HÍREK
„Vannak értelmes politikusok, akik képesek józanul és stratégiailag gondolkodni” – fogalmazott a volt orosz elnök és kormányfő.
HÍREK
Alina Kabajeva olimpiai bajnok tornász,. Régóta úgy tartják, hogy Putyin barátnője, és négy gyermekének anyja.
HÍREK
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke, hogy minél hamarabb megtörténjen az atomerőmű bővítése.
HÍREK
Ahhoz, hogy az intézkedéseket támogatni tudják, arra lenne szükség, hogy az embargó ne vonatkozzon a csővezetéken keresztül történő kőolajszállításra - mondta a miniszter.
HÍREK
Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő egy Facebook-bejegyzésben is megerősítette a kormány álláspontját ebben a kérdésben.
HÍREK
A nagyon függő országokra tekintettel csak fokozatosan: a kőolajat hat hónapon belül, a finomított termékeket pedig 2022 végéig.
HÍREK
Az államtitkár szerint az orosz olaj pótlása lehetetlen, csak onnan lehet gázt és olajat venni, ahol van, és ahonnan el lehet szállítani.
HÍREK
Az államtitkár szerint az eddigi uniós tervek mindegyike gyakorlatilag a magyar gazdaság leállásával, a magyar emberek mindennapi életvitelének romba döntésével lenne egyenlő.
HÍREK
Sikerült leszorítani az orosz kőolaj arányát a németországi felhasználásban. Az EU naponta 450 millió euró értékben importál kőolajat Oroszországból.
HÍREK
Az erotikus szolgáltatást nyújtó oldal az utolsó olyan nyugati közösségi platform volt, ami még elérhető volt az országban.
HÍREK
A lépés válaszintézkedés arra, hogy Joe Biden amerikai elnök kormányzata orosz állampolgárok egyre szélesebb körére terjeszti ki szankcióit.
HÍREK
A 71 éves elnök lemondásának okát nem közölték. Alakperov igazgatótanácsi posztját sem tartja meg.
HÍREK
Moszkva polgármestere 200 ezer munkanélkülivel számol a szankciók miatt, Putyin szerint azonban Európa sokkal rosszabbul jár majd.
HÍREK
A háborús szankciócsomag értelmében el kellene hagyniuk az Európai Unió területét, de van olyan, aki 33 órája a sorban áll.
HÍREK
Andrzej Duda szerint a gazdasági büntetőintézkedések mellett ki kell zárni Oroszországot a nemzetközi szervezetekből, ezen belül például a sportszervezetekből.
Népszerű
Ajánljuk