HÍREK
Bakács Tibor kritikus egy interjúban megerősítette, hogy ő írta a kampányban Orbán Viktort DPK-rendezvényen interjúvoló, egyébként milánói főkonzul diplomamunkáját. Azt is elmondta, hogy korábban pénzért, fülmonitoron keresztül súgott a tévésnek a műsorai alatt.
HÍREK
Az egykori zsűritag nem kímélte Tóth Gabit, miután az énekesnő manipulációval vádolta a 2004-es Megasztár készítőit. Bakács nemcsak hazugsággal vádolta az énekesnőt, de egyenesen a pokolra küldte.
HÍREK
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.
HÍREK
A Megasztár egykori zsűritagja szerint Tóth Gabi nagyon tehetséges, és a tehetséget az éneklésen belül gondolja. Másrészről szerinte döbbenetes, amikor a tehetség lesz az ok, ami miatt egy másik szintre lépsz.
HÍREK
Az egykori kritikusnak rá kellett jönnie, hogy nem bírja az öregeket. Most naponta hat órát pakol a futószalag mellett.
HÍREK
Most nagyon sokan meg fognak haragudni rám, törölnek, gyalázni fognak, de nem baj, nem bánom, s abban bízom, megértitek, miért csináltam ezt - írta.
HÍREK
Addig nem fog sem enni, sem inni, amíg nem változtatják meg a végrehajtási törvényt. Arra is fel van készülve, ha a rendőrök közbelépnek.
HÍREK
Az énekes nem érti, miért vált egy idősebb generáció megmondóembereinek célpontjává. Ugyanakkor megható visszajelzéseket is kapott, amiért hálás.
HÍREK
Korábban Bakács azt mondta, szomorúnak tartja, hogy Puskás Peti televíziós figura lett, hiszen ők a Megasztárban előadóművészeket próbáltak keresni.
Népszerű
Ajánljuk