HÍREK
Az olasz fővárosban a rengeteg víz ellepte az aluljárókat, metrómegállókat, garázsokat és pincéket. Szicíliában települések szigetelődtek el.
HÍREK
Olaszországot öt különböző fűtési zónára osztották fel az adott területek hőmérsékleti átlaga szerint. Február óta már csaknem ötmillió olasz család kapott rezsitámogatást.
HÍREK
A férfi a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem egyezik bele az átadásába, és büntetését Magyarországon szeretné letölteni.
HÍREK
Kiszáradt Róma, apokalipszis, fenyegető jövőkép – Sara Serraiocco színésznő a Szárazság című filmről
A film azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha Rómában három évig nem esne az eső, és már csak néhány napig működne a közüzemi vízellátás.
HÍREK
Giorgia Meloni csak a kiskorúakat és a betegeket engedi partra szállni. Civil szervezetek szerint ez ellentétes a nemzetközi joggal. Matteo Salvini korábbi belügyminisztert hasonló tettéért 15 évre is ítélhetik.
HÍREK
A leköszönő brazil elnök arra biztatta szimpatizánsait, hogy találjanak más eszközöket a tiltakozásra.
HÍREK
Egy Caravaggio-festmény dobja meg az árat rendesen. De akad a házban egy szobor is, amit állítólag Michelangelo készített.
HÍREK
Mussolini és feketeinges fasisztáinak 1922. október végi demonstratív fegyveres bevonulását 100 évvel az események után is úgy tekintik, mint a labilis parlamenti demokráciákra leselkedő veszélyek prototípusát.
HÍREK
Az olaszok Ausztrián keresztül kapnak orosz gázt. A Gazprom most osztrák szabályozási problémákra hivatkozva állította le a szállítást.
HÍREK
Az Európa-bajnok csapat végig fölényben játszva nyert két góllal, bár a második félidőben a hazaiaknak is voltak szép megmozdulásaik.
Népszerű
Ajánljuk