SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ilyen volt ez a szerelem: II. Erzsébet és Fülöp házassága képekben

A királynő 95. születésnapja alkalmából, és 99 évesen elhunyt férje emlékére készítettünk egy összeállítást a királyi párról.


II. Erzsébet brit királynő április 21-én ünnepli 95. születésnapját. Élete nagy részét a nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceggel kötött házasságában élte. 1947-ben házasodtak össze, négy gyermekük született. Most összegyűjtöttük közös életük fontos állomásainak, hivatalos és civil létüknek fotón rögzített pillanatait.

1. Házasságkötés

Philip Mountbatten hadnagy és Erzsébet hercegnő 1947 júliusában jelentették be eljegyzésüket, esküvőjükre pedig a Westminster Apátságban került sor 1947 november 20-án. 2017-ben a királynő és a herceg volt a királyi családból az első, akik platina házassági évfordulójukat ünnepelhették, azaz a hetvenediket(!).

Nászút

Ezt a képet a királyi család istáján a pár 73. házassági évfordulója alkalmából osztották meg anno. A fotó 1947-ben készült, Erzsévet és Fülöp nászútján, a Hampshire-i Broadlandsben.

Az anyaság és a szülővé válás első pillanatai

Első gyermekük, Károly walesi rögtön az esküvő utáni évben, 1948-ban született. A kis herceg öltözete egyébként meglepő lehet, mert abszolút lányos a stílusa, de jellemző, hogy a keresztelőkön a mai napig csipkés ruhácskába öltöztetik a királyi bébiket akkor is, ha fiúk.

A nemzetközösség támogatói

Fülöp herceg Erzsébettel együtt elkötelezett támogatója volt a nemzetközösségnek, és igyekeztek minél többféle nemzettel és társadalmi réteggel kapcsolatba kerülni, írja róluk a királyi család hivatalos Instagram oldala. Fülöppel kapcsolatban érdekes, hogy ő maga - a királynővel vagy nélküle - élete során ellátogatott a Föld országainak 70 százalékába, és 50 nemzetközösségi országba.

Vidéki idill

A királynő imádja természetközeli birtokait, és a házaspár rengeteg időt töltött együtt Sandringhamben és Balmoralban, akárcsak a Windsor környéki parkos-erdős területeken. Ezen a képen 1972-ben láthatók Balmoralban: felvidéki szarvasmarhákat hajtottak éppen.

Közös élet, közös könyvtár

A kép 1976-ban készült a Balmoral Kastélyban. A királyi könyvtárat hatalmas kincsként kell elképzelni: több, mint 50 ezer könyvet tartalmaz az állománya, és olyan értékes kéziratokat, melyeket a brit királyi család tagjai évszázadokon át gyűjtöttek és jó állapotban megőriztek.

Karácsonyi tradíció

II. Erzsébet minden évben karácsonyi beszédet tart a Monarchia fontos hagyományaként: ezt édesapjától, VI. Györgytől vette át, illetve nagyapjától, V. Györgytől. A királynő karácsonyi üzenete idén már nemcsak a BBC One-on, az ITV-n és a BBC rádióján volt elérhető, hanem az Amazon Alexa eszközén is. Csak ennyit kellett Alexától kérni: Alexa, play The Queen’s Christmas Day Message, azaz játszd le a királynő karácsonyi beszédét. A fotómontázs a múló idő emlékösszegzése is.

Intim pillanatok

Kifejezetten a királynő kérése volt pár nappal ezelőtt, hogy ezt a privát fotót nemrégiben megoszthassa az Instagramon a követőikkel, melyen férjével egy önfeledt pillanatot örökített meg a fotós. A kép 2003-ban készült Skóciában.

Egészségben, betegségben, boldosgágban

Ezt a szép közös portrét ezzel az idézettel osztotta meg Instagramján a királyi család II. Erzsébettől:

Ő ilyen egyszerűen szólva mindig is az én erőm volt mindezen évek során és máig az, én pedig, akárcsak az egész családja, ez az ország, és sok másik - sokkal többel tartozunk neki, mint amit valaha számon kérne, vagy amivel mi magunk is tisztában vagyunk - 1997.

Nagy család, sok dédunoka

A kedves kép 2018-ban készült a Balmoral kastélyban. II. Erzsébet és Fülöp herceg hét dédunokájuk társaságában láthatók.

Együtt megöregedni

A kép a derűs királynéről és férjéről egy héttel Fülöp herceg 99. születésnapja előtt készült a Windsori Kastély előtt. A herceg idén június 10-én töltötte volna be 100. életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Félelmetes ez a hülye nő, nem érdekel, ki mit gondol!” - Bakács Tibor nekiesett Tóth Gabinak egy 22 éves Megasztár-titok miatt
Az egykori zsűritag nem kímélte Tóth Gabit, miután az énekesnő manipulációval vádolta a 2004-es Megasztár készítőit. Bakács nemcsak hazugsággal vádolta az énekesnőt, de egyenesen a pokolra küldte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 27.



„Semmi nem igaz ebből. Semmi. Félelmetes ez a hülye nő, nem érdekel, ki mit gondol!” – illette kemény szavakkal Tóth Gabit Bakács Tibor, miután az énekesnő súlyos állításokat fogalmazott meg a Megasztárral kapcsolatban. A TV2 egykori tehetségkutatójának első évadában zsűriző kritikus a story.hu kérdésére reagált, határozottan cáfolva, hogy a műsorkészítők azon dolgoztak volna, hogy ne Tóth Vera, hanem Oláh Ibolya nyerjen. Bakács egy akkori beszélgetést is felidézett.

„A Presser, én és még páran arról beszélgettünk, hogy mekkora hátrány, hogy a Tóth Vera nem vékony. Mire Presser azt kérdezte, hogy a »nagybőgővel mi a problémátok?« Tisztán emlékszem erre a mondatra. Tehát

semmi nem igaz abból, amit Tóth Gabi mond. Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban”

– jelentette ki. A zsűritag Oláh Ibolyáról is megosztotta a véleményét: „Egy rettenetesen nagy probléma volt vele, amire hamar rájöttünk. Mentálisan nem volt jó állapotban. Állandóan krízishelyzetekbe menekült, amire számtalan példát tudnék mondani. Egyszer például hat órát váratta Pici bácsit. Tehát

Ibi hiába tehetséges, ha mellette nem szorgalmas, nem alázatos!”

– mondta Bakács.

A vita azután robbant ki, hogy Tóth Gabi a Hotel Lentulai podcastben februárban arról beszélt, nővére komoly ellenállásba ütközött a műsor idején.

„Szegény tesómnál mit küzdöttek, hogy ne a tesóm nyerjen...”

– fogalmazott az előadó. „Amikor a tesóm volt a Megasztárban, én akkor ugye még csak nézőként szurkoltam neki. Elképesztő mennyiségű ellenállást kapott, hogy az Ibolya nyerjen. De mégis a nép, az emberek a testvéremben látták meg azt, hogy ő érdemli ezt meg” – emlékezett vissza Gabi a 22 évvel ezelőtti eseményekre.

A Megasztár első szériájának döntőjét 2004. április 3-án tartották, ahol a nézői szavazatok alapján Oláh Ibolyával szemben végül Tóth Vera győzött.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miközben ByeAlex magányosan gyászolja a kapcsolatukat, volt párja egy titokzatos férfival utazott Thaiföldre
Rákóczi Benjamina látszólag pillanatok alatt túltette magát a szakításon, és máris a napfényes Thaiföldön élvezi az életet. A dögös fotókat azonban valaki készíti, a rajongók pedig már tudni vélik, melyik híres zenész kísérte el az útra.


Rákóczi Benjamina, ByeAlex egykori kedvese egy távoli országban, egy forgatáson építi tovább a karrierjét, a rajongókat azonban egyetlen kérdés foglalkoztatja: egyedül vágott neki az útnak, vagy egy titokzatos társ is vele tartott a repülőn? A modell egy reklámforgatás miatt hagyta el az országot, ami azonnal beindította a találgatásokat – írta a Borsonline.

A szakítás hírét ByeAlex jelentette be január elején egy közösségi médiás posztban. „Úgyis kiderülne… Jaminával már nem alkotunk közös párost, így 4,5 év után” – fogalmazott akkor a zenész, akivel a „Berúgni” című klip forgatásán ismerkedtek meg. „Meglátam és éreztem, hogy közünk lesz egymáshoz” – emlékezett vissza korábban Alex a kezdetekre.

A kapcsolatot egy viharos időszak előzte meg, tavaly novemberben ugyanis ByeAlex drogbotrányba keveredett: a rendőrség házkutatást tartott nála és kábítószer-birtoklás gyanúja miatt ki is hallgatták. Míg a modell a szakítás óta láthatóan kivirult, és a követői szerint ezzel végre kilépett a zenész árnyékából, addig az énekes a hírek szerint magányosan tölti a mindennapjait.

Benjamina most a hírek szerint Thaiföldön dolgozik, a kommentelők azonban máris gyártják a teóriákat: vajon ki tartja a kamerát a dögös fotók készítésekor? A találgatások nem alaptalanok, hiszen a modell korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint BSW Matyi vagy éppen Missh, így a rajongók rögtön arra gyanakodtak, most is egy híres rapper oldalán tűnhet fel.

Benjamina egyelőre hallgat, és a posztjai titokzatosak, a következő hetek fotói pedig választ adhatnak a nagy kérdésre: szingli maradt-e a modell, vagy tényleg egy új fejezetet nyitott az életében, messze ByeAlex világától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dopeman ledobta az atombombát: szerinte Ukrajna már megtámadta a NATO-t
Dopeman a gyűlöletet és a "birkavakságot" okolja a történelmi vakságért. Két konkrét esettel is bizonyítja, hogy a támadás már megtörtént, ami mindent átírhat.


„Úgy látom, az Orbán iránt érzett gyűlölet, a birkavakság miatt a többségnek nem nagyon esik le, hogy mi az elmúlt napok történésének a tanulsága: azt mondják, Ukrajna nem támadt meg NATO-tagországot. Én kimondom: több alkalommal megtették” – állítja legújabb videójában Dopeman, aki szerint Ukrajna már megtámadta a NATO-t, csak sokan nem látják az összefüggéseket. A rapper állításait a 24.hu foglalta össze.

Pityinger László a videóban két konkrét esetet hoz fel érvként.

Szerinte az Északi Áramlat gázvezetéket is „ukránok robbantották fel”, ami egy NATO-tagállamhoz, Németországhoz tartozik.

Emellett azt is állítja, hogy „az ukránok rakétát lőttek Lengyelországba”. A 2022. novemberi, két halálos áldozattal járó przewodówi robbanás után a NATO-főtitkár azt közölte, hogy az esetet nagy valószínűséggel egy ukrán légvédelmi rakéta okozta, de nem szándékos támadás volt. Az Északi Áramlat 2022-es felrobbantása ügyében a svéd és dán vizsgálatok szándékosságot állapítottak meg, de hivatalosan egyetlen államot sem neveztek meg elkövetőként. A német nyomozás még tart, és bár ukrán állampolgárok is felmerültek gyanúsítottként, jogerős ítélet vagy állami felelősség-megállapítás nem történt.

Dopeman a videóban arra is kitér, hogy elfogadhatatlannak tartja a magyar miniszterelnök és Magyarország fenyegetését.

„Sokan ünneplik ezt a kommentmezőben, de azzal legyenek tisztában: ez szimpla hazaárulás.

Miniszterelnöktől függetlenül Magyarországot senki ne fenyegesse, aki nem tagja sem a NATO-nak, sem az uniónak. Ha meg fenyegeti: legyen következménye” – mondta.

A rapper szerint sokan „háttal ülnek a moziban”, és nem figyelik a történelmi mintákat, mert a jelenlegi időszak szerinte nagyban hasonlít a második világháború előtti évekre.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szerelmes vagyok abba a szódásszifon-szemüveges srácba” – Kiara Lord elárulta a titkos kapcsolatát
Számára is meglepő volt, hogy egy olyan férfi keltett fel az érdeklődését, aki teljesen más, mint ő. Elárulta, hogy milyennek látja a férfit.


Miközben A Nagy Ő-ben még Stohl András szívéért küzdött, Kiara Lord a valóságban már egy civil férfiba szeretett bele – akit játékosan csak „Gógyi felügyelőnek” becéz. A felnőttfilmes tartalomgyártóra váratlanul talált rá a szerelem, és a kapcsolatuk már a kölcsönös szerelmi vallomáson is túl van. A részletek Lakatos Levente új könyvéből, valamint a Blikk írásából derültek ki.

Egy munkakapcsolat révén ismerkedtek meg a férfival, aki azonnal felkeltette az érdeklődését, éppen azzal, hogy teljesen más, mint ő, és kezdetben rá sem hederített. "Ősszel történt egy újabb bevésődés, becsapódott az életembe egy újabb rögeszme, amikor megláttam Őt.

Nevezzük Gógyi felügyelőnek, mert ez a rajzfilmkarakter ugrik be, akárhányszor csak rá gondolok. Helyeske, aranyos, teszetosza, magának való srác, akinek hanyag a mozgáskoordinációja, és mindig a cipője orrát nézi. De ami a legfontosabb: rám se hederít. Kihívás és kaland édes ízét éreztem a számban"

– fogalmazott Kiara a kötetben.

Végül a kitartó kezdeményezés után sikerült összehozni egy randit. Az első együttlétre Kiara otthonában került sor, ahol a férfit eleinte meglepte, hogy a lakásban mindenütt tükrök vannak, de végül sikerült feloldódnia.

A testi és érzelmi kötődés egyre erősebbé vált közöttük. "A szex továbbra is a kapcsolatunk kardinális eleme maradt, és azt hiszem, nem túlzás, hogy ez minden kapcsolat legfontosabb alapösszetevője. Ha nincs jó szex, akkor semmi sincs. Aztán eljött a napja annak, hogy szerelmet vallott nekem. Annyira meghatódtam, hogy elpityeregtem magam" – írta naplójában. Hozzátette, hogy ő is viszonozta a vallomást.

A karácsonyt, a szilvesztert és az újévet is együtt töltötték, január elsején pedig Kiara először aludt a férfinál. "Szeretek egyedül aludni, és még annál is jobban egyedül ébredni. Pár hétig most nem fogjuk látni egymást, mert Gógyi a munkája miatt elutazik. Nem vagyok szomorú emiatt, szerintem a szünetek kifejezetten hasznosak. (...) Teszek egy vallomást, amit majd talán egyszer letagadok:

szerelmes vagyok abba a szódásszifon-szemüveges srácba, aki képes akár a saját lábában is megbotlani."

A szünet végül nem állt közéjük, jelenleg is együtt vannak, bár Kiara óvatosan fogalmaz a jövőről. "Nem tudjuk még, hogy milyen jövője lesz, folyamatban van a kapcsolat alakulása" – nyilatkozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk