KULT
Sylvester Stallone annyira hitt a sztoriban, hogy inkább nélkülözött, de nem adta a főszerepet másnak. Még a stúdió több százezer dolláros ajánlatára is nemet mondott!
KULT
Az amerikai színészről közismert, hogy régóta fest. Több kiállítást is rendeztek már a munkáiból.
KULT
Nem azt mondom, hogy Stallonénak abba kellene hagynia az akciófilmeket, de legalább válogathatna, hogy miket vállal el… mert a legújabb „akciófilmje” felvet jó néhány kérdést, amiket valószínűleg még maga a legendás Sly sem tudna megválaszolni. Például azt, hogy ki felel ezért a förmedvényért.
KULT
Színész, rendező, producer és forgatókönyvíró, már több mint négy évtizedes karrierrel. Ő Rocky, és ő Rambo. Sylvester Stallone persze nem született híresnek. Olyannyira nem, hogy a poklok poklán kellett átmennie, mire sikerült befutnia.
KULT
A Rocky címszereplője több mint ötven éve van a pályán, ezalatt volt olyan szerepe, amit nagyon megbánt.
KULT
A maffia Tulsán kínálja az aranyéletet hozó melót a börtönből frissen szabadult Slynak, aki nyolcvan felé is pillanatok alatt móresre tanítja az ifjú titánokat. Humor, akció, dráma, van itt minden!
KULT
A párnak sikerült tisztáznia a problémákat, így már be is adták a válási eljárás felfüggesztésére a kérvényt.
KULT
Stallone nem engedi, hogy felesége kizárólagos használatot kapjon a közös házukra, azt is tagadta, hogy rejtegetné előle a vagyonát.
KULT
Két iker (egy jó és egy gonosz), egy mindenható kalapács, egy forrongó város és egy kisfiú, aki szuperhőst lát az idős szomszéd fickóban.
KULT
„Hosszú utat tettünk meg együtt” – Sylvester Stallone szívhez szóló üzenetet küldött Bruce Willisnek
Sok-sok év barátság van a két színész háta mögött, de közös filmjük biztosan nem lesz több, Willis ugyanis felhagy a színészettel a betegsége miatt.
KULT
Azt tudtad például, hogy a Rockyt Stallone írta? És hogy De Niro legjobb alakítása egy bokszoló?
KULT
Jellegzetes orgánumával ő keltette életre Sean Conneryt, Russel Crowe-ot és Robert de Nirót, de a Retro Rádió hangja is ő volt.
KULT
A 2019-es Rambo V – Az utolsó vér, megpróbált egy klasszikus akciófilmként viselkedni és tisztelettel hozzányúlni John Rambo történetéhez. Az már más kérdés, hogy ez a terv sikerült-e.
Népszerű
Ajánljuk