SZTÁRVILÁG
Az Ukrajna melletti tüntetésen határozott lépéseket követeltek Putyin rezsimje ellen, az oroszpárti tüntetők pedig a NATO felelősségét hangsúlyozták.
SZTÁRVILÁG
A főügyész szerint az orosz katonák „fegyvertelen civileket ejtettek túszul, hagyták őket éhen és szomjan halni, és összekötött kézzel, leragasztott szemmel térdeltették őket”.
SZTÁRVILÁG
A NATO-tagországok már nehézfegyvereket is szállítanak Ukrajnának, a katonai tömb évekre tervez.
SZTÁRVILÁG
Elek Krisztián a háború első napjától kint dolgozik. Azt mondja, az érzelmi teher a legnehezebb, és számára elképesztő, hogy vannak, akik azt hiszik, amit látnak, az megrendezett.
SZTÁRVILÁG
A orosz hadseregnek terve volt arra, hogy elfoglalja az elnöki rezidenciát akkor, amikor az elnöki família ott tartózkodott.
SZTÁRVILÁG
A Kijevhez közeli városban kísérteties a csend. Az épületek 70%-a romokban hever. Az életben maradt lakók közül csak kevesen jöttek vissza. Attól félnek, még visszatérhetnek az oroszok.
SZTÁRVILÁG
Szergej Nariskin szerint az első lépésben a lengyel csapatok Ukrajna nyugati régióiba vonulnának be az orosz agresszió elleni védelemre hivatkozva, NATO-mandátum nélkül.
SZTÁRVILÁG
Ukrajna bármilyen módon megvédi magát az orosz katonai agresszió ellen, beleértve az Oroszországi Föderáció raktárai és bázisai elleni csapásokat is - közölte az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója.
SZTÁRVILÁG
A határozatban azt is rögzítették, hogy Németországnak az ukrán katonák kiképzésében is közre kell működnie.
SZTÁRVILÁG
Sokan a román-magyar határszakaszon át érkeznek, 779-en már ideiglenes tartózkodásra jogosító okmányt is kaptak.
SZTÁRVILÁG
Maria szerint az óvóhelyeken összeverekedtek az ennivalóért, a gyerekek heteken át éhesen, fázva ültek a pincék sötétjében, és aki vízért indult, azt kockáztatta, hogy sosem ér haza.
SZTÁRVILÁG
Súlyos hiány van a gyógyászati segédeszközökből a nyugat-ukrajnai nagyvárosban, amely az ország egészségügyi központja lett, annyian érkeznek oda ellátásra.
SZTÁRVILÁG
Az Interfax hírügynökség szerint ezt megelőzően, helyi idő szerint hajnali háromkor robbanás hallatszott Belgorod város központjából, majd fél óra múlva újabb három.
SZTÁRVILÁG
Egész héten rengeteget dolgozott a fiatal cukrász. Szombat este egyik percben még a családjával pihent, nem sokkal később már a szeretteit gyászolta.
Népszerű
Ajánljuk