Már az emberek hulladékából építkeznek a tengerek mélyén élő polipok
Vidám képek készültek a tengerfenéken szemétből otthont építő polipokról. A valóságban azonban egy veszélyes és szomorú folyamat zajlik a tengerek mélyén.
Egyre gyakrabban használnak műanyagpalackokat, sörösdobozokat vagy egyéb hulladékot a polipok, hogy fészket vagy menedéket építsenek maguknak, írja egy tanulmány alapján a The Guardian. A tengerfenéken élő állatok megváltozott viselkedésére több száz víz alatti fotó kielemzése után következtettek a tudósok.
A Marine Pollution Bulletin című tudományos folyóiratban publikált jelentésben 24 polipfajról közöltek megfigyeléseket. A tengeri élőlények közül régóta a legokosabbak és legkreatívabbak közé sorolt polipok az iszapban landoló üvegpalackokból és üdítős dobozokból búvóhelyet épíztettek maguknak, de olyan példány is akadt, amelyik egy akkumulátorba költözött be.
A tudósok megfigyelték, hogy a polipok kiválóan alkalmazkodnak a megváltozott mélytengeri környezethez. Vagyis bármi kerül az útjukba, azonnal megtalálják a módját, hogyan használják fel az életükben.
A kutatók szerint a rendkívül okos fejlábúak előnyben részesítik azokat a tárgyakat, melyek szinte tökéletes épségben érnek le a tenger fenekére. Ezen belül is inkább a sötétebb vagy nem átlátszó holmikban keresnek menedéket maguknak.
Maira Proietti ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bár látszólag nagyszerű dolog a polipok kreativitása, valójában sokkal szomorúbb dolog áll a viselkedésük hátterében. A kutatás egyik vezetője szerint ugyanis az állatok azért választják a hulladékot búvóhelynek, mert egyre kevesebb az olyan természetes menedék a tengerek mélyén, mint például a kagylók héja.
A brazil tudós hangsúlyozta: a kiselejtezett abroncsokba, használt akkumulátorokba vagy műanyag dobozokba fészkelő állatok megváltozó környezetük miatt egyre inkább kitettek a káros anyagok mérgező hatásainak is.
Egyre gyakrabban használnak műanyagpalackokat, sörösdobozokat vagy egyéb hulladékot a polipok, hogy fészket vagy menedéket építsenek maguknak, írja egy tanulmány alapján a The Guardian. A tengerfenéken élő állatok megváltozott viselkedésére több száz víz alatti fotó kielemzése után következtettek a tudósok.
A Marine Pollution Bulletin című tudományos folyóiratban publikált jelentésben 24 polipfajról közöltek megfigyeléseket. A tengeri élőlények közül régóta a legokosabbak és legkreatívabbak közé sorolt polipok az iszapban landoló üvegpalackokból és üdítős dobozokból búvóhelyet épíztettek maguknak, de olyan példány is akadt, amelyik egy akkumulátorba költözött be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nincs B-terv: egy hibás hőpajzson múlik a Holdat megkerülő űrhajósok élete
Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben. A kialakult helyzetről megoszlanak a vélemények.
Nincs B-terv: a Holdat sikeresen megkerülő Artemis II legénységének élete egy ismert hibákkal küzdő hőpajzson múlik a péntek éjszakai (magyar idő szerint szombat hajnali) visszatéréskor. Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben.
A probléma az Artemis I 2022-es, személyzet nélküli küldetése után derült ki, amikor a mérnökök a kiemelt kapszula hőpajzsán váratlan, kráterszerű sérüléseket és hiányzó darabokat találtak – írta a The New York Times.
A vizsgálatok szerint a jelenséget az okozhatta, hogy a pajzsot alkotó Avcoat anyag belsejében gázok gyűltek fel, a megnövekedett nyomás pedig repedéseket okozott, és darabokban szakította le a védőréteget ahelyett, hogy az egyenletesen égett volna el.
Mivel az Artemis II hőpajzsa már a küldetés előtt elkészült ugyanezzel a technológiával, a NASA a csere helyett a visszatérési pálya módosítása mellett döntött. A meredekebb és rövidebb útvonal csökkenti azt az időt, amíg a kapszula extrém hőhatásnak van kitéve.
Jared Isaacman, a NASA adminisztrátora szerint a döntést alapos vizsgálatok előzték meg. „A hőpajzs anyagának átfogó elemzése és tesztelése odáig vitt minket, hogy kényelmesen nekivághatunk ennek a küldetésnek, bőséges tartalékokkal” – nyilatkozta még januárban.
A döntés azonban komoly szakmai vitát váltott ki. Charlie Camarda, a NASA egykori űrhajósa és hőpajzs-szakértője szerint az ügynökség nem érti eléggé a hiba mögötti fizikát. „Imádkozni fogok, hogy ne történjen semmi” – mondta a küldetés előtt.
Dan Rasky, a NASA-tól nemrég nyugdíjba vonult mérnök szerint a NASA döntése „nem volt megfontolt. Sőt, felelőtlen.”
A vitát árnyalja Danny Olivas, egy másik volt űrhajós véleménye, akit a NASA független szakértőként vont be a vizsgálatba. Bár elismeri, hogy a jelenségre nincs tökéletes fizikai modell, szerinte a NASA konzervatív szimulációi – amelyek a legrosszabb eseteket vették alapul – azt mutatták, hogy a pajzs még jelentős sérülések esetén is elegendő védelmet nyújt.
Olivas szerint a mérnökökön végig érezhető volt a korábbi katasztrófák emléke: „Azt tudom mondani, hogy valahányszor beszéltem valakivel, a Columbia járt az eszükben”.
A küldetés egyébként a kezdeti nehézségek – egy héliumrendszeri hiba miatti halasztás – után eddig sikeres volt. A legénység történelmi fotókat készített a Hold túlsó oldaláról, és új távolsági rekordot is felállított, megdöntve az Apollo–13 több mint 50 éves csúcsát. A sikeres út után a visszatérés tétje óriási, a landolás után pedig a mérnökök várhatóan azonnal megkezdik a mostani hőpajzs részletes vizsgálatát, hogy a tapasztalatokat beépítsék a jövő küldetéseibe.
Nincs B-terv: a Holdat sikeresen megkerülő Artemis II legénységének élete egy ismert hibákkal küzdő hőpajzson múlik a péntek éjszakai (magyar idő szerint szombat hajnali) visszatéréskor. Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben.
A probléma az Artemis I 2022-es, személyzet nélküli küldetése után derült ki, amikor a mérnökök a kiemelt kapszula hőpajzsán váratlan, kráterszerű sérüléseket és hiányzó darabokat találtak – írta a The New York Times.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új injekció fordíthatja vissza a porckopást: néhány hét alatt látványos javulást produkált a kísérletekben
Amerikai kutatók egy új, injekciós terápiát fejlesztenek, amely a szervezet saját sejtjeit mozgósítja a porckopás ellen. A sikeres állatkísérletek után az emberi klinikai vizsgálatok akár 18 hónapon belül megkezdődhetnek.
Állatkísérletekben hetek alatt visszafordították a porckopást egyetlen, lassú hatóanyag-leadású injekcióval, amely a szervezet saját sejtjeit ösztönzi a károsodott ízület helyreállítására.
A Coloradoi Egyetem kutatócsoportja szerint ez a megközelítés betöltheti a „műtét vagy semmi” közti űrt, és ha a most következő vizsgálatok is sikeresek, akár 18 hónapon belül eljuthatnak az első emberi próbákig.
A terápia lényege egyetlen, az ízületbe adott injekció, amely lassan és célzottan adja le a hatóanyagot.
A kutatók két irányon dolgoznak: egy gyógyszer-szállító rendszeren, amely ráveszi a porc- és csontsejteket a javításra, valamint egy szintén injekciózható, de a helyszínen megkötő „implantátumon”, amely sejteket toboroz a porchiányok betömésére.
Állatmodellekben néhány hét alatt látványos szerkezeti és funkcionális javulást értek el.
Az első állatkísérletes szakasz már lezárult, a csapat most a második, a biztonságosságot és toxikológiát vizsgáló fázisra készül, amely már az emberi tesztek előszobája.
„Két év alatt sikerült eljutnunk egy holdraszállás-szerű ötlettől a terápiák kifejlesztésén át odáig, hogy bebizonyítsuk: állatoknál visszafordítják az oszteoartritiszt” – mondta Stephanie Bryant, a Coloradoi Egyetem vegyész- és biomérnök professzora. Hozzátette, a céljuk nem csupán a fájdalom csökkentése és a romlás megállítása.
A cél, hogy ne csak a fájdalmat kezeljék, hanem véget vessenek ennek a betegségnek. A jelenlegi gyakorlatban ugyanis a porckopásban szenvedő betegeknek kevés lehetőségük van.
„Jelenleg sok beteg számára vagy egy hatalmas, drága műtét az opció, vagy a semmi. A kettő között nincs sok lehetőség”.
Fontos azonban, hogy a most bemutatott eredmények egyelőre állatkísérletekből származnak, és független szakmai lektoráláson még nem estek át. A humán klinikai vizsgálatok megkezdésének tervezett 18 hónapos időtávja is attól függ, hogy a következő biztonsági tesztek milyen eredménnyel zárulnak.
A Stanford Egyetem kutatói nemrég egy, az öregedéssel összefüggő fehérje gátlásával értek el porc-regenerációt állatokban, míg a testsúlycsökkentő hatásáról ismert semaglutid hatóanyag (az Ozempic és a Wegovy összetevője) szintén ígéretesnek bizonyult a porc egészségének megőrzésében.
Állatkísérletekben hetek alatt visszafordították a porckopást egyetlen, lassú hatóanyag-leadású injekcióval, amely a szervezet saját sejtjeit ösztönzi a károsodott ízület helyreállítására.
A Coloradoi Egyetem kutatócsoportja szerint ez a megközelítés betöltheti a „műtét vagy semmi” közti űrt, és ha a most következő vizsgálatok is sikeresek, akár 18 hónapon belül eljuthatnak az első emberi próbákig.
A terápia lényege egyetlen, az ízületbe adott injekció, amely lassan és célzottan adja le a hatóanyagot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elképesztő felfedezés: száz éven belül összeütközhet két szupernagy tömegű fekete lyuk
A 464 millió fényévre lévő Mrk 501 galaxisban két szupernagy tömegű fekete lyuk kering egymás körül rendkívül közel. A modellek szerint az összeolvadásuk kevesebb mint száz éven belül megtörténhet.
A Mrk 501 nevű, tőlünk 464 millió fényévre lévő blazár magjában két szupernagy tömegű fekete lyuk keringhet egymás körül, amelyek a jelek szerint akár egy évszázadon belül össze is olvadhatnak. A felfedezésről szóló, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatóknak most először sikerült közvetlen képalkotással azonosítaniuk egy kettős anyagsugár-rendszert egy blazár központjában, ami a kettős fekete lyuk eddigi legerősebb bizonyítéka.
„Eddig még nem észlelték közvetlen képalkotással blazármagban kettős jet rendszerét. Így a jelen munka az első kettős jet rendszer detektálását jelenti, ami egy szupernagy tömegű fekete lyukakból álló bináris létére utal a blazár magjában”
– írják a Silke Britzen által vezetett kutatócsoport tagjai.
A csillagászok 23 éven át követték nyomon a galaxis központját rendkívül nagy felbontású rádiótávcsövekkel. Az adatok elemzésekor egy második, halványabb anyagsugár (jet) rajzolódott ki, amely az óramutató járásával ellentétesen hurkolódik a galaxis magja körül. A felfedezés összetettségét Silke Britzen, a Max Planck Rádiócsillagászati Intézet csillagásza így jellemezte:
„Az adatok értékelése olyan érzés volt, mintha hajón lennénk. Mozgásban van az egész jetrendszer. Ezt megmagyarázhatja két fekete lyuk rendszere: az orbitális sík imbolyog.”
A megfigyelt mozgásokból két jellegzetes periódust vezettek le. Az egyik egy hétéves ciklus, ami a kutatók szerint a jetrendszer billegésének felel meg. A másik egy jóval rövidebb, mindössze 121 napos periódus, ami a két fekete lyuk egymás körüli keringési idejével lehet azonos. A számítások szerint a két objektum rendkívül közel, egymástól legfeljebb 0,0026 parszekre keringhet. Ez a távolság azért is figyelemre méltó, mert megoldást kínálhat a „végső parszek-problémára”, amely szerint a fekete lyukak pályája egy bizonyos közelségnél megrekedhet.
A felfedezés jelentőségét az adja, hogy ha a számítások helyesek, az összeolvadás emberi időléptékben, kevesebb mint száz éven belül megtörténhet.
Egy ilyen esemény hatalmas mennyiségű, alacsony frekvenciájú gravitációs hullámot keltene, amelyeket a Földön pulzár-időzítő hálózatokkal lehetne észlelni.
„Ha gravitációs hullámokat detektálunk, akár azt is láthatjuk, hogy a frekvenciájuk fokozatosan emelkedik, miközben a két óriás az ütközés felé spirálozik. Ritka esély lenne szemtanúként végigkövetni egy szupernagy tömegű fekete lyukak közti összeolvadást”
– mondta Héctor Olivares, a Radboud Egyetem csillagásza.
A kutatók a következő lépésként a rendszer folyamatos rádiós megfigyelését tervezik a periódusok megerősítésére, valamint a pulzár-időzítő hálózatok méréseinek célzott elemzését a Mrk 501 irányában. Bár a kettős fekete lyuk jelenleg a legvalószínűbb magyarázat a galaxis viselkedésére, a tudósok hangsúlyozzák, hogy a következtetés még nem végleges, és további vizsgálatok szükségesek a megerősítéséhez.
A Mrk 501 galaxist a csillagászok régóta gyanították, hogy kettős fekete lyuknak ad otthont, de mivel a Föld felé irányuló anyagsugara rendkívül fényes, ez eddig megnehezítette a mag részletes vizsgálatát. Korábbi, több hullámhosszon végzett kutatások már utaltak időszakos jelekre a galaxisból érkező sugárzásban, de a mostani, kettős jetet ábrázoló képek adják az eddigi legközvetlenebb bizonyítékot a bináris rendszer létezésére.
A Mrk 501 nevű, tőlünk 464 millió fényévre lévő blazár magjában két szupernagy tömegű fekete lyuk keringhet egymás körül, amelyek a jelek szerint akár egy évszázadon belül össze is olvadhatnak. A felfedezésről szóló, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatóknak most először sikerült közvetlen képalkotással azonosítaniuk egy kettős anyagsugár-rendszert egy blazár központjában, ami a kettős fekete lyuk eddigi legerősebb bizonyítéka.
„Eddig még nem észlelték közvetlen képalkotással blazármagban kettős jet rendszerét. Így a jelen munka az első kettős jet rendszer detektálását jelenti, ami egy szupernagy tömegű fekete lyukakból álló bináris létére utal a blazár magjában”
– írják a Silke Britzen által vezetett kutatócsoport tagjai.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A világűrben nem egy aszteroida, hanem egy elromlott vécé okozta a legnagyobb fejfájást az Artemis–2 küldetés legénységének.
Hiába a csúcstechnika, az Orion űrhajó mellékhelyisége kétszer is felmondta a szolgálatot, miközben a csapat a Hold felé tartott.
A NASA szerint nem teljes rendszerhibáról van szó:
az űrtoalett alapvetően működik, a gondot a tárolt vizelet világűrbe juttatása, pontosabban a tartály elégtelen szellőztetése okozza.
Mint azt mi is megírtuk, a kálvária rögtön az április 1-i indítás utáni órákban kezdődött, amikor a vizeletelvezető alrendszer egy része leállt. Az űrhajósok kénytelenek voltak visszatérni az Apollo-korszakból ismert, nem túl kényelmes zacskós megoldáshoz. Végül Christina Koch asztronauta a földi irányítás segítségével orvosolta a hibát, de a megkönnyebbülés nem tartott sokáig.
A javítás után hamarosan ismét ürítési akadályokba ütköztek, ráadásul a legénység furcsa, égett szagot is jelentett a fülke környékéről.
Rick Henfling, a NASA küldetésigazgatója szerint a tartály szellőztetése jóval gyengébb a vártnál, így a csapatnak megint alternatív megoldásokhoz kellett folyamodnia.
A mérnökök először arra gyanakodtak, hogy jég fagyott a kapszula külső fúvókájára.
Megpróbálták fűtéssel és a hajó Nap felé fordításával „kiolvasztani” a dugót, de a manőver kudarcot vallott.
A legújabb elmélet szerint egy váratlan kémiai reakció állhat a háttérben.
A gyanú szerint a rendszerben használt, baktériumok elleni speciális vegyszerekből egy szilárd törmelék csapódhatott ki, ami eltömítette a szűrőket. Lori Glaze, a NASA egyik vezetője hangsúlyozta, a hiba pontos okát csak a kapszula alapos földi vizsgálata után tudják majd megerősíteni.
A legénységnek szerencsére már nem kell sokáig improvizálnia. Az Orion és négyfős csapata a tervek szerint pénteken este 8 óra körül – közép-európai idő szerint szombat hajnali 2 órakor – érkezik vissza a Földre.
Az űrhajó a kaliforniai San Diego partjainál száll majd vízre, lezárva ezzel a közel tíznapos küldetést.
A vécémizéria ellenére az Artemis–2 küldetés hatalmas mérföldkő az űrkutatás történetében. 1972, az Apollo–17 útja óta ez az első emberes misszió, amely elhagyta az alacsony Föld körüli pályát. Sőt, az űrhajósok egy régi rekordot is megdöntöttek, ugyanis minden eddiginél távolabbra jutottak a Földtől. Úgy tűnik, a mélyűrbe tervezett modern, kompaktabb mellékhelyiség jóval érzékenyebb, mint a Nemzetközi Űrállomáson használt, nagyobb elődje.