HÍREK
A Rovatból

Hiába a nemzetközi elfogatóparancs, Magyarország nem adja ki Olaszországnak a veronai buszbalesetet okozó sofőrt

A férfi a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem egyezik bele az átadásába, és büntetését Magyarországon szeretné letölteni.


A Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását és 2022. december 16-ig elrendelte az ideiglenes végrehajtási letartóztatását a veronai buszbaleset okozó magyar férfinek, akit a kiszabott börtönbüntetés miatt kerestek az olasz hatóságok.

A férfi ellen a veronai bíróságon működő ügyészségi hivatal bocsátott ki európai elfogatóparancsot, a veronai buszbaleset során közúti emberölés bűncselekmény miatt kiszabott 6 év börtönbüntetés végrehajtása miatt

- írta a Törvényszék a közleményében.

A férfi 2017. január 20-án az esti órákban 55 emberrel a fedélzeten autóbusszal közlekedett egy olaszországi autósztrádán. Vezetés közben elaludt és elvesztette a kontrollt a jármű felett. Az autóbusz emiatt letért a füves területre, és nekiütközött az autópálya-felhajtó tartópillérének és kigyulladt. A balesetben 18 ember vesztette életét.

Az ügyészség indítványában kérte, hogy a bíróság tagadja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását és egyidejűleg rendelje el a férfi ideiglenes letartóztatását. A sofőr ügyvédje a férfi személyi és egzisztenciális körülményeire hivatkozva enyhébb kényszerintézkedés és háziőrizet elrendelését kérte.

A férfi a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem egyezik bele az átadásába, és büntetését Magyarországon szeretné letölteni.

Erre figyelemmel a bíróság az európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadta, egyben elrendelte ideiglenes végrehajtási letartóztatását.

A bíróság indoklásában kifejtette, hogy a vonatkozó jogszabály értelmében - a magyar állampolgár és magyarországi lakcímen élő férfi nyilatkozata miatt - volt helye annak, hogy megtagadják az elfogatóparancs végrehajtását.

Bár a sofőr körülményei rendezettek, a kiszabott büntetés mértékére és arra figyelemmel, hogy a vezetési képességét befolyásoló betegségét eltitkolta a baleset előtt, arra lehetett következtetni, hogy megszökhetne, ezért a bíróság a férfi ideiglenes letartóztatását rendelte el.

Az ügyész a végzést tudomásul vette, a férfi és védője fellebbezést jelentett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak” - Juhász Péter szerint hamarosan kiderülhet Zsolti bácsi teljes neve
A volt politikust péntek délelőtt tanúként megy az ügyészségre a Szőlő utcai ügyben. Elmondta azt is, hogy a nála tartott házkutatás miatt panaszt tett.


Juhász Péter péntek délelőtt tanúkénti meghallgatásra megy az ügyészségre a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója elleni nyomozás kapcsán, számolt be róla a Blikk. Ugyanakkor hozzátette: panaszt tett a nála tartott házkutatás miatt, amiről azt mondta:

„Maguk az ügyészség nyomozói jöttek ki öten, és emberileg teljesen korrekten jártak el. Jogilag azonban más kérdés: nyilván utasításba kapták ezt, mert semmi jogalapja nincs a házkutatásnak. Panasszal is éltem ezzel kapcsolatban, hiszen azon a határozaton, amellyel elrendelték a házkutatást, a Juhász Péter Pál ügyében nyomoznak, és ennek kapcsán kérték azt a hangfelvételt, amely a Zsolti bácsi néven vált ismertté, és amelynek semmilyen kapcsolódása nincs a Juhász Péter Pál ügyhöz.”

A Klubrádiónak azt mondta, szerinte egyre nyilvánvalóbb, hogy pedofilokat védő hálózat működik Magyarországon. Az Index szerint ezt a Szőlő utcai ügyből, Kuslits Gábor és a „Zsolti bácsis” interjú állításaiból, valamint Füssy Angéla videóiból vett állítások támasztják alá.

„Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak”

– mondta. Közölte, hogy megadta az informátora nevét a rendőrségen, és a hatóságok előtt köteles minden információt átadni: „meg kell mondani a vezetéknevét”.

Úgy fogalmazott, ezután a név jegyzőkönyvbe kerül, miután tanúként tesz vallomást. Hozzátette:

„a fiatalok elmondták, csak én hívtam fel a figyelmüket, hogy mivel nincs rá bizonyíték, ezért ne mondjanak vezetéknevet semmilyen módon”.

Juhász egyben kijelentette: nem tervez magas emeletről kiugrani, és továbbra is képviseli az abuzált gyerekek ügyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kórházban élő kisfiú: miniszteri biztos járt annál a családnál, amely örökbe fogadná a gyereket
A Házon kívül mutatta be múlt vasárnap azt a családot, amely jogi segítséget kért, hogy örökbefogadhassa a pécsi kórházban rácsos ágyban élő kisfiút. Az eset nyomán petíció indult, melyet már több mint 200 ezren írtak alá.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



„Fordulat a kórházban élő kisfiú ügyében” – ezzel a címmel tett közzé videót az RTL Házon kívül a Facebookon, miután Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa ellátogatott ahhoz a családhoz, amely örökbe fogadná a kórházi ágyban élő kisfiút. A műsor felkarolta a történetet, Tapasztó Orsi influenszer pedig petíciót indított az örökbefogadásért, amelyet már több mint kétszázezren írtak alá.

A Házon kívül közlése szerint

a miniszteri biztos csütörtök este érkezett a családhoz, és azt mondta, a születése óta kórházban élő kisgyerek megérdemli, hogy szerető családban nőjön fel, ezért új, független szakértői véleményt kérnek az ügyben.

A műsor múlt vasárnap mutatta be a családot, amely jogi segítséget is kért, hogy örökbe fogadhassa a pécsi kórház rácsos ágyában élő kisfiút. A gyerek veleszületett rendellenességek miatt speciális ápolást igényel, szülei lemondtak róla, és nem találtak számára új szülőket. Egy kórházi ápoló és férje fél éve foglalkozik vele, örökbe is akarták fogadni, de eddig nem tudták - azt mondják, ezt a rendszer nem engedte, noha elvégezték a szükséges képzéseket.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: Látó János és Juhász Péter közösen találták ki a „Zsolt bácsi” figurát
A Fidesz frakcióvezetője állítása szerint néhány napja hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől arról, hogy ki lehetett a Juhász podcastjében megszólaló titokzatos Lajos.


Juhász Péter és Látó János alkotta meg „Zsolt bácsi” képzelt karakterét - írta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté közölte: ígéretének megfelelően nyilvánosságra hoz egy nevet. A frakcióvezető az ügy előzményeiről azt írta: „Juhász Péter a nem létező ózdi gyermekotthon +p.d.fil rémtetteiről+ szóló lejárató videójában szándékosan eltitkolta, hogy kitől szerezte erről az információt, ahogy azt is, hogy a rágalmazás alapját képező hangfelvételen ki beszél”, Juhász Péter akkor csak „Lajosnak” nevezte ezt az embert.

A frakcióvezető hozzátette: a múlt héten szombaton „hitelesnek tűnő információkat” kapott egy magánszemélytől az eltitkolt „Lajosra” vonatkozóan, ezt azonban a közösségi médiában és az interneten fellelhető adatok, videók alapján ellenőriznie kellett, de szerdára teljesen egyértelművé vált számára, miután beszélt olyanokkal, akik személyesen is ismerik Látó Jánost.

„Látó és Juhász kölcsönösen felkeresték egymást, majd megindították az addigra már jól felépített rágalomhadjárat legikonikusabb részét, amelyben szinte egyértelművé tették a lejáratni kívánt politikus személyét. Azt állítom tehát, hogy Látó és Juhász alkotta meg a +Zsolti bácsi+ képzelt karakterét”

- írta.

Kocsis Máté azt írta, Látó János szerint „az egyik legnagyobb Antikrisztus maga a római pápa”, kétszer is kilépett a Hit gyülekezetéből és az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor.

„Prédikációiban” rendszeresen nőgyűlölő, és a cigány kisebbségre nézve negatív megjegyzéseket tesz, de kuruzslással is foglalkozik. Büszkén meséli el, hogy a prédikációja hatására egy nőnek eltűnt a vállából a „rögzítő platina”, majd meggyógyult.

Látó szerint orvosi zárójelentés is van a csodatételről. De azt is mondja, növesztett már vissza elsorvasztott agyat is. (Kár, hogy nem a sajátját. ) - sorolta a frakcióvezető Látó Jánosról.

Hozzátette: Látó János „magát prófétaként ismeri, aki saját bevallása szerint +13 évig élt démoni befolyás alatt+”, Juhász Péter pedig „lelkészként és papként szokott hivatkozni rá, megsértve ezzel a lelkészeket és a papokat”.

„Látó János nagy rajongója a Tisza pártnak, biztos innen jött neki az is, amikor egy beszédében büdösnek hívott egy embert, akiért imádkozott” - jegyezte meg Kocsis Máté.

A frakcióvezető bejegyzésében kiemelte: „szóval nyilvánvalóan egy futóbolondot használt fel Juhász Péter arra, hogy elindítsa a +Zsolt bácsizást+, és ezzel megtévessze az ország közvéleményét”.

„De mi volt a deal köztük? Szerintem hagyjunk témát máskorra is” - tette hozzá.

Kocsis Máté szerint amit a bejegyzésében leírt, „az oknyomozásban máskor oly szorgos liberális sajtó is kideríthette volna, csak hát most nem állt érdekükben”.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Bloomberg szerint a forinterősödésben Magyar Péter is szerepet játszhat, mert a piac arra fogadhat, hogy ő nyeri meg a választást
A dollárhoz képest a forint idén 20 százalékot is visszanyert. Szakértők a 18 milliárd eurós EU-források gyors megnyílásával számolnak, mások óvatosságra intenek.


A Bloomberg szerint a forint erősödésében szerepet kaphat, hogy a piac Magyar Péter és a Tisza Párt lehetséges győzelmét árazza. Az év elején még 415 volt, most pedig már 388 forint körül jár az euró, ami 6 százalékos forinterősödés. A dollárhoz képest a forint 2025-ben 20 százalékot is visszanyert.

A forint mozgását több tényező befolyásolja, köztük a magas kamatkörnyezet. A Bloomberg politikai tényezőt is említ:

a befektetők elkezdték beárazni a lehetséges kormányváltást.

A Barclays stratégái augusztusban azt javasolták a befektetőknek, hogy vizsgálják meg közelebbről a forintot, és olyan opciókat vásároljanak, amelyek profitálnak, ha Orbán elveszíti a választásokat. A bank a magyar államkötvényeket is magasabb polcra helyezte, és arra hivatkozott, hogy „pozitív piaci reakciók valószínűsíthetők az ellenzék 2026 áprilisi választásokon elért győzelme esetén”.

A várakozások szerint egy kormányváltás gyorsan felszabadíthatná a befagyasztott, 18 milliárd eurós uniós támogatást. Ez a magyar GDP nagyjából tizedének felel meg, és feléleszthetné a gazdasági növekedést.

Magyar Péter a Bloombergnek korábban arról beszélt, hogy kormányra kerülve az EU-s források mielőbbi megszerzését tartaná fontosnak, mint Lengyelországban Tusk győzelme után.

„Egy új kormány kiszámíthatóbb gazdaságpolitikával visszanyerné a piacok bizalmát, ha nem változtatja naponta a törvényeket és nem bünteti a külföldi befektetőket. Ezzel jelentősen csökkenne az országkockázat, és az államadósság jóval alacsonyabb kamatszinten lenne újrafinanszírozható”

– mondta, jelezve, hogy az euró bevezetésére is szeretne céldátumot.

Cser Tamás, a Hold Alapkezelő Zrt. vezető részvényportfólió-kezelője szerint az erősödő forintárfolyamban már politikai várakozások is szerepet játszhatnak. „A forintnak további hátszele van, ami a választásoknak tulajdonítható. A piac elkezdte ezt beárazni” – mondta a Bloombergnek.

Más szakértők óvatosabbak. Adnan El-Araby, a Barings Eastern Europe Fund alapkezelője szerint „reálisan nézve messze vagyunk attól, ahol Orbán már nem uralja a politikai tájképet”. Hozzátette: „Elköltheti a pénzét a választásokig, és nincs garancia rá, hogy elfogadja a választási eredményeket, ha veszít.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk