prcikk: Így kell harcolni Magyar Péter ellen – Fricz Tamás megmondta a tutit | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Így kell harcolni Magyar Péter ellen – Fricz Tamás megmondta a tutit

A CÖF egyik vezetője szerint az nem hatásos, ha Magyart elsősorban „személyében, karakterében” támadják, mert biztos sok feleség megutálta, de nem biztos, hogy ez minden más, a kormányt gyűlölő nőre és férfira igaz.


Hosszú véleménycikkben elemzi Fricz Tamás a Magyar Nemzet hasábjain a Magyar Péter által jelentett kihívást, „aminek meg kell felelni”. A Civil Összefogás Fórum egyik vezetője azt a címet adta az írásának: így kell harcolni Magyar Péter ellen.

Fricz azzal kezdi, hogy szerinte nem hatásos, ha Magyart elsősorban „személyében, karakterében” támadják, mert ezt már megtették, és „ez csak akkor hatásos, ha olyan plusztények kerülnek még napvilágra, amelyekből az derül ki, hogy Magyar Péter szörnyűséges gazember”.

„Persze sokan mondhatnák, miért nem volt elég azt megtudni a választóknak Hajdú Péter Varga Judittal készült interjújából, hogy mit művelt a feleségével. Hogy hosszú éveken keresztül abuzálta, fenyegette, szemétkedett vele, ahol csak tudott. Igen, elvileg ez alapján már le lehetett vonni a következtetést arról, hogy Magyar Péter minden, csak nem úriember, aki a nőkkel – főleg a feleségével, gyermekei anyjával – tisztességesen bánna. Ellenkezőleg, mocskos módon viselkedett vele. Igen, de azt is látnunk kell, hogy mégsem ment át ez teljesen az ellenzék felé hajló tömegeken.

Fricz szerint

biztos, hogy Magyart sok feleség egy életre megutálta, de nem biztos, hogy ez minden más, a kormányt gyűlölő nőre és férfira igaz.

Ezzel szemben szerinte azt kell mondani: van itt egy figura, aki csúnyán elárulta a Fideszt, a kormányt, amelytől nagyon sokat kapott, ellenzéki pályára lépett, s ezzel annyi történt, hogy bővült az ellenzéki paletta, s most már egy új szereplőt, illetve pártot is figyelembe kell venni.

„Először is ki kell deríteni: mennyire és milyen mértékben segíti őt a szokásos külföldi hálózat Soros Györgytől az Action for Democracyn át az amerikai nagykövetségig és a demokratákig, akár a davosi elitig, s erről konkrét tényeket és bizonyítékokat kell szolgáltatni a társadalmi nyilvánosságnak.”

Ahogy Fricz fogalmaz: ez oknyomozó és egyéb típusú munkát igényel, de ennek nagy a jelentősége. Itt megemlítette a CÖF dollárbaloldalas plakátjait is, amivel a szervezet már megtette az első lépéseket ebben az ügyben, „így rákerült a plakátokra Magyar Péter, mint aki szintén a guruló dollárok egyik kegyeltje”.

„Ha sikerül bizonyítani, hogy ő sem több és jobb, mint Karácsony, Gyurcsány, Márki-Zay vagy Fekete-Győr, Donáth Anna, Cseh Katalin, az már nagyon fontos eredmény, ugyanis a magyar választók döntő része nem szereti, ha egy politikust külföldről, pénzzel irányítanak, s azt teszi, amit diktálnak neki. Ezt a magyar közvélemény egyértelműen hazaárulásnak tekinti, s a hazaárulókat a magyarok mindig is megvetették. Még akkor is, ha a nevük Magyar.”

Fricz ugyanakkor azt is írja, lehet hogy nem tűnnek el olyan gyorsan, mert esetleg van bennük némi tehetség, beszéd- és szervezőkészség, bátorság, fellépési képesség. A CÖF-alapító szerint azonban ez sem gond, ez is a demokratikus politika természetes része.

„Ne tagadjuk le: Magyar Péter kihívás, aminek meg kell felelni. A politika így működik, aki ezt nem érti, azzal nem lehet mit kezdeni. Vagyis egy dolgot kell tenni ilyenkor a másik oldalnak, a kormánynak: még határozottabban és még nyíltabban kell a nemzeti érdekeket képviselni.”

Fricz ezután példaként említi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványügyi terveit.

„Jómagam semmilyen jelét nem láttam annak, hogy ellent kívánunk állni a WHO elképesztő, vészjósló, világkormányzást előre vetítő terveinek. Pedig a következmények elborzasztóak: ha ismét jönne egy világjárvány – s miért ne jönne, ezt már előre tudják a „jól értesült” nagyfiúk –, akkor a WHO kötelezővé is tehetné a legújabb vakcina remek hatású változatának kötelező beadatását. Minden országban. Attól óvjon meg az Isten bennünket!

Éppen ezért Fricz szerint a magyar nemzeti szuverenitás és egészségünk védelme érdekében nekünk is ellent kellene állnunk,

végső esetben pedig meg kellene fontolnunk a WHO-ból való kilépésünket is.

„Ez például igazán kurucos, nemzeti cselekedet lenne, amely után a kormányt, a Fidesz–KDNP-t újra magasra emelnék a magyar választópolgárok. Ilyen és ehhez hasonló lépések kellenek, s akkor a 2026-os győzelem garantált, bárki legyen is az ellenzéki kihívó” - írta Fricz Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán több száz milliárd forintról döntött még a választás előtt
A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg több határozat a kormány döntéseiről. A Lakossági Rezsivédelmi Alapból 93,2 milliárd forintot csoportosítanak át, hogy a rezsicsökkentett tarifák miatti szolgáltatói hiányt pótolják a második negyedévre.


Újabb százmilliárdok sorsáról döntött a kormány a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent határozatokkal – írja a 24.hu.

Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ezúttal 93,2 milliárd forintot tettek át a Lakossági Rezsivédelmi Alapból a rezsivédelmi szolgáltatás második negyedévi ellentételezésére.
A kifizetés végrehajtását azonnali határidővel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kapta feladatul. Lantos Csaba energiaügyi miniszternek kell gondoskodnia arról, hogy a pénzt a villamosenergia- és földgázszolgáltatók megkapják.

A kifizetés két ütemben történik: egy 46,2 milliárdos részt a forrás rendelkezésre állása után azonnal, egy 46,9 milliárdos részt pedig május 15-ig kell utalni.

Az idei első negyedévre februárban már átcsoportosítottak 314,5 milliárd forintot ugyanerre a célra.

Így a mostani tétellel együtt a kormány idén már több mint 400 milliárd forintot költött a rezsicsökkentett lakossági tarifák miatti szolgáltatói hiány pótlására.

A Központi Maradványelszámolási Alapból 103,6 milliárd forintot vettek ki különböző célokra. Ebből az alapból jellemzően váratlan kiadásokat fedeznek.

A friss határozatok szerint a választások előtt született döntés a kőszegi és a tiszafüredi tanuszoda megvalósításáról, a zalaegerszegi mentőállomás ideiglenes elhelyezéséről, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium épületének felújításáról, valamint a lengyeltóti mentőállomás fejlesztéséről. Kisvárda önkormányzata külön határozat szerint 325 millió forintos kiegészítő támogatást kap feladatai ellátásához.

A kormány korábban is hajtott végre hasonló, előre nem tervezett átcsoportosításokat. Egy korábbi döntéssel például a Magyar Falu Program forrásaiból vontak el közel félmilliárd forintot, amit kormányzati kommunikációra fordítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ne vedd elő a telefonod a szavazófülkében: egyetlen hiba miatt érvénytelen lehet a szavazatod
A választási törvény tiltja a szavazófülkében a külső utasítások követését, így a telefonos egyeztetést is. Bár a fotózás önmagában nem tilos, a kép bizonyítékként szolgálhat a szavazói akarat befolyásolására, ami visszaélésnek minősül.


A vasárnapi országgyűlési választás tétje nagy, a szavazás titkosságát és tisztaságát pedig szigorú szabályok védik, melyeknek egyetlen célja van: senki ne tudja befolyásolni vagy utólag ellenőrizni, hova húztad az ikszet.

Vasárnap az országgyűlési képviselőkről dönt az ország.

Az alapszabály egyszerű: a fülkében tilos másoktól utasítást fogadni, például telefonon egyeztetni arról, kire szavazol.

Márpedig ha azt hallják, hogy telefonálsz, az annak számít.

Bárki is hív tehát, a fülkében ne fogadd a hívást és te se hívj fel onnan senkit, hogy a szavazással menőzz.

A Kúria világossá tette, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik az is, ha valaki szervezetten, kampányszerűen buzdít a szavazólap lefotózására és közzétételére.

Ezért jobb, ha a szavazatodat sem fotózod le és posztolod a közösségi oldalakon.

A legtöbb vita a fülkében készült fotók és szelfik körül zajlik. A Kúria álláspontja szerint önmagában nem törvénysértő, ha lefotózod a saját, kitöltött szavazólapodat, mivel ezt semmilyen jogszabály nem tiltja kifejezetten. A dolog mégis rendkívül kockázatos, mert a kép bizonyítékként szolgálhat, ami utat nyithat a szavazatvásárlásnak vagy más visszaéléseknek.

A gyakorlati tanács tehát az, hogy ha valaki mégis szelfizik a fülkében, a képen ne szerepeljen más személy, és ne vegyen részt olyan kampányban, ami a képek szervezett közzétételére buzdít.

De nemcsak a fülkében kell résen lenni. A korlátozások a szavazókör környékére is érvényesek:

a szavazóhelyiséget magában foglaló épület bejáratától számított 150 méteren belül tilos mindenféle kampánytevékenység a szavazás napján.

Ez nemcsak a röplapozást jelenti, hanem például egy pártlogóval ellátott, hosszabb ideig ott parkoló autót is.

Mi van, ha segítség kell? A törvény erre is gondolt.

Aki nem tud olvasni, testi fogyatékossága vagy más ok miatt segítségre szorul, az általa választott segítővel együtt szavazhat.

Ha nincs vele kísérő, a szavazatszámláló bizottság két tagja is segíthet neki együttesen, a titkosság megőrzése mellett.

Az egyik legfontosabb tudnivaló pedig a szavazat érvényességére vonatkozik. A Nemzeti Választási Bizottság nemrég külön közleményben hívta fel a figyelmet a félrevezető közösségi tartalmak miatt, hogy

az országos pártlistás szavazólap csak akkor érvényes, ha a választó pontosan egy listára adja le a voksát.

Ha valaki egynél több helyre tesz ikszet, vagy egyet sem jelöl meg, a szavazata érvénytelen lesz.

A vita a szavazólapok fotózásáról egyébként nem új keletű. A jogalkalmazók szerint a szervezett buzdítás a fotózásra és közzétételre rendeltetésellenes, míg a szólásszabadságra hivatkozók azzal érvelnek, hogy maga a fotózás nem tiltott, a hangsúly a visszaélés kockázatán és a szervezettség fokán van.

A legfontosabb tehát: a telefonodat ne most használd, ha nem akarod, hogy elússzon számodra a szavazás. A döntés a tiéd – tartsd meg titokban, és gondoskodj róla, hogy a voksod érvényes is legyen.

Forrás: Sassy.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Választás 2026: ezt az egy dolgot ne felejtsd otthon vasárnap, különben buktad a szavazást
Amikor elindulsz szavazni a 2026-os választáson, duplán ellenőrizd, hogy nálad van-e.


Egyetlen elfelejtett vagy lejárt okmányon múlhat, hogy leadhatod-e a szavazatodat most vasárnap.

Érvényes, fényképes igazolvány nélkül ugyanis senkit nem engednek az urnákhoz április 12-én.

Milyen okmánnyal mehetsz szavazni?

Elfogadják a személyi igazolványt, az útlevelet és a kártyaformátumú jogosítványt is, a lényeg, hogy ne legyen lejárt.

Egy fontos változás is történt.

Idén már nem kötelező a lakcímkártyát is bemutatni a szavazáshoz, ezt a Kormányhivatalok hivatalos oldala közölte.

Aki az utolsó pillanatban döbben rá, hogy lejárt a személyije, az se essen pánikba.

A legtöbb kormányablak rendkívüli nyitvatartással, szombaton és vasárnap is vár, és ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki. Ezzel már gond nélkül lehet szavazni.

A rendkívüli nyitvatartás célja, hogy senki ne essen el a szavazás jogától egy hiányzó okmány miatt.

Fontos tudni, hogy a hétvégén kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeket és a lakcímkártya pótlását intézik a kormányablakoknál, a díjakat pedig csak bankkártyával lehet kifizetni.

Amikor tehát vasárnap elindulsz szavazni, duplán ellenőrizd, hogy nálad van-e az érvényes igazolványod. A leggyakoribb hiba, amivel a választókat visszafordítják, a lejárt okmány, azzal tehát felesleges is próbálkozni. A diákigazolvány vagy a bérlet sem ér semmit az urnánál, kizárólag a három hivatalos, fényképes okmányt fogadják el az érvényes szavazáshoz. Bár a lakcímkártya bemutatása már nem feltétel, nem árt, ha az is nálad van.

Forrás: Kormányhivatalok.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A következő napokban ne üljenek fel semmilyen orbáni hamis-zászlós műveletnek, provokációnak
A Tisza Párt elnöke videóban reagált Orbán Viktor reggeli rendkívüli bejelentésére. Magyar azt kérte a híveitől, óvakodjanak bármilyen erőszakos cselekedettől. Szerinte ez az emberséges és békés Magyarország válasza az aljas, erőszakos és rettegő hatalomnak.


Magyar Péter videónyilatkozatban reagált Orbán Viktor reggel közzétett rendkívüli bejelentésére. Ahogy megírtuk, a miniszterelnök arról beszélt, hogy szerinte ellenfeleik semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat.

A Tisza Pártra utalva kijelentette, hogy „külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveinket, és koholt vádakkal választási csalást kiáltanak már a választás előtt, tüntetéseket és balhékat szerveznek már most”. A kormányfő szerint szervezett kísérlet zajlik arra, hogy „káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.”

A Tisza Párt elnöke a videója elején úgy értékelte Orbán bejelentését, mint „a leköszönő miniszterelnök búcsúbeszédét”. Abban egyetért a kormányfővel, hogy összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége az országnak. Ehhez azonban szerinte az kell, hogy vasárnap minél többen szavazzanak a Tiszára.

„Orbán Viktor ugyanazok fogják leváltani, akik 2010 óta négyszer kétharmadhoz segítették, és akiket cserben hagyott és elárult: magyar emberek millióit” – jelentette ki.

Párttársai nevében is arra kérte Orbánt, hogy kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a választási eredményt.

„A honfitársaimat pedig arra kérem, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen provokációnak, orbáni hamis zászlós műveletnek, és őrizzék meg a békességüket, óvakodjanak bármilyen erőszakos cselekedettől”

– üzente.

Azt ígérte, felügyelni fogják a választás tisztaságát, amennyire csak lehetséges. Szerinte a választás napjának ünnepnek kell lennie, amelyet úgy élünk meg, mint egy békés, rendszerváltó népszavazást.

Azt üzente: „Ne féljetek! Semmi sem tart örökké!”

„Április 12-én rendszert váltunk, és egy új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A Tisza-kormány minden magyar embert képviselni fog, és közösen építünk egy működő és emberséges Magyarországot. A Tisza-kormány alatt újra rend, béke, biztonság és fejlődés lesz Magyarországon” – jelentette ki Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk