SZTÁRVILÁG
Az énekes a NEM NÉMÍTHATTOK EL című új számában üzen a hatalomnak. A dal a korrupció és a pedofilbotrány mellett a kormány külpolitikáját is nyíltan támadja.
SZTÁRVILÁG
Az óriási videómegosztó nem ad többé adatot, mert szerintük a listák igazságtalanok a felhasználóikkal. A kérdés az, hogy egy ingyenes lejátszás ér-e annyit, mint egy fizetős.
SZTÁRVILÁG
A nő vesekővel ment a klinikára, de a férfi nem távolította el a követ, hanem halálos sérülést okozott az indiai nőnek. A „doktor” és társa a haláleset után elmenekült a helyszínről.
SZTÁRVILÁG
Decembertől jóval szigorúbban ellenőrzi a YouTube, hogy kik használják a Premium családi előfizetést. A szolgáltatás ezentúl kizárólag azok számára lesz elérhető kedvezményes formában, akik igazolhatóan ugyanott laknak.
SZTÁRVILÁG
A reggeli műsor júliusban indult Németh Balázzsal. Az októberi politikai hirdetések megszüntetése után az élő nézettség 10 ezer környékére esett, a vágott epizódok már csak pár száz elérést hoznak.
SZTÁRVILÁG
Indul Rónai Egon 45 perces interjúsorozata, a Mérleg, amely kiegyensúlyozott feltételeket ígér minden vendégnek. Az ATV YouTube-csatornájára szánt sorozat első adásában a TISZA Párt elnöke lesz a vendég.
SZTÁRVILÁG
A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.
SZTÁRVILÁG
Pamkutya-őrület az MVM Dome-ban! A testvérpár egy negyedik időpontot is kitűzött, miután villámgyorsan elfogytak a jegyek az előző három koncertjükre.
SZTÁRVILÁG
A szakács egykor az RTL kedvence volt, de összekülönbözött a csatornával. Most újra a rajongók előtt bizonyíthat, ráadásul teljesen más terepen.
SZTÁRVILÁG
A közösségi oldal szigorított a szabályain. Már csak nyilvános fiókkal lehet élőzni, de akinek nincs meg az 1000 követő, az is hiába próbálkozik, letiltja a rendszer.
SZTÁRVILÁG
A németeknél, az olaszoknál és a belgáknál összesen se költenek ennyi pénzt politikai hirdetésre. Az európai top 10 politikai hirdetőinek fele magyar szereplő, mind közel áll a kormányhoz.
SZTÁRVILÁG
Az urbexes videós órákon át közvetítette a felfedező túráját, aztán két férfi rátámadt a bezárt gyárban. A nézők élőben nézték végig, ahogy földre viszik.
SZTÁRVILÁG
Az e heti videóban szóba került még Orbán Viktor békeharca, Tóth Gabi szörnyű anyagi nehézségei és Magyar Péter gumicsontjai is.
SZTÁRVILÁG
A youtuber új videójában nekiment Orbán Viktor gazdasági és külpolitikájának, Ruszin-Szendi Romulusz pálfordulásának és a Curtisszel indított drogellenes felvilágosító kampánynak is.
SZTÁRVILÁG
Egy ideig egy mesterséges intelligenciával felturbózott kriptovalutás interjút lehetett látni, majd a YouTube, érzékelve a csalást, letiltotta az egész csatornát.
SZTÁRVILÁG
Csütörtök este mutatták be, és pénteken délelőtt lett elérhető a YouTube-on a Direkt36 közel egyórás dokumentumfilmje. Szombat délutánra már több mint egymillióan nézték meg.
SZTÁRVILÁG
Hatalmasat megy a Csurran, cseppen című dal, ami stabilan vezeti a legfelkapottabb dalok listáját is Magyarországon.
Népszerű
Ajánljuk