TUDOMÁNY
Vidám képek készültek a tengerfenéken szemétből otthont építő polipokról. A valóságban azonban egy veszélyes és szomorú folyamat zajlik a tengerek mélyén.
TUDOMÁNY
Az anya szerint a zero waste életmód nem olyan drága vagy nehezen tartható, mint sokan gondolják. Elárulta, ők hogyan csinálják.
TUDOMÁNY
Beszélgetés az emberi környezet hátsó feléről, a körkörös gazdaságról, a hulladék tudományos és menő oldaláról és DNS-sel teli koszos pelenkákról a TerraCycle és a Loop alapítójával, korunk egyik legnagyobb innovátorával.
TUDOMÁNY
A főpolgármester büszke rá, hogy „a Fővárosi Önkormányzat cégei összefogásának, közös munkájának hála, Budapest ismét egy kicsit rendezettebb, tisztább lesz”.
TUDOMÁNY
A legtöbb tízéves játékokat kért volna, de ennek a dél-afrikai fiúnak teljesen más tervei voltak.
TUDOMÁNY
Az egyik kerületi polgármester számolt be arról, hogy volt néhány adakozó, aki konkrét hulladékot vagy még rosszabbat, leírhatatlan rossz szándékról árulkodó ajándékot küldött volna egy gyermeknek.
TUDOMÁNY
A Kék Bolygó Alapítvány szakértője szerint különbséget kell tenni szemét és hulladék között, beszélt a szemét nemzeti karakteréről és arról is, hogy miben lenne jó követni Svédország példáját.
TUDOMÁNY
Elképzelni sem merik a mozisok, mire kellhetett valakinek egy egész uborka A szürke ötven árnyalata vetítése alatt.
TUDOMÁNY
8 éve gyűjtögette telkén az illegális hulladékot, helyenként másfél méter magasan állt a szemét.
TUDOMÁNY
A lányok maguk készítették el különleges ruháikat halászhálóból, tojástartóból, focimezből, arcmaszkból vagy éppen szemetes zsákból.
TUDOMÁNY
A IX. Felső-Tiszai PET Kupa csaknem 300 résztvevője a folyó Tiszabecs és Vásárosnamény-Gergelyiugornya közötti 60 folyamkilométeres szakaszán gyűjtötte össze a szemetet.
TUDOMÁNY
„A Brit Nagydíj hétvégéjének vége, de a bolygóért vívott verseny Seb számára sosem ér véget” - írta róla a csapata.
TUDOMÁNY
A szivecskés léggömb szabadon engedése igazából gyilkos szemetelés. Lehet nélküle boldog a ballagás, születésnap, fesztivál.
Népszerű
Ajánljuk