hirdetés
Íme Bunny, a kutya, aki gombok segítségével mondatokat tud alkotni
Már 45 szót ismer.



Több volt diákja is kiállt a vasalódeszkás tanárt megbüntető tankerületi igazgató mellett
Egykori tanítványai szerint az azóta lemondott Balázs József a diákokkal törődő, erőskezű vezető volt. Van, aki petíciót is indítana érte.




5 gondolat, amire a járvány tanít bennünket
Minden nehéz helyzet tanít bennünket. Nyilván egyik gondolat sem újdonság, de épp úgy igazak a jelen szituációban is.



Bezárják-e az iskolákat a koronavírus miatt? - szülőket kérdeztünk
Sokaknak például az is fejtörést okoz, hogyan oldják meg a gyerekek elhelyezését, ha nem vihetik őket ezekbe az intézményekbe.



Be kell zárni az iskolákat a koronavírus-járvány miatt a tanárok szakszervezete szerint
Bár a fiatalok megbetegedési rátája alacsony, észrevétlen vírushordozóként nagy veszélyt jelenthetnek.



Kertészkedni tanítanak a szegedi Füvészkertben a komposztálástól a gyógynövény-ültetésig
Itt a tavasz, és ez remek alkalom arra, hogy te is megismerkedj a kerttervezés alapjaival, a talaj előkészítésével, és ha csak egy erkélyed, vagy ablakpárkányod van, azon is nekikezdhetsz a növénynevelésnek.



Így készülhet(ne) fel a gyereked az életre – Ezt a 8 készséget fejlesztik a kreatív iskolák
Ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink az iskolapadból kikerülve készen álljanak a 21. század kihívásaira, és sikeresek legyenek az életben, akkor az iskoláknak az alábbi 8 alapkompetenciát kellene fejleszteniük.



Hatalmasat változhat a matektanítás a magyar iskolákban
Az oktatás alapja a megértés lesz a mechanikus tanulással szemben, ha az új Nemzeti alaptanterv szerint készülnek majd a kerettantervek.



Vekerdy azt mondta: "Szard le az iskolát!" Tényleg?
A gyerekek iskolai teljesítményének megítélése ma két véglet között ingadozik: egyesek szerint egyáltalán nem kell vele foglalkozni, másoknak meg szent meggyőződésük, hogy ezen áll vagy bukik a gyerekük jövője.



20 dolog, amely azonnal eszedbe juttatja, milyen volt a 80-as években suliba járni
Iskolai élet a nyolcvanas években: összeszedtük a 20 legnagyobb különbséget, amin ma vagy nagyokat csodálkozunk, vagy óriásit derülünk.



20 diákot pofozott fel egy kínai tanár az első tanítási napon
Emlékezetből kellett verseket leírniuk a diákoknak. Akik hibát vétettek, azokat felpofozta az osztály előtt. Az egyik tanuló videóra vette.



LEGO-val tanítja számolni a gyerekeket egy kreatív tanárnő
Nemcsak az összeadás és a kivonás, de az osztás és a szorzás is könnyebb így a gyerekeknek.



Többet kereshetnek azok, akiknél jó volt az alsós tanítás
Az általános iskolában nem a tárgyi tudás, hanem a megfelelően elsajátított szociális és kommunikációs készségek számítanak.



Így tanítanak a bolygó másik oldalán
A sokszínű Új-Zéland oktatási rendszere is változatos, rugalmas.



19 dolog, amit minden fiúnak tudnia kell
Ezek azok a dolgok, amiket csak egy anyuka taníthat meg a fiának.



Barabás Miklósnak a tanítás az élete
Adószakértőből lett tanár, de egy pillanatig sem bánja. Interjú és kórkép a magyar oktatásról.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!