SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megszólalt a kannibalizmussal vádolt Armie Hammer felesége

Exnője bordájára vágyott a színész. Sokak szerint itt van vége az A-kategóriás hollywoodi színész karrierjének.


A bulvármédiától a filmes sajtóig mindenkit felrázott téli álmából az a hír kb. három hete, hogy Armie Hammer (Social Network - A közösségi háló, A magányos lovas, Szólíts a neveden) exbarátnője - a feleségével már egy ideje nem él együtt - azzal állt elő, hogy a sztár túlment minden BDSM határon, és üzenetekben, valamint szóban is folyamatosan azzal ijesztgette, hogy megkóstolná a vérét.

Azóta kiderült, hogy az állítások szerint nemcsak egy lány érintett - hatan voltak, mindannyiuknak viszonya volt a színésszel az előző években.

Hammer a neve kezdőbetűit véste bele egyikük hasának aljába, van, akit szívesen feldarabolt volna. A szemfülesebbek a színész social media oldalának kedvelési között is gyanús, kannibalizmus iránt érdeklődőket vonzó kedveléseket, valamint BDSM-eszközöket árusító oldal kedvelését is megtalálhatták.

Az érintett áldozatok állítólag poszttraumás tünetekkel is küzdenek és van, aki terápiát vesz igénybe emiatt. A legdurvább az a vád volt, mely szerint az exbarátnő azért szakított Hammerrel, mert már feltűnően sokat emlegette, vetesse ki két bordáját, úgysincs rájuk szüksége (?!), és neki úgyis van egy füstölő helyisége, ott szépen megfüstölné és megenné, mert szerinte biztos finom lehet.

Hammer már az első vádnál kereket oldott, kilépett az épp előkészítés alatt álló Jennifer Lopezzel közös filmjéből, és hazament a családjához, állítása szerint azért, hogy kiskorú gyermekeit védje a médiatámadások miatt, de mindössze annyival kommentálta a vádakat, hogy hamisak. Azóta egy készülő sorozatbeli szerepét is elvesztette.

A feleség, Elizabeth Chambers először arra reagált pár napja, hogy Hammer alkotótársai, Timothée Chalamet és a Szólíts a neveden rendezője új közös projekttel indulnak, melynek központi témája a kannibalizmus lesz: egy traumatizált tinilány, aki annak keresi az okát, miért szeretné mindig megkóstolni azokat, akiket szeret. "No. Words.", azaz "erre nincsenek szavak", írta Elizabeth Chambers ekkor a hírre.

A színész által állítólagosan küldött üzenetek keltettek még feltűnést - ezeknek a képernyőképei szivárogtak ki egy oldalon - , s ezekre az információkra most Chambers végre reagált. A házaspár egyébként nemrég, 2020 júliusában vált szét.

A 34 éves Hammer kannibalizmusa és eltorzult személyisége miatt állítólag anyja is aggódott: a színész egy viccesnek szánt Twitter-üzenetben azt állította, éjjel arra ébredt, édesanyja fölötte áll egy gyertyával és megpróbálja kiűzni belőle az ördögöt. Később ezt törölte.

Hétfőn a 38 éves Chambers megtörte a csendet egy hosszabb üzenettel Instagram-oldalán. A caption mellett egy tengerparton készült képet osztott meg. "Heteken át próbálok feldolgozni mindent, ami kitudódott - írta. - Sokkoltak az események, összetört a szívem, és összeomlottam. De az összetört szívet félretéve, figyelek, és továbbra is oda fogok figyelni, hogy képezzem magam, és informálódjam az érzékeny problémákkal kapcsolatban.

Nem is vettem észre, mennyi mindent nem tudtam. Minden bántalmazás áldozatát támogatásomról biztosítom, és bárkit, aki ezt a fájdalmat átélte, arra biztatok, hogy folyamodjon segítségért a gyógyulása érdekében. Jelenleg nem kommentálom tovább a helyzetet.

Egyetlen dologra fogok koncentrálni: a gyermekeinkre, a munkámra és arra, hogy én is gyógyuljak ebben az elképesztően nehéz időszakban."



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kajdi Csaba Tóth Gabiról: Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz?
A hétvégi start után bírálta a Megasztár-zsűri felállását. Azt mondta, inkább a veszekedés és a megalázás dominál a műsorban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Kajdi Csaba 24 óráig látható Instagram-sztorikban reagált a múlt hétvégén elindult Megasztárra, amelynek zsűrijében többek között Tóth Gabi is helyet kapott, vette észre a 24.hu. Úgy fogalmazott, a nézők „biztosan őrjöngtek, hogy Tóth Gabi legyen a zsűritag”.

„Gondolom, nem tudtak már kit berakni, aki narancsos. Csak félanalfabétát találtak erre a szerepre. Anyukám, a hűség kifizetődő. Az egyik asszonyka már számonkérte, hogy nincs érettségije, ő meg mondta, hogy: »És akkor mi van?«. Hát de tényleg: mi van akkor?!

Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz? Azzal az 500-zal is ki’úrja azt az illetőt, aki nem énekli ki a magas C-t.”

A műsorról ezt is mondta:

„Most az van, hogy lehet még jobban megalázni valakit, és veszekednek. Összevesznek, és ott van benne a Curtis, ő is szereti a narancsot.”

A Megasztár új évadáról mi is írtunk kritikát, amit itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Margot Robbie egy szál melltartóban érkezett meg új filmje bemutatójára
A premierhez választott, vintage stílusú összeállítása – nude melltartó és ceruzaszoknya – rövid idő alatt komoly online visszhangot kapott.


Szeptember 11-én Londonban mutatták be Margot Robbie új filmjét, amely magyarul a Mágikus, merész, meseszép utazás címet kapta.

A romantikus kalandfilmben a színésznő Colin Farrell oldalán játszik főszerepet.

Margot Robbie a premieren

egy vintage stílusú nude melltartót és ceruzafazonú szoknyát viselt,

vette észre az Index. Megjelenése gyorsan nagy visszhangot váltott ki az interneten.

Colin Farrell és Margot Robbie a premieren (fotó: John Phillips/Getty Images)

A lap megjegyzi, hogy Robbie ebben a szettben a Victoria's Secret bemutatóján is megjelenhetett volna. Érdekesség, hogy a színésznő csaknem egy évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, egy kisfiúnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Már hosszú évek óta szenvedek egy betegségben, ami kezelhető, ámbár gyógyíthatatlan” – traumáiról is vallott az Ázsia Expressz és a Kőgazdag fiatalok sztárja
A Kőgazdag fiatalok szőkesége, Dulin Metta az Ázsia Expresszben próbálja bizonyítani erejét, miközben családi sebek és súlyos egészségügyi gondok árnyékolják be mindennapjait.


Dulin Metta őszintén beszélt a magánéletéről és gyerekkori traumáiról. Az Ázsia Expressz versenyzője elmondta, hogy édesapja csak hároméves korában vette a nevére, és ez egy DNS-teszt, valamint bírósági per után történt meg. Az apai szeretet hiánya végigkísérte a gyerekkorát, bár édesanyja mindent megtett azért, hogy pótolja ezt.

A Kőgazdag fiatalokból ismert Metta Lakatos Leventével együtt vágott neki az Ázsia Expressz hatodik évadának. A műsorban nemcsak fizikai, hanem érzelmi kihívásokkal is szembe kellett néznie, és most egy interjúban korábban sosem hallott részleteket osztott meg az életéről.

„Itt sok ajtót ki tudnánk nyitni... Apukám már tíz éve nem él – és ez idő alatt rengeteg mindent átértékeltem –, illetve ritkán beszélek a magánéletemről, így a kapcsolatunknak csak egy szeletét mesélem el. Édesapám engem hároméves koromban, csak egy DNS-teszt és egy bírósági per után vett a nevére. Onnantól kezdve ugyan foglalkozott velem, de ezen sosem sikerült túllépnünk. Nem tudtuk bepótolni vagy meg nem történtté tenni az első három évet. Nekem szörnyen hiányzott egy apafigura az életemből, úgy is, hogy édesanyám mindent megtett azért, hogy pótolja őt. És persze, apukámnak is sok minden kimaradt: az első nevetésem, szavam, lépéseim...” – emlékezett vissza.

„Egyszerűen nem tudott kialakulni kettőnk közt egy erős érzelmi kötődés. Ő próbálkozott, csak azt hiszem, nem a megfelelő módon. Azt sem tudta jól kezelni, hogy kamaszkoromban még lázadtam is ellene. Elutasítottam, részben a múltunk miatt, és mert szörnyen szigorú volt. Annak idején miatta jártam Budapesten iskolába, mert úgy gondolta, ott részesülök majd a legjobb oktatásban” – tette hozzá.

A fiatal nő arról is beszélt, hogy évek óta együtt él egy gyógyíthatatlan betegséggel, ami a verseny során is megnehezítette a dolgát.

„Sokszor az életemért küzdöttem, és most nem is a feladatokra vagy a stoppolásra gondolok. Már hosszú évek óta szenvedek egy betegségben, ami kezelhető, ámbár gyógyíthatatlan... Ez egy felszívódási zavar, amiben a tünetek epizodikusan törnek rám, kiválthatja a stressz, az időjárás, vagy ha nem alszom eleget, esetleg rosszat eszem. Na ezekből mind kijutott a műsor forgatása alatt! Ilyenkor a gyógyszerek sem igazán hatnak. A betegség miatt ödémás az arcom, néha akkora lesz a fejem, mint egy lufi...”

– mondta el Metta őszintén a Story magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat” - Gréczy Zsolt meglátogatta Lerch Istvánt a kórházban
Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja, miközben a beszéde és a mozgása még nem jött teljesen rendbe, a tudata viszont tiszta maradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.

Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.

„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.

Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.

Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.

A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.

Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk