HÍREK
A Rovatból

Több volt diákja is kiállt a vasalódeszkás tanárt megbüntető tankerületi igazgató mellett

Egykori tanítványai szerint az azóta lemondott Balázs József a diákokkal törődő, erőskezű vezető volt. Van, aki petíciót is indítana érte.


Nem büntetni, hanem kitüntetni kellene azt a - már lemondott - tankerületi igazgatót, aki megalázta és megbüntette a "vasalódeszkás tanárként" ismertté vált makói testneveléstanárt - írta levélben a promenad.hu egyik olvasója.

A portálhoz több olvasói levél is érkezett, miután Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője június 15-i hatállyal lemondott. Ő volt az, aki a tankerület igazgatójaként megbüntette és megalázta azt a testneveléstanárt, aki a karantén alatt az egyik videójában vasalódeszkán imitált úszást. Vezsenyi László írásbeli figyelmeztetésben részesült, és eltiltották a tanítástól, az összes csoportját elvették.

Az ügy miatt azóta Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indított, mert szerinte a pedagógust aránytalan megaláztatás érte ártatlan kezdeményezése miatt.

A Klebelsberg Központ szombaton egy közleményben jelezte, hogy miután tudomásukra jutott az ügy, kérték a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését, mert az eljárásával nem értettek egyet. Ezt viszont tankerületi igazgató végül nem tette meg.

Később az Emberi Erőforrások Minisztériuma is reagált az ügyre, azt írták, hogy "egyértelmű túlkapásként" értékelik a tankerületi igazgató eljárását. Mindezek után Balázs József lemondott a posztjáról.

A promenad.hu-nak küldött olvasói levél viszont arra buzdít, hogy "álljunk ki Balázs József tankerületi igazgató mellett". A levélíró szerint csak fel lett fújva az igazgató által kiszabott büntetés, pedig Balázs József a hatályban lévő jogszabályok alapján járt el a döntése meghozatalakor.

"Hát kedves „kígyót-békát” kiáltó embertársaim: ha valakinek, hát Balázs József tankerületi igazgatónak igencsak széles repertoáron mozgó, és igen magas intelligenciával megáldott humora van! Ő még akkor is pozitívan oldja meg az adott helyzeteket, mikor mások már több csomag papír zsebkendőt telesírva temetik a jövőt! Annyira ne legyünk már álságosak, hogy egy vasalódeszka miatt kellett szegény tornatanárnak (és nem tesitanárnak) ilyen megaláztatáson átesni!"

- jellemzi Balázs Józsefet a levél szerzője.

Ezután "szakmai oldalról" is megközelíti a történteket, és felteszi például azt a kérdést, hogy "milyen tanmenet az, amelyben a gyorsúszást, a mellúszást és a hátúszást egy óra alatt tanítják?", vagy "biztos, hogy a mutatott technika az úszás részmozzanatait jelenítette meg hitelesen?".

A levélíró azt is kifogásolja, hogy a testnevelő tanár

• "munkaidőben balesetveszélyes eszközön mutatott be olyan technikát, ami úszásoktatás során SOHA NEM ALKALMAZHATÓ",

• "munkaidőben mindvégig 2 doboz SOPRONI IPA ÓVATOS DUHAJ 4,8% alkoholtartalmú sör látszik az asztalon"

• "a videó végén 18 életévüket még be nem töltött diákjaitól ALKOHOLT kortyolva köszön el", vagyis "MUNKAIDŐBEN ALKOHOLT FOGYASZTOTT!"

"Ebben az esetben az történt, munkaidőben alkoholt fogyasztott, és balesetveszélyesen oktatott! Még akkor is, ha mindezt egy gyenge humorral akarta megfűszerezni! Az ilyen pedagógusokat kiveti maguk közül a normális társadalom, az ilyen „hősök” miatt nincs ma már becsülete a tanároknak, az ilyenek miatt tart ott a magyar balliberális társadalom, ahol tart! Ezért Balázs József igazgató urat nem büntetni, hanem kitüntetni kellene!"

- írja levele végén a szerző, majd azt is javasolja, hogy induljon petíció "a JÓ mellett", aki szerinte Balázs József.

A volt tankerületi igazgató mellett több egykori diákja is kiállt, akik szintén levelet írtak a portálnak.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trumppal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

“országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: