, a Belváros-Lipótváros Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a BFKH Közlekedési Hatóság Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály munkatársai is részt vettek – írja a Rendőrség honlapja.

A fővárosi szórakozóhelyek és környékük ellenőrzésének a célja a garázda, erőszakos, vagyon elleni, és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, valamint a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése.

Az akció mérlege 607 igazoltatásból, 307 jármű ellenőrzéséből, és 248 szondázásból kilenc elfogás, tizenhárom előállítás, négy biztonsági intézkedés, hat szabálysértési feljelentés, harminckét helyszíni bírság, valamint négy közigazgatási bírság.

Az éjszaka során 35 taxit is górcső alá vettek a társhatóságokkal – esetükben öt jegyzőkönyv felvételére került sor a tapasztalt szabálytalanságok miatt, illetve egy forgalmi engedélyt is elvettek engedély nélküli átalakítás miatt.

Egy embert egyedi azonosítójellel visszaélés, egy személyt ittas vezetés, egy másik embert kábítószer birtoklása, valamint három embert garázdaság miatt fogtak el. Volt olyan igazoltatott, akit testi sértés miatt körözött a bíróság, két embert pedig szabálysértés miatt kerestek.

Öt embert kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt, egy embert lopás gyanúja miatt, továbbá három embert mintavétel, illetve két embert engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő. Egyikük kamudroggal próbálhatott tévedésbe ejteni vásárlókat Erzsébetvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség kísérletének gyanúja miatt indított eljárást egy budapesti férfival szemben, aki a gyanú szerint 20 óra 47 perc körül az erzsébetvárosi Dob utcában kábítószerként próbált meg értékesíteni több nylon tasakba csomagolt növényi törmeléket és fehér port. Az egyenruhások igazoltatták H. Bálintot, aki az intézkedés során önként átadta a nála lévő két tasak, közel 10 gramm növényi származékot.

A férfi akkor azt mondta, hogy nem kábítószert árul, csupán majoránnát, amivel hetente 2-3 alkalommal egészíti ki a megélhetését. A ruházatátvizsgálása során még közel 5 gramm fehér port is találtak nála két tasakban, amelyekről elárulta, hogy porcukrot tartalmaz.

A „sarki fűszerest” ez után mintavételre előállították, majd a VII. kerületi kapitányságon csalás vétség kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám ekkor már nem kívánt vallomást tenni. A tasakokat lefoglalták, a tartalmuk vizsgálatára pedig a nyomozók szakértőket rendeltek ki.

Két, gyermekotthonból szökött fiatal miatt is intézkedniük kellett a rendőröknek. A biztonsági intézkedések során a rendőrök négy emberhez hívtak mentőt, akik orvosi ellátásra szorultak.

Az egyenruhások három-három alkalommal lejárt műszaki és nem megfelelő műszaki állapot miatt tettek szabálysértési feljelentést. Három gyalogost a tilos jelzésen való áthaladás miatt, egyet a szabálytalan közlekedés miatt, két járművezetőt lejárt műszaki érvényesség miatt, egyet a kötelező biztosítás hiánya miatt, hármat a záróvonal átlépése miatt, valamint egyet a hatósági jelzés hiány miatt, és kettőt-kettőt a buszsáv szabálytalan használata és buszöbölben történő megállás miatt szankcionáltak helyszíni bírságokkal.

Szintén helyszíni bírságot alkalmaztak három alkalommal a járművön szabálytalanul elhelyezett sötétítő fólia miatt. Tizenhárom esetben közterületi italozás, egy esetben pedig koldulás miatt bírságoltak. Egy ittas vezető és három biztonsági öv használatát elmulasztó személy közigazgatási bírságot kapott.

A rendőrség közlése szerint a Belváros biztonságosabbá tétele érdekében a jövőben rendszeresen lehet számítani hasonló ellenőrzésekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Minden, amit eddig tudni lehet Kaszás Nikolett rejtélyes eltűnéséről - hat napja hiába keresik a túrázót a Pilisben
Szeptember 7-én a VIII. kerületből indult túrázni. A BRFK 9-én körözést tett közzé, ami 11-én a Pest vármegyei oldalon is megjelent.


Szeptember 7-én, vasárnap reggel a VIII. kerületi otthonából indult el túrázni a 27 éves Kaszás Nikolett. A rendőrség szerint a nyoma a Pilisben, a Spartacus-tanösvény környékén veszett el, az ügyet a Monori Rendőrkapitányság vezeti.

A hatóságok információi szerint Nikolett 160 cm magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú és barna szemű. A viselt ruházata nem ismert.

A keresést a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság koordinálja, a kutatásban a mentők és önkéntesek is részt vesznek. A Spartacus-ösvény környékét drónokkal, kutyákkal és gyalogos csapatokkal vizsgálták át. A HUNGO a Spartacus egyik meredek szakaszát gyalogosan és drónnal is átvizsgálta, de nem járt eredménnyel.

Közlemény Kaszás Nikolett keresésével kapcsolatban (2.)

A Pest vármegyei rendőrség kérésére átvizsgáltuk a...

Közzétette: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO – 2025. szeptember 11., csütörtök
Szeptember 13-án a szolgálat a kirándulók segítségét kérte: aki mostanában a Spartacus-úton járt, ossza meg a rögzített útvonalát és észleléseit.

A Spartacus-tanösvény Pilisszentlászló és Visegrád között fut, a környéken sokan túráznak hétvégenként. Többen is észlelték Nikolettet aznap a tanösvény térségében.

Vasárnap este üzenet érkezett a párjának; a kutató-mentő szolgálat tájékoztatása szerint ez nem a nő mobiljáról érkezett, hanem más eszközről, erről a Blikk számolt be.

„Nemcsak a szüleinknél, de nálam és a nővérünknél sem jelentkezett, nem aludt a barátjánál és otthon sem, egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett, beszélni is nehéz erről, annyira rossz érzés a hiánya”

– mondta Nikolett testvére, Kaszás Andrea.

Szeptember 9-én a BRFK közzétette a körözést, szeptember 11-én a felhívás a Pest vármegyei rendőrségi oldalon is megjelent. Szeptember 12-én drónokkal és önkéntesekkel kutattak, a mentők szerint ellentmondásos információk lassították a célzott átvizsgálást.

A sajtóban

több, hivatalosan nem megerősített információ is megjelent, például a „rejtélyes utolsó üzenet”, amely állítólag nem mobilról, hanem asztali gépről érkezett, és egyes lapok a Rám-szakadékot emlegetik célállomásként. A hivatalos kommunikáció a Spartacus-tanösvényre összpontosít.

Hatodik napja nincs hiteles észlelés Kaszás Nikolettől. A rendőrség és a mentők az alábbi elérhetőségeken várnak minden információt:

Bejelentést a 06-1-236-2893-as számon, a Telefontanú 06-80-555-111-es elérhetőségén és a 112-es segélyhívón várnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kisiklott a síndaru is, amit a magyarkúti vonat mentésére küldtek
Szeptember 12-én a Vác–Balassagyarmat járat több kocsija borult az árokba, egy utas könnyebben megsérült. A MÁV vizsgálatot indított, a részletek nem ismertek.


Szeptember 13-án Magyarkútnál kisiklott a mentésre küldött síndaru. Az előzményekről korábban lapunk is beszámolt, miszerint szeptember 12-én a Vácról Balassagyarmatra közlekedő S750-es vonat (32222) több kocsija Magyarkút megállóhelynél kisiklott és az árokba dőlt.

A helyszínről készült fotót a Totalcar egyik olvasúja küldte be a lapnak. A részletek egyelőre nem ismertek.

A Váci peron Vörösszemmel Facebook-oldal szerint megérkezett a mentőcsapat, a céljuk az volt, hogy a szerelvényt visszaemeljék a sínekre.

A pénteki balesetről szóló információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett. A MÁV vizsgálja az esetet, és megszervezte a pályáról távozott vonat mentését. A vasúttársaság jelezte, hogy hamarosan tájékoztatni fogják a sajtót és a nyilvánosságot a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A túrázók segítségét kérik a kutató-mentők a 6 napja a Pilisben eltűnt nő ügyében
Több túrázó bejárta a szakaszt, nem találtak balesetre utaló nyomot. A keresők arra kérnek mindenkit, hogy aki érdemi információval bír, hívja a 06-1-236-2893-at vagy a 112-t.


A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat videót tett közzé, és a Pilisben túrázókat kéri, hogy rögzítsék az útvonalukat. A felhívás a Facebook-oldalukon látható, a felvételeken a keresés pillanatai is szerepelnek.

„Tisztelt Túrázók és Bringások!

Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ha az elkövetkezendő napokban Pilisszentlászló, Spartacus ösvény, Jenő kunyhó környékén túráztok és van rá lehetőségetek, akkor a bejárt útvonalat rögzítsétek kml, kmz, gpx formátumban és küldjétek el nekünk az [email protected] email címre. Szeretnénk ezzel is alaposabbá tenni a terület átvizsgálását”

A csapat a 27 éves Kaszás Nikolettet keresi. A fiatal nő a múlt hét végén egyedül indult túrázni a Pilisben, ezután eltűnt. Feltehetően a Spartacus túraútvonal környékén veszett nyoma.

A rendőrség először a BRFK VIII. kerületi kapitányságon rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten is keresték, mivel a nő Józsefvárosban lakik.

Vasárnap este nem ment haza sem a józsefvárosi lakásába, sem a barátjához, és a szülei monori otthonába sem érkezett meg. Hétfő reggel nem jelent meg a munkahelyén. A kollégái kezdték el keresni, majd a család bejelentést tett a rendőrségen.

A Spartacus-ösvényt több túrázó is bejárta. A beszámolók szerint nem találtak balesetre utaló nyomot. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy az utolsó üzenet nem mobilról, hanem egy otthoni számítógépről érkezett, és ellenőrzik, honnan, milyen szerverről és kitől küldték.

Kaszás Nikolett 160 centi magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú, barna szemű. Nem ismert, milyen ruhát viselt az eltűnésekor.

A monori rendőrök kérik, hogy aki látta a nőt, vagy információja van a tartózkodási helyéről, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2893-as számon. Bejelentést lehet tenni a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Így készítette elő Charlie Kirk lelövését a merénylő - az FBI új részleteket árult el a gyilkosságról
Tyler Robinson a támadás napján reggel egy órán át figyelte a helyszínt, majd a fórum kezdete előtt külső lépcsőn felmászott az egyetemi épület tetejére. 12:22-kor elfoglalta a pozícióját.


Donald Trump amerikai elnök köszönetet mondott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) és Kash Patel igazgatónak a Charlie Kirk elleni merénylet feltételezett elkövetőjének gyors letartóztatásáért szombaton, írja az MTI.

„Nagyon büszke vagyok az FBI-ra, Kash-re és mindenki másra, kiváló munkát végeztek” – fogalmazott az elnök a Fox News Digitalnak adott nyilatkozatában arra reagálva, hogy a bűncselekmény elkövetése és a gyanúsított letartóztatása között csupán 33 óra telt el.

A Szövetségi Nyomozó Iroda szombaton nyilvánosságra hozta a vizsgálat további részleteit, amely a konzervatív politikai kommentátor és aktivista halálának ügyében zajlik. E szerint

Tyler Robinson, a feltételezett elkövető szeptember 10-én, a merénylet napjának reggelén egy órát töltött a helyszínen valószínűleg terepszemlét tartva, majd nem sokkal déli 12 óra, a Charlie Kirk által tartott vitafórum kezdete előtt tért vissza, ahol felment az egyik egyetemi épület tetejére egy külső lépcsőn.

A háztető legmagasabb pontján 12:22-kor foglalta el a pozíciót, ahonnan 1 perccel később leadta a halálosnak bizonyult egyetlen lövést. A nyilvánosságra hozott felvételek alapján ezt követően az épület hátsó részén leugrott az ott mintegy 3 méter magas tetőről és egy lakónegyed felé távozott.

Az FBI által közölt részletek szerint a térfigyelő kamera felvétele alapján Tyler Robinson apja, fiát felismerve jelentkezett a hatóságnál. A fiatal férfi nem volt az egyetem hallgatója. Orem városától mintegy 4 óra autóútra Utah állambeli lakóhelyén, Washingtonban tartóztatták le csütörtökön, a késő esti órákban.

Charlie Kirk temetését a tervek szerint a jövő hét második felében tartják, és azon részt Donald Trump elnök is. A koporsót J. D. Vance alelnök gépén szállították csütörtökön Utah államból Arizonába, Phoenixbe, ahol Charlie Kirk családjával élt.

Az özvegy, Erika Kirk péntek este élő, az interneten és televízióban is sugárzott videóüzenetben emlékezett férjére. Közölte, hogy a Charlie Kirk által alapított és működtetett Turning Point USA konzervatív hálózatot fenntartják és szélesítik, valamint a hozzá kapcsolódó podcast is tovább működik. „Azok, akik ezt tették, nem is tudják, hogy mit szabadítottak el” – fogalmazott az özvegy, aki azt a meggyőződését fejezte ki, hogy férje mártírként halt meg.

A beszéd helyi idő szerint szombat délig a közösségi médián és a legnagyobb videómegosztón keresztül, valamint televíziós közvetítés révén már több mint 7 milliós nézettséget ért el.

Charlie Kirköt szerdán a Utah állambeli Orem városában, a Utah Valley Egyetemen diákoknak tartott vitafórumon lőtte le a 22 éves Tyler Robinson, a feltételezések szerint politikai okokból. A vádemelés hétfőig várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: