TUDOMÁNY
A Rovatból

Egy 80 éves beteg kaphatta meg itthon először az újfajta rákgyógyszert, amit eddig csak külföldön lehetett elérni

Mérföldkőhöz érkezett a neuroendokrin daganatos betegek hazai ellátása. A terápiában a sugárzó izotópot infúzión keresztül juttatják be a szervezetbe, ahol elpusztítja a rákos sejteket.


Új, eddig Magyarországon nem elérhető eljárással gyógyítják a neuroendokrin daganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen (SE); az első izotópos infúziós kezelést a múlt héten végezték el az intézményben.

Az egyetem hétfői közleményében azt írta, hogy a belgyógyászati klinikán az első ilyen kezelést egy 80 éves neuroendokrin tumorban szenvedő férfi kapta.

A beteg az első infúzióra jól reagált, négy nappal később hazamehetett. A terápia néhány hét múlva folytatódik, mivel az izotópos kezelést 8-12 hetente szükséges megismételni, összesen 3-4 alkalommal.

A neuroendokrin tumorok a daganatos betegségek mintegy 5 százalékát teszik ki, évente 40-60 új esetet diagnosztizálnak, vagyis

Magyarországon több száz embert érinthet ez a betegség, amelynek felismerésekor a páciensek fele már előrehaladott stádiumban van

- ismertették.

Lakatos Péter, az SE Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának egyetemi tanára szerint a teljes gyógyulás a tumor korai felfedezéskor várható, amikor a daganat sebészileg még jól eltávolítható. A műtéttel nem gyógyítható betegek kezelésére napjainkban Magyarországon csaknem mindegyik, világszerte elfogadott gyógyszeres kezelési mód elérhető.

Azt is hozzátette, hogy a gyógyszeres terápiák lassítják ugyan a daganatos betegség előrehaladását, ám egy ponton túl a hatásukat vesztik, ilyenkor az előrehaladott, már szóródott daganat esetén az izotópkezelési módszerek nyújthatnak segítséget.

A szakember elmondta,

az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) 2017-ben fogadta el a lutécium 177 alkalmazását felnőttek neuroendokrin tumorainak kezelésére.

Ezzel egy időben kezdték meg a magyarországi bevezetés feltételeinek megteremtését a másik három orvosképző egyetemmel közösen - tette hozzá.

A szomatosztatin-PRRT kezelés az elmúlt másfél évtizedben több európai onkológiai centrumban is elérhetővé vált Bázeltől Milánóig, míg Kelet-Európában először Krakkóban végezték. A hazai betegek 2005 óta vehették igénybe társadalombiztosítási támogatással, de csak külföldön, főként Svájcban és Németországban. Eleinte évi 2-5, az utóbbi években évi 30-40 kérelem érkezett az egészségbiztosítóhoz.

A Magyarországon diagnosztizált neuroendokrin betegek nagy részét a Semmelweis Egyetemen látják el, ezért e kezelés itthoni megteremtése mindenképpen mérföldkőnek számít a hazai endokrinonkológia történetében - fűzte hozzá Lakatos Péter.

A Semmelweis Egyetemen elvégzett beavatkozás után néhány órával a Debreceni Egyetemen is alkalmazták az izotóp-infúziós kezelést.

Ide kattintva megtudhatod, milyen betegségeket neveznek pontosan neoroendokrin daganatnak.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Kiszámolták: ő lehet az új pápa a magyar tudósok szerint
A kutatók az országok gazdasági helyzetét és a bíborosok progresszivitását is figyelembe vették. A modell szerint Európa már nincs domináns helyzetben.


Ma délután kezdődött a Vatikánban az a konklávé, amelynek során eldőlhet, ki lesz Ferenc pápa utódja. A bíborosok zárt ajtók mögött döntenek az új egyházfőről. A különleges eseményre a tudományos világ is felfigyelt: magyar kutatók játékelméleti módszerekkel próbálták előre jelezni a legesélyesebb jelölteket.

A HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének kutatói már 12 éve is foglalkoztak a pápaválasztással, akkor előre megjósolták Ferenc pápa esélyességét. Most ismét elkészítették saját rangsorukat. Az eredmény sokakat meglephet:

Erdő Péter például csak a 65. helyen szerepel a listán.

A kutatók a szavazási befolyás mértékéből indultak ki. Feltételezésük szerint az lesz a következő pápa, aki hasonlít a legbefolyásosabbnak számító bíborosokhoz – akiknek szavazata akár döntő is lehet a választás során. A bíborosokat két fő szempont alapján értékelték: milyen országban élnek (pontosabban az adott ország GDP-je alapján), illetve mennyire tekinthetők progresszív gondolkodásúnak. Ez utóbbi besorolást mesterséges intelligencia végezte el.

A lista élén Michael Czerny áll, aki cseh származású, de Kanadában élő jezsuita bíboros.Esélyeit 13,2 százalékra becsülték.

Őt követi Carlos Castillo Mattasoglio perui, majd Paulo Cezar Costa brazil bíboros. A legjobb ötösbe bekerült még José Cobo Cano Spanyolországból és Francesco Montenegro Olaszországból.

Jelentős változás, hogy Ferenc pápa 2013 óta sok új bíborost nevezett ki a világ más tájairól, így mára Európa csupán a pápaválasztó testület egyharmadát adja. Ez az összetételbeli változás is befolyásolja az esélyeket: a korábban esélyesnek tartott jelöltek – mint például Erdő Péter – ma már inkább konzervatívnak számítanak.

A kutatásban nem vettek figyelembe minden lehetséges forgatókönyvet. Nem számoltak például azzal, hogy a szavazók idő közben meggondolhatják magukat, vagy hogy stratégiai játszmák is zajlanak a háttérben. A cél nem is az volt, hogy tökéletes jóslatot adjanak.

„Pénzben ugyan nem fogadnék, hogy most is megtaláljuk-e a legesélyesebb pápajelölteket, de nem is ez a lényeg számunkra, hanem hogy a pápaválasztás kutatási szempontból különleges rendszerének vizsgálatán túl megmutathassuk, a tudomány adatok alapján valódi viszonyokkal foglalkozik, és jobban segíti megérteni az erővonalakat és történéseket, mint például felszínes benyomások és vélemények özöne a közösségi médiában” – idézi a közlemény Kóczy Á. Lászlót, az intézet játékelmélet-kutató igazgatóját.

A kutatók szerint az elemzésük nem jóslat, hanem egy lehetséges forgatókönyv, amely segít jobban megérteni a háttérben zajló folyamatokat.

(via Qubit)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Valami nagyon furcsa dolog történik az univerzummal a tudósok szerint - létezhet egy ötödik erő is
A legfrissebb kutatások szerint a világegyetem tágulását hajtó erő nem állandó. Ez alapjaiban kérdőjelezheti meg a fizika egyik alaptételét.


Újabb meglepő felfedezéssel álltak elő a tudósok: úgy tűnik, a sötét energia, amely eddig az univerzum gyorsuló tágulásáért felelt, idővel gyengülhet. Ez az eredmény akár a jelenlegi kozmológiai modell alapjait is megrengetheti.

A lambda-hideg sötét anyag (LCDM) modell ma az egyik legszélesebb körben elfogadott elmélet, amely figyelembe veszi a sötét energiát, a közönséges anyagot és a hideg sötét anyagot – ez utóbbit úgy értelmezik, mint egy lassan mozgó, feltételezett részecskét. A lambda jel Einstein kozmológiai állandójára utal, amely szerint az univerzum egyenletes ütemben, gyorsulva tágul.

Az arizonai DESI (Dark Energy Spectroscopic Instrument) mérései azonban más képet mutatnak. A kutatók tavaly olyan jeleket észleltek, amelyek szerint a sötét energia nem állandó, hanem változhat – és akár gyengülhet is. Márciusban egy újabb tanulmány jelent meg, amely megerősítette ezeket az eredményeket.

„Ez izgalmas – lehet, hogy tényleg veszélybe kerül a kozmológia standard modellje” – mondta Yashar Akrami, a Madridi Autonóm Egyetem kutatója a New Scientist magazinnak.

Akrami és munkatársai szerint nem a meglévő modellen kellene változtatni, hanem új alapokra kell helyezni a sötét energia értelmezését. Egy úgynevezett kvintesszencia-mezőt javasolnak, amelyet korábban is használtak már az univerzum gyorsuló tágulásának magyarázatára.

„Ha sikerülne bebizonyítani, hogy a kvintesszencia a sötét energia, az nagyon kedvező lenne a húrelmélet hívei számára” – tette hozzá Akrami. „Ezért is lelkesedik most annyira a húrelméletes közösség.”

A kvintesszencia-modell egyik változata szerint ez az ismeretlen erő akár a gravitációval is kapcsolatban állhat. Pedro Ferreira, az Oxfordi Egyetem asztrofizikusa így fogalmazott:

„Annak tudatában nőttünk fel, hogy az univerzumot a gravitációs erő irányítja, minden ebből táplálkozik. De most úgy tűnik, lesz egy új, ötödik erő is, ami a sötét energiából származik, és az is mindent befolyásol.”

Ferreira ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy eddig nem sikerült nyomát találni ennek az új erőnek, legalábbis a világegyetem hozzánk közeli részében, ahol a mérések különösen pontosak. „A fizika így még bonyolultabbnak tűnik, mint amit el tudtunk volna képzelni – és ettől az ember elgondolkodik: biztos, hogy erre az útra akarunk lépni?” – mondta.

Úgy véli, az is elképzelhető, hogy a tudósok még sokáig vitatkoznak majd a különböző sötétenergia-modellekről, és talán soha nem jutnak dűlőre. A kutatók viszont remélik, hogy a közelgő űrbéli megfigyelések – például az Európai Űrügynökség Euclid nevű műholdja vagy a DESI – segíthetnek eldönteni, valóban befolyásolja-e a gravitációt a sötét energia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
A Holdba csapódhat egy hatalmas aszteroida, a Földről is látható lehet majd az ütközés
A 20 emeletes ház méretű égitest 2032 decemberében ütközhet a Holdnak. A becsapódás ereje 340 hirosimai atombombáénak felelne meg, és krátert vájna az égitest felszínébe.


A NASA új információkat közölt a 2024 YR4 jelű aszteroidáról, amely a számítások szerint

2032. december 22-én a Holdba csapódhat. A tudósok becslése szerint az ütközés ereje 340 hirosimai atombombának felelne meg, és körülbelül két kilométer széles krátert vájna a Hold felszínébe.

Az év elején a szakértők még csak 0,3 százalékos valószínűséggel számoltak a becsapódással, a legújabb mérések alapján azonban ez az arány 3,8 százalékra emelkedett. A James Webb űrtávcső segítségével a kutatók pontosabb adatokat kaptak az égitest méretéről is:

az aszteroida átmérője 53 és 67 méter közé tehető, ami egy nagyjából 20 emeletes épület magasságának felel meg.

A NASA hangsúlyozta, hogy az aszteroida nem jelent veszélyt a Földre, mivel nem képes megváltoztatni a Hold pályáját. A Live Science szerint előfordulhat, hogy kisebb törmelékek elérik a Földet, de ezek a légkörbe érve várhatóan elégnek, így nem okoznának kárt.

A becsapódás látványa viszont a Földről is érzékelhető lehet.

A James Webb űrtávcső májusban ismét megfigyeli az égitestet, így a kutatók tovább pontosíthatják a számításokat, és részletesebb képet kaphatnak a 2024 YR4 pályájáról és összetételéről.

2024 YR4 egy 40 és 90 méter közötti átmérőjű kisbolygó, Apollo-típusú (Földet keresztező) földközeli objektumnak minősül. Az ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) chilei állomása fedezte fel 2024. december 27-én.

A 2024 YR4 elliptikus pályán kering a Nap körül. Keringési ideje körülbelül 3,99 év, keringési szöge pedig 3,41 fok a Föld pályájához (ekliptikához) képest.

Forrás: Blikk, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Videó: kilőtték az űrbe Katy Perryt öt másik női űrutazóval együtt, élőben lehetett követni a starttól a visszaérkezésig
A popsztár és társai magyar idő szerint hétfő délután emelkedtek a magasba a Blue Origin rakétájával. A történelmi női űrutazás alig 11 percig tartott, mégis hatalmas élményt nyújtott.


Katy Perry is részt vett azon az űrmisszión, amely magyar idő szerint április 14-én, 15:30-kor indult a Blue Origin New Shepard nevű rakétájával. Az NS-31-es küldetés során az énekesnő öt másik nővel együtt emelkedett a magasba.

A repülés tagja volt Lauren Sánchez újságíró, aki a Blue Origin űrvállalatot is birtokló Jeff Bezos menyasszonya. Mellette utazott Gayle King televíziós személyiség, Kerianne Flynn filmproducer, Aisha Bowe korábbi NASA-rakétatudós és Amanda Nguyen bioasztronautikai kutató, valamint polgárjogi aktivista.

Ez volt az első olyan űrutazás Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova 1963-as, egyszemélyes küldetése óta, amelyen kizárólag nők vettek részt.

A repülés mintegy 11 percig tartott. A New Shepard rakéta több mint hét perccel az indulás után sikeresen földet ért, a legénységi kapszula pedig ejtőernyők segítségével tért vissza a Földre egy texasi sivatagban, a felbocsátás helyszínének közelében.

A kapszula ajtaját nagyjából tíz perccel a landolás után Jeff Bezos nyitotta ki. A résztvevők saját lábukon hagyták el az űreszközt. Míg más űrutazások után a legénység gyakran segítségre szorul a mozgásban, a mostani rövid időtartamú út nem jelentett nagy megterhelést.

A rakéta a világűr határának tekintett, 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonalat is elérte, így a résztvevők rövid időre megtapasztalhatták a mikrogravitáció, vagyis a súlytalanság állapotát.

A küldetéshez nem volt szükség pilótára, mivel az űreszköz teljesen önvezető. Az eseményt élőben közvetítették, a felvétel visszanézhető.

VIDEÓ: Az utazás


Link másolása
KÖVESS MINKET: