JÖVŐ
Ez rávilágít arra, hogy már nemcsak a bolygónkat, hanem az azt körülvevő pályát is egyre jobban szennyezzük.
JÖVŐ
A természetfilmes Ljasuk Dimitry szívszorító alkotásában megmutatja, hogyan küzdenek kis helyi cégek az óriási szeméttel, és hogyan lesz a Fekete-tenger Európa legszennyezettebb tengere.
JÖVŐ
A hetedik kontinensnek is szokták nevezni azt a hulladékból álló szemétszigetet, amely a Csendes-óceánon terül el 1,6 millió négyzetkilométeren. Megoldást csakis a műanyaghoz fűződő viszonyunk alapvető újragondolása hozhat.
JÖVŐ
Megkezdték a hulladék – elsősorban műanyagpalackok, flakonok, dobozok – begyűjtését, válogatását. Fotók is készültek a felhalmozódott szemétről.
JÖVŐ
A legtöbben a törött műanyag szánkójukat hagyják a hegyen. A sípálya üzemeltetője szerint minden hétvégén több zsák szemetet gyűjtenek össze a kirándulók és szánkózók után.
JÖVŐ
A PET szervezői gőzerővel és az ukránok segítségével dolgoznak azon, hogy a Szlovákiából indult szennyezést felszámolják.
JÖVŐ
A köztársasági elnök szerint a törvény megteremti a lehetőséget arra, hogy a hulladékgazdálkodás jelentős része állami feladatkörbe kerüljön, de több rendelkezése alkotmányossági aggályokat vet fel.
JÖVŐ
A műanyagszemét-fogyasztás 80 különböző állatfaj egyedeinek haláláért felelős az ausztrál kormány friss összegző tanulmánya szerint.
JÖVŐ
A hatóságot a helyiek értesítették. A hivatal emberei pont terepszemlét tartottak, mikor újabb két teherautó jelent meg.
JÖVŐ
Kezdetben az üveget és fémet, majd más csomagolóanyagot is vissza lehetne vinni, de a siker nagyban függ majd a betétdíj összegétől.
JÖVŐ
Február elején és július végén is olyan mennyiségű szemét érkezett, amit hónapokig tart kiemelni.
JÖVŐ
48 nap alatt jött össze a megdöbbentő mennyiség, amely főleg műanyag-szemétből és halászhálókból állt.
JÖVŐ
Az államfő szerint már a gépek sem bírják a hulladékmentesítést, és kiábrándító, hogy még mindig nem hagyott alább a szennyezés.
JÖVŐ
A FETIVIZIG munkatársai az olcsvai nagy kanyar után egy uszálysort állítottak be a hulladék befogására.
Népszerű
Ajánljuk