Gulyás Gergely miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a munkaadók szervezeteinek javaslatára, a cégek és vállalkozások jogot kapnak arra, hogy kötelezővé tegyék az oltást az ott dolgozók számára.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség a közösségi oldalán reagált a hírre. Szerintük a kormány megint róluk, de nélkülük döntött.
A szakszervezetek is fontosnak tartják az oltást, de elfogadhatatlannak "a kormánynak azt a döntését, amely a munkáltatókra hárítja, hogy ők kötelezzék dolgozóikat arra, hogy oltassák be magukat.
Úgy vélik hogy erről egyeztetni kellett volna velük, mert számos kérdés tisztázatlan maradt a bevezetéssel kapcsolatban.
Szerintük ezzel a kormány "a járvány okozta felelősséget tovább hárította".
Fizetés nélküli szabadságot eddig kizárólag a munkavállaló kérhetett, így a munkaadó nem jogosult azt meghatározni. Most viszont a fizetés nélküli szabadság kapcsán a munkáltató a munkaidőkeret kijátszására is lehetőséget kap, amely tovább rontja a dolgozók megélhetését
- figyelmeztettek.
Alkotmányellenesnek tartják azt, hogy az oltást megtagadóval szembeni rendkívüli felmondást tesznek lehetősvé. "Sőt a most kialakult hiánygazdaságnak köszönhetően olyan eszközt ad a kormány a munkáltatók kezébe, amellyel visszaélve egy elbocsátási hullámot gyorsan el is tud intézni".
Felhívják a figyelmet, hogy más eszközzel kell az oltási hajlandóságot növelni, "nem pedig a munkáltatók erőfölényét erősítve, a dolgozók kiszolgáltatottságát növelve, ad hoc intézkedéseket hozni" - áll a közleményben.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezért a Versenyszféra Konzultációs Fóruma rendkívüli összehívását kezdeményezi.
Gulyás Gergely miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a munkaadók szervezeteinek javaslatára, a cégek és vállalkozások jogot kapnak arra, hogy kötelezővé tegyék az oltást az ott dolgozók számára.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség a közösségi oldalán reagált a hírre. Szerintük a kormány megint róluk, de nélkülük döntött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt van Gyurcsány utolsó levele: Fájó búcsú ez, voltam fent és lent, az, hogy velem mi lesz, nem érdekes
A politikus távozását csütörtök délelőtt jelentette be felesége. Dobrev Klára azt is közölte, hogy a házasságuk is véget ért. Gyurcsány Ferenc azóta nem szólalt meg, egészen eddig.
Csütörtökön délután levélben búcsúzott el a követőitől a közélettől visszavonuló Gyurcsány Ferenc. A DK elnökének távozását még déllőtt jelentette be Dobrev Klára, aki egyúttal azt is közölte, hogy házasságuk is véget ért. Gyurcsány egészen eddig nem szólalt meg a bejelentéssel kapcsolatban. A feliratkozók negyed ötkor kapták meg a búcsúlevelet az egykori miniszterelnöktől, amit változtatás nélkül közlünk:
„Kedves Barátom!
Ez az utolsó alkalom, hogy ilyen pártelnöki levelet kapsz tőlem. Mint azt bizonyára már tudod, úgy döntöttem, hogy lemondok a DK elnöki posztjáról, a párt frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumomról, és visszavonulok a közélettől, így nem indulok többé választáson sem.
Fájó búcsú ez. 25 évet töltöttem a magyar belpolitikában. Voltam fent és lent, tudom, hogy milyen érzés az ország miniszterelnökének lenni, tudom, hogy milyen érzés legyőzni Orbán Viktort, ahogy azt is tudom, hogy mivel jár az országra nézve, ha a jobboldal állampártként uralkodik hazánkon. Egy szó, mint száz, megtisztelő volt a magyar baloldalt és a hazámat szolgálni. Mindez csak azért érte meg, csak azért voltam itt, mert soha nem feledtem, hogy ez nem rólam szól, hanem a hazánkról, mindannyiunkról, Rólad. Ezt mindig így gondoltam, akkor is, ha sokan nem értettek, ha sokan nem ismertek, mert csak azt a „Gyurcsányt” látták, amelynek a magyar jobboldal akart láttatni engem. Ma is azt gondolom, hogy csak úgy lehetünk igazságos Magyarország, ha elfogadjuk, hogy több felelősség fent, több lehetőség lent. Ma is azt gondolom, hogy „azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért.”
Ebben a levélben búcsúzom Tőled, de egyúttal arra is kérlek, hogy támogasd majd a DK új elnökét, és tarts ki a DK mellett, mert ez a közösség őrzi a magyarok európaiságának lángját. Az, hogy velem mi lesz, nem érdekes. Csak az számít, hogy képes lesz-e a magyar baloldal életben tartani az igazságos, gondoskodó, európai Magyarország gondolatát. Ehhez a DK, a DK-hoz pedig Te kellesz!
Kedves Barátom, megtiszteltetés volt Téged képviselni!
Csütörtökön délután levélben búcsúzott el a követőitől a közélettől visszavonuló Gyurcsány Ferenc. A DK elnökének távozását még déllőtt jelentette be Dobrev Klára, aki egyúttal azt is közölte, hogy házasságuk is véget ért. Gyurcsány egészen eddig nem szólalt meg a bejelentéssel kapcsolatban. A feliratkozók negyed ötkor kapták meg a búcsúlevelet az egykori miniszterelnöktől, amit változtatás nélkül közlünk:
„Kedves Barátom!
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina egy rövid Facebook-posztban reagált a hírre, miszerint visszavonul a közélettől Gyurcsány Ferenc.
„Az első reakcióm az öröm. A Gyurcsány-Orbán rivalizálásban meggyötört és letarolt Magyarország talán fellélegezhet. Bár a nagyobbik falat még hátra van. A második reakcióm a keserűség. Húsz éve kellett volna visszavonulnia, távoznia, nem most, amikor már igazán nincs jelentősége”
- fogalmazott a humorista, aki szerint azzal, hogy a DK-t hivatalosan az exfeleség, DK nevére írják, egyáltalán nem biztos, hogy a magyar baloldal levegőhöz jut.
„Inkább tűnik ez nekem 2026-os választási stratégiának, mint őszinte szembenézésnek azzal, hogy Gyurcsány Ferenc hosszú politikai pályafutása alatt csődbe vitte az országot, a költségvetés meghamisításával, állampolgárok összeverésével elkezdte a jogállam lebontását, szitokszóvá tette a liberalizmust és a baloldaliságot, kétharmadhoz juttatta Orbánt, majd minden ellenzéki próbálkozást megmérgezett és szétvert”.
Pottyondy szerint a legnagyobb probléma ugyanakkor az, hogy „hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”.
„A vezérkultusz, a szektás őrület, a minden gátlástalanságot és hazugságot legitimáló erő mítosza, az agresszió és a nagyotmondás. Ma már ez a politika. Orbán és Gyurcsány életműve egy lepusztult, kirabolt ország, egy végletekig hiszterizált társadalom, egy megtört értelmiség. A soha viszont nem látásra, miniszterelnök úr!” - zárta posztját.
Pottyondy Edina egy rövid Facebook-posztban reagált a hírre, miszerint visszavonul a közélettől Gyurcsány Ferenc.
„Az első reakcióm az öröm. A Gyurcsány-Orbán rivalizálásban meggyötört és letarolt Magyarország talán fellélegezhet. Bár a nagyobbik falat még hátra van. A második reakcióm a keserűség. Húsz éve kellett volna visszavonulnia, távoznia, nem most, amikor már igazán nincs jelentősége”
- fogalmazott a humorista, aki szerint azzal, hogy a DK-t hivatalosan az exfeleség, DK nevére írják, egyáltalán nem biztos, hogy a magyar baloldal levegőhöz jut.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből csütörtök este, ami azt jelenti, hogy megvan az új pápa. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy kit választottak meg a bíborosok.
A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

Trump újabb vad ötlete: Ukrajnába küldené a kitoloncolt migránsokat – még háború idején is
Az amerikai elnök még januárban kérte Kijevet, hogy fogadjon be bizonytalan számú migránst. Az Egyesült Államok már több más országgal is megállapodott a kitoloncolt személyek befogadásáról.
Még január végén az Egyesült Államok akkori vezetése azzal a kéréssel fordult Ukrajnához, hogy fogadjon be az USA-ból kitoloncolt, harmadik országbeli állampolgárokat – számolt be róla a Washington Post.
A lap szerint a javaslat egy magas rangú amerikai diplomata közvetítésével jutott el Kijevhez. A dokumentumok nem térnek ki arra, hogy Ukrajna hogyan reagált a kérésre, de az egyik ukrán diplomata az amerikai nagykövetségen azt mondta, az ország csak a hivatalos álláspont kialakítása után válaszol.
A Washington Postnak két, a helyzetet jól ismerő ukrán tisztviselő is nyilatkozott. Azt mondták, a kérdést a kormány felső szintjén nem tárgyalták. Egyikük úgy fogalmazott, nem tud semmilyen „politikai követelésről” Washington részéről ezzel kapcsolatban.
A lap „rendkívülinek” nevezte az amerikai javaslatot, tekintettel arra, hogy Ukrajnában továbbra is háború zajlik.
A Washington Post beszámolója szerint az Egyesült Államok már több más országgal is megállapodott a kitoloncolt személyek befogadásáról. Ilyen például El Salvador, Mexikó, Costa Rica és Panama. Az amerikai kormány egyes országoknak pénzügyi ösztönzőket ajánlott fel, míg másokra kereskedelmi vámokkal gyakorolt nyomást.