prcikk: Fotók: Ukránbarát és oroszpárti tüntetést is tartottak Budapesten | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Fotók: Ukránbarát és oroszpárti tüntetést is tartottak Budapesten

Az Ukrajna melletti tüntetésen határozott lépéseket követeltek Putyin rezsimje ellen, az oroszpárti tüntetők pedig a NATO felelősségét hangsúlyozták.


Ukránbarát és oroszpárti tüntetést is tartottak szombat délután Budapesten.

A Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület és az Egység Ukrán Egyesület Ukrajna melletti szolidaritási tüntetése délután egykor kezdődött a Deák Ferenc téren. A 'Fejezzük ki szolidaritásunk Oroszországgal!' címmel meghirdetett tüntetés pedig egy órával később, délután kettőkor kezdődött a Deák térhez közeli Szabadság téren.

Fél három körül a körülbelül kétszáz oroszpárti tüntető, és az ennél négy-ötször nagyobb Ukrajna mellett demonstráló tábor egy időre össze is találkozott.

Az oroszpárti tüntetésen a NATO, az Egyesült Államok szerepét hangsúlyozták a konfliktus kirobbantásában, valamint a szankciók hétköznapi emberekre gyakorolt negatív hatására hívták fel a figyelmet. Az Ukrajna mellett szolidaritási tüntetés szervezői szerint pedig „1956 óta tudjuk és átérezzük, mit jelent, amikor a Kreml beleszól egy szabad ország belügyeibe, rákényszeríti akaratát egy demokratikus országra. Ukrajna most ezt 2022-ben még véresebben, még több ártatlan áldozattal éli át.”

Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf

Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf

Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf

Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf

Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Ukrajna melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf

Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf

Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf
Az Oroszország melletti tüntetés – Fotó: Markovics Z. Kristóf


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
55%-kal kétharmad közelében lehet a Tisza, 38%-ot kaphat a Fidesz a 21 Kutatóközpont szerint
Nem exit pollt készítettek, hanem egy felmérést az utolsó napokban. Ha igazuk van, biztos, hogy veszít a Fidesz, és a kétharmad határán billeg a Tisza, emellett a Mi hazánk a parlamentbe jutás közelében van, a pártot ugyanis pont 5 százalékra mérték.


A Telex a YouTube-on közölte a 21 Kutatóközpont április 8 és 11 között készült felmérését, melyet Róna Dániel ismertetett.

Szerintük a legvalószínűbb eredmény így alakul: TISZA Párt - 55%, Fidesz-KDNP - 38%, Mi Hazánk - 5%, DK - 1%, MKKP - 1%

Róna Dániel azt mondta, a mandátumbecslésük alapján a Tiszának 132 képviselője lehet a parlamentben, ami azonban kevés lenne a kétharmadhoz, igaz, nagyon közel van hozzá. A Mi hazánk 5%-os eredménye pedig azt jelenti, hogy a párt a bejutás közelében billeg. Kérdés, hogy ezt hogyan befolyásolta a példátlanul magas részvételi arány.

Ami a számokból egyértelműen látszik: a mérés alapján a Fidesz veszíthet.

Amennyiben a Mi hazánk bejut, Róna Dániel szerint egyharmad alá csökkenhet a fideszes képviselők száma, vagyis a kétharmados kérdésekben döntő szava lenne a Mi hazánknak.

Ugyanakkor fontos jelezni: ez nem a végeredmény, és még csak nem is exit poll, vagyis nem a szavazókerületeknél született mai mérés, hanem egy tegnap befejeződött adatfelvételen alapuló eredmény.

Itt nézheted a beszámolót a választásról készült felmérésről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Medián szerint a TISZA Pártnak meglehet a kétharmada, a Mi hazánk nem jut be
A Median utolsó napokban készített felmérése alapján a legvalószínűbb, hogy a Tiszának 135 képviselője lesz a parlamentnen, a Fidesznek pedig 63. Ők arra jutottak, a Mi hazánk nem jut be, így szerintük kétpárti országgyűlés alakulhat.


A Medián a hvg-n közölte a kampány utolsó öt napján készített felmérésük eredményét. A minta a szokásosnál nagyobb volt, majdnem 2300 embert kérdeztek meg.

Eszerint a legvalószínűbb szavazati arány: TISZA Párt - 55,5%, Fidesz - 37,9%, Mi Hazánk - 3,9%, DK - 1,4%, MKKP - 1,3%

Ez azt jelentené, hogy kétpárti parlament alakul, ami a rendszerváltás óta sosem történt meg.

A kétharmaddal kapcsolatban úgy becsülik, meglehet a Tiszának, ugyanis 135 mandátumot tartanak valószínűnek, amit 63 fideszes mandátum és 1 roma nemzetiségi mandátum egészítene ki.

Ugyanakkor a szórást figyelembe véve ez mégsem teljesen biztos, eszerint a Tisza 131-139 helyhez, a Fidesz-KDNP 59-67 helyhez juthat. Az alkotmányozó kétharmadhoz 133 képviselői hely kell.

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: A következő országgyűlés felhatalmazása minden korábbinál erősebb lesz
Azt reméljük, a kormánypártok újra felhatalmazást kapnak a kormányzáshoz - mondta. Gulyás abban bízik, hogy megkapják a felhatalmazást a következő négy évre is.


Gulyás Gergely miniszter a sajtótájékoztatón elsőként köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a szavazáson,

„A rendkívüli részvétel azt mutatja, hogy a magyar demokrácia erős.

A mai választás megfelelő keret volt a demokratikus véleménynyilvánításhoz.

Azt reméljük, a kormánypártok újra felhatalmazást kapnak a kormányzáshoz. Örülünk, hogy

a következő országgyűlés demokratikus felhatalmazása minden korábbinál erősebb lesz”

– fogalmazott Gulyás, aki szerint a Fidesz 100 mandátumot szerezhet a választásokon, ami elég a kormányzó többséghez.

„Köszönjük a határon túliak szavazatait is, ugyanakkor el kell mondani, hogy számtalan bejelentést kellett tennünk a jogsértések miatt” – tette hozzá.

A KDNP-s Nacsa Lőrinc lényegében megismételte az elhangzottakat. Kérdezni nem lehetett a nagyon rövid sajtótájékoztatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
18:30-as részvételi adatok: újabb rekord, 77,8 százalék adta le a voksát
A szavazóurnákat még nem zárták le, így a végleges részvételi számokat csak később közlik majd.


Újabb részvételi rekord: a 2026-os országgyűlési választáson

18,30-ig 77,8 százaléka jelent meg a szavazásra jogosultaknak.

A részvételi arány 18.30 órakor Győr-Moson-Sopron vármegyében volt a legmagasabb, 81,95 százalék, ami 295 214 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, 71,92 százalék, ebben a vármegyében 344 948-an voksoltak.

A fővárosban a szavazók 80,96 százaléka, 1 029 315 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig.

A korábbi parlamenti választásokon 2018-ig az utolsó részvételi adatot 17.30-kor tették közzé, a 2018-as választáson 68,13 százalék, négy ével ezelőtt pedig 67,80 százalék szavazott 18.30 óráig.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 271 ezer választópolgárból 3,45 százalék, 43 889 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 15,96 százaléka (202 934 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 36,98 százaléka (470 230 választó), 13 órára a jogosultak 56,77 százaléka (721 838 választó), 15 órára a jogosultak 69,23 százaléka (880 173 választó), 17 órára a jogosultak 77,18 százaléka (981 358 választó), 18.30-ra a jogosultak 80,96 százaléka (1 029 315 választó) járult az urnákhoz.

A részvételi adatok megoszlása a budapesti egyéni választókerületekben a következő volt:

Budapest, 01. számú OEVK (V. kerületi székhelyű) 78,83 százalék 59 662 szavazó

Budapest, 02. számú OEVK (VIII. kerületi székhelyű) 72,89 százalék 59 926 szavazó

Budapest, 03. számú OEVK (XII. kerületi székhelyű) 85,64 százalék 74 088 szavazó

Budapest, 04. számú OEVK (II. kerületi székhelyű) 84,17 százalék 66 596 szavazó

Budapest, 05. számú OEVK (VI. kerületi székhelyű) 78,45 százalék 58 485 szavazó

Budapest, 06. számú OEVK (XIV. kerületi székhelyű) 79,28 százalék 64 235 szavazó

Budapest, 07. számú OEVK (X. kerületi székhelyű) 78,6 százalék 59 744 szavazó

Budapest, 08. számú OEVK (XIX. kerületi székhelyű) 80,41 százalék 65 298 szavazó

Budapest, 09. számú OEVK (XXI. kerületi székhelyű) 78,37 százalék 60 332 szavazó

Budapest, 10. számú OEVK (XXII. kerületi székhelyű) 83,74 százalék 63 108 szavazó

Budapest, 11. számú OEVK (III. kerületi székhelyű) 83,14 százalék 67 512 szavazó

Budapest, 12. számú OEVK (XIII. kerületi székhelyű) 81,88 százalék 72 559 szavazó

Budapest, 13. számú OEVK (XV. kerületi székhelyű) 81,58 százalék 62 486 szavazó

Budapest, 14. számú OEVK (XVI. kerületi székhelyű) 83,52 százalék 63 945 szavazó

Budapest, 15. számú OEVK (XVII. kerületi székhelyű) 84,03 százalék 66 100 szavazó

Budapest, 16. számú OEVK (XXIII. kerületi székhelyű) 80,42 százalék 65 239 szavazó

A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:

Baranya vármegye 75,67 százalék 214 016 szavazó

Bács-Kiskun vármegye 75,71 százalék 296 564 szavazó

Békés vármegye 75,07 százalék 192 680 szavazó

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 71,92 százalék 344 948 szavazó

Csongrád-Csanád vármegye 77,73 százalék 241 721 szavazó

Fejér vármegye 79,32 százalék 264 644 szavazó

Győr-Moson-Sopron vármegye 81,95 százalék 295 214 szavazó

Hajdú-Bihar vármegye 74,81 százalék 304 761 szavazó

Heves vármegye 76,66 százalék 173 710 szavazó

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 73,99 százalék 207 496 szavazó

Komárom-Esztergom vármegye 77,91 százalék 184 659 szavazó

Nógrád vármegye 74,16 százalék 107 587 szavazó

Pest vármegye 80,96 százalék 850 610 szavazó

Somogy vármegye 75,87 százalék 177 906 szavazó

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 72,62 százalék 302 242 szavazó

Tolna vármegye 75,86 százalék 126 040 szavazó

Vas vármegye 81,56 százalék 160 488 szavazó

Veszprém vármegye 79,86 százalék 215 644 szavazó

Zala vármegye 79,22 százalék 166 270 szavazó

A végleges nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Az elemzők korábban már azt mondták, hogy nem kizárt a 80 százalékos arány sem. A 18.30-as adatok azonban nem véglegesek, mert a szavazók még leadhatják voksukat 19 óráig.

Az előző, 17 órás 74,23 százalék is új rekordnak számított, ahogy a legfrissebb adat szintén magasabb, mint az előző választások hasonló időszakában volt: 2022-ben 70,20, 2018-ban 70,22, 2014-ben pedig 61,73 százalék ment el szavazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: