A század végére teljes egészében mediterrán körülmények várnak a magyar bortermelőkre. Aggodalomra ugyan lehet és van is ok, ám a pánik és a borágazat temetése túlzó és felesleges. Míg az olaszrizling, a kadarka vagy a hárslevelű termelése sokkal bizonytalanabbá válik, a vörösborok esetében a minőség és a versenyképesség javulásával is lehet akár számolni. De ehhez is biztosan szükség lesz alkalmazkodásra, egyebek között új fajták bevonására, különböző klónok használatára, új dűlők kialakítására. A fogyasztóknak pedig azt kell megszokniuk, hogy nem várhatunk el konstans minőséget, ízélményt és mennyiséget a hazai borászoktól, miközben folyamatosan a fejük felett lebegnek az időjárási szélsőségekből adódó veszélyek és befolyásoló tényezők - olvasható a Másfélfok cikkében.

A régiónkra vonatkozó éghajlati előrejelzések masszív felmelegedést, illetve a csapadékeloszlás változékonyságát, a lehulló csapadék intenzitásának növekedését emelik ki. Ezek mind erősen befolyásolják a szőlő fejlődését és az elkészült bor minőségét, élvezeti értékét.

Olyan ikonikus magyarországi szőlőfajták, mint az olaszrizling, a kadarka vagy a hárslevelű kifejezetten érzékenyek bizonyos klimatikus paraméterekre. Az olaszrizling a nagy meleget tűri nehezen, a hárslevelűt a vízhiány sanyargatja, míg a kadarka kifejezetten érzékeny a rothadásra. Ha összetesszük ezeket az érzékenységeket az előbb felsorolt megváltozó klimatikus viszonyokkal, már láthatjuk is azokat a kihívásokat, amikkel a jövőben, sőt, már a jelenben is szembe kell néznünk.

Egy 2012-ben Gaál Márta vezetésével készült kutatásban egy regionális klímamodell alapján próbálták meg meghatározni, hogy a hazai borvidékekre a 2010-es években érvényes éghajlati tényezőkkel a jövőben hol találkozhatunk. Rossz hírünk van a borászati szakmának: a 21. század végének gazdálkodói vakrepülést fognak végezni.

Eredményeik szerint legkésőbb a század közepére a legtöbb területen a 2000-es évek elejének szekszárdi és hajós-bajai körülményeivel kell számolni, ugyanakkor a dunántúli területeken jellemző lesz a soproni és a neszmélyi borvidék éghajlati viszonyainak megjelenése.

A gazdálkodás és a szóba jöhető fajtaválaszték szempontjából kiemelt fontossággal bír az ún. Huglin-index, mely segítségével megállapítható, hogy a vegetációs időszak alatti átlaghőmérséklet, a napi maximum hőmérséklet és a földrajzi szélességet figyelembe vett hőösszeg szerint melyek az adott területen termeszthető fajták.

Az utóbbi a korai érésű, illatos fajták esetén 1500 °C, pinot noir, chardonnay, cabernet franc/sauvignon, olaszrizling esetén 1700-1900 °C, míg a mediterrán térségben elterjedt vörös fajtáknál 2000-2300 °C közötti.

Az alábbi ábrán ennek az indexnek az 1961-1990-es, 2021-2050-es és a 2071-2100-as időszakra vonatkozó előre jelzett és múltbeli értékeit látjuk három klímamodellen keresztül futtatva. Látható, hogy a század közepére nagyrészt,

Hazánk egyik legdélebbi borrégióján, Szekszárdon keresztül jól bemutathatóak egy borvidék klímaváltozás miatti sérülékenysége és a lehetséges alkalmazkodási beavatkozások. A borvidékre jellemző, hogy az elmúlt bő négy évtizedet tekintve sokszor változékonyabb csapadékeloszlással bír az országos átlaghoz képest, valamint déli fekvésének hála magasabb hőmérsékleti értékekkel is rendelkezik (3. ábra).

Az átlagos csapadék és hőmérsékleti értékek anomáliája mellett a területnek a jövőben intenzív aszályokkal is szembe kell néznie. A magas kitettség mellett a borvidékre jellemző fajták érzékenysége is jelentős. A legnagyobb arányban telepített fehér- és kékszőlő fajták szinte mindegyike érzékenyen reagál legalább egy paraméterre (szárazság, fagyok, vagy pedig a Huglin-index megemelkedése közül legalább egyre).

Különösen érdekes ez annak függvényében, hogy az utóbbi évek egyik fontos borvidéki eredménye a „szekszárdi palack” megjelenése. Az érvényes szabályozás szerint kékfrankos, kadarka vagy bikavér, tehát a terület ikonikus vörös borai kerülhetnek ebbe, melyek részben veszélyeztetettek. Szerencsére nem mindegyik fajta érintett egyenlő mértékben, a kékfrankosban a termelők igen nagy potenciált látnak, éppen a klímaváltozás által okozott éghajlati hatásokkal szembeni viszonylagos ellenálló képessége miatt.

Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni két fontos összefüggést:

1. A klímaváltozás nem egyenlő csak és kizárólag a felmelegedéssel, sokkal inkább az extrém időjárási jelenségek gyakoriságának növekedésén keresztül ragadható meg. Ide tartoznak akár a tavaszi fagyok, vagy a villámárvízi elöntések is, amelyek jelentős negatív következményekkel járnak az ültetvényekre.

2. A rövid távú hasznokat és előnyöket a század végére akár el is veszíthetjük, ha nem követünk alkalmazkodási beavatkozásokat: a jelenlegi fajtaszerkezet magas érzékenysége az egyre kiszámíthatatlanabbá váló körülmények között magas sérülékenységet eredményez.

Az első és legfontosabb megállapítás, hogy a korábban ismertetett összefüggések nem csak a hazai termelőket és fogyasztókat sújtják. Szerte Európában a termelők az emelkedő hőmérséklet miatt magasabb cukor tartalmú szőlőszemekkel dolgoznak, amely magasabb alkoholfokot eredményez, ez pedig szembe megy a jelenlegi fogyasztói igényekkel.

Elkezdődik tehát egy nagyon vékony pallón futó mutatvány: az elkészített borokban alapvetően az egyensúlyt keressük, az alkohol, a sav és az aromák egységét. Mindemellett

Ezt kiküszöbölendő több olyan alkalmazkodási megoldást is bevezettek a nagy(obb) termelők és borvidéki szövetségek, mellyel az igényeket kielégíthetik.

Az adott régióra jellemző, ellenben a klímaváltozással szemben sérülékenyebb, hagyományos szőlőfajtákat új, ellenállóbb fajtákkal próbálják meg helyettesíteni. Erre jó példa, hogy a Bordeaux és a Bordeaux Supérieur boroknál már portugál fajták is megengedettek. A fajtaválaszték diverzifikálása már csak azért is említésre méltó, mivel a világon az összes bortermelő terület 70-90%-án összesen tizenkét különböző fajtával dolgoznak, ami alig éri el a fajtaválaszték 1%-át.

Klasszikus alkalmazkodási megoldás az egyre magasabbra ültetett szőlőtőkék esete: itt azonban a nagyobb lejtőszög, a talajminőség romlása és a helyben megtartható víz hiánya ellensúlyozza a kezdeti pozitív hatásokat. Az egyre magasabbra telepített területek mellett egy másik nagyszabású adaptációs jelenség is megfigyelhető, főleg az újvilági borászoknál. Idáig jellemzően a déli kitettségű lejtőket használták bortermelésre, azonban a túlzott felmelegedés miatt elkezdték az északi oldalt is intenzíven használni, így előzve meg azt, hogy a melegben könnyen elégjenek a savak.

Léteznek természetesen sokkal kevésbé drasztikus megoldások is, mint a fajtaválaszték megváltoztatása, vagy a bortermelő területek nagyarányú áttelepítése. Ezek az alkalmazkodást segítő beavatkozások sokkal jobban illeszkednek a kisebb területeken, sokszor családi vállalkozásban dolgozó magyar borászatok és termelők lehetőségeihez. Egyre szélesebb körben terjed például az éjszakai, vagy lépcsőzetes szüretelés, a különböző klónokkal kapcsolatos kísérletek, a talajtakaró növényzettel összefüggő vizsgálatok a víz helyben tartására, illetve a korábban őshonos magyar fajták telepítésének számba vétele.

A klímaváltozással kapcsolatos kihívások a vörösborok tekintetében jelenleg még lehetőségnek hatnak, azonban minden szegmensnek változnia, változtatnia szükséges. A borászok munkájában fontos szerepet kell, hogy játsszanak az éghajlati adottságok és változások folyamatos monitorozása és számba vétele, a fogyasztók részéről pedig nagyobb rugalmasságra lesz szükség.

Be kell látnunk és el kell fogadnunk, hogy

Az évjárathatás az egyik legszebb és legszerethetőbb jellemzője a hazai boroknak. Tanuljunk meg együtt élni ezzel és támogassuk a hazai borászatokat és kistermelőket azzal, hogy magyar bort fogyasztunk. Már csak fenntarthatósági szempontból is érdemes ezt tennünk.