HÍREK
Egymásra és másokra mutogatnak a fideszes politikusok a Pegasus-botrány kapcsán: Varga Judit szerint Völnert Pált és Pintér Sándort, a belügyminiszter szerint Stummer Jánost kéne kérdezni az ügyben.
HÍREK
A Miniszterelnökség vezető miniszter szerint nem a kormány dönt arról, milyen programot használnak megfigyelésre.
HÍREK
A cég vezérigazgatója szerint vannak olyan mechanizmusaik, „amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi.”
HÍREK
A korábban Budapesten tanuló Adrien Beauduint még 2018-ban tartóztatták le a hatóságok a rabszolgatörvény-ellenes tüntetésen. Később ejtették ellene a vádat.
HÍREK
A főpolgármester szerint minden más nyilatkozat a kormányzat részéről egyenlő a beismeréssel a megfigyelési botrány kapcsán.
HÍREK
Czukor Józsefet személyesen fogadta Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök. A kormány továbbra is tagadja, hogy megvásárolták volna a szoftvert.
HÍREK
A belügyminiszter kész válaszolni konkrét kérdésekre a Pegasus-ügyről a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén.
HÍREK
„Az Igazságügyi Minisztérium munkája ebben a kérdésben a jogszabályoknak való megfelelés biztosítását jelenti” – fogalmazott.
HÍREK
A lap abból vonta le a következtetést, hogy az Amnesty International és a Citizen Lab is jelentős anyagi segítséget kap a Nyílt Társadalom Alapítványoktól.
HÍREK
A megfigyelt személyek között olyan is van, aki pont akkoriban fontolgatta, hogy elindul a választáson egy fideszes vezetésű kisvárosban.
HÍREK
Az Európai Bizottság elnöke alapos vizsgálatot tervez, hogy kiderüljön, igazak-e a sajtóban megjelent hírek.
HÍREK
A jobbikos Stummer János szerint a Pegasus-ügy a magyar Watergate-botrány, ezért kezdeményezi a bizottság azonnali összehívását. A Fidesz szerint ez nem indokolt.
HÍREK
Szerintük „a baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják".
Népszerű
Ajánljuk