UTAZZ
A Rovatból

Feléledt a Karácsony Rómában – Adventi látogatás az Örök Városban

Lélekemelő élmények szeretetben, barátságban.


Róma nemcsak a történelemben él, mint Örök Város, hanem bennünk is, nekem az egész életemet meghatározó itt töltött 4 gyerekkori évemet, Párommal pedig egy máig tartó szerelem hajnalát. Az idei, családunknak tragikusra sikerült év végén nem is mehettünk volna máshová, hogy némi lelki-szellemi megtisztulást éljünk meg a karácsonyi ünnepek előtt. Alig négy és fél napot töltöttünk második szülővárosunkban, mégis egy új kezdet érzésével tértünk haza egy ádventi hosszú hétvégéről.

Róma, mint a világ valamennyi nagyvárosa, egyre inkább kozmopolitává válik. Az még hagyján, hogy a fiumicinói repülőtérről a városba vezető gyorsvonat, a Leonardo Express kalauznője négy nyelven hibátlanul igazította el az utasokat.

Csak ottlétünk első két órájában találkoztunk indiai újságossal, vietnami esernyőárussal - érkezésünkkor ömlött az eső - a szállodában az egyik londiner egy kétméteres szenegáli fiatalember volt, a bárban pedig a félig olasz, félig jamaikai Tiziano szolgálta fel nekünk a „welcome drink” limoncellót, és még az is kiderült róla, hogy magyar a sógora.

És akkor még nem szóltam a gesztenyesütőkről, akik között egyaránt volt arab és bangladesi. Mindennek ellenére hamar megbizonyosodtunk, hogy Róma semmihez sem hasonlítható hangulatának, a helyiek imádni való kedvességének és lezserségének a globalizáció sem ártott, így, hét évi távollét után, amikor egy csodálatos szivárvány jelezte az eső végét, indultunk el a Porta Pia környékén lévő szállásunkról egy kis sétára, mintha nem 7 évvel ezelőtt jártunk volna erre utoljára és egymás szavába vágva idéztük fel, hogy egy-egy pontról hová merre kell menni és hogy ott mi történt velünk.

Aznap este pedig már találkozhattunk olasz barátainkkal, egykori iskolatársammal, a háziorvos Emanuelével és feleségével, Gabriellával, akik utoljára négy évvel ezelőtt jártak Magyarországon. Utána két évig a covid miatt nem tudtak jönni, most pedig a szomszédunkban dúló háború miatt nem mernek. Azért ez kicsit szomorú, de inkább örültünk egymásnak és az ő 17. házassági évfordulójuknak, amely éppen érkezésünk napjára esett.

Másnap az égiek már megkönyörültek rajtunk, és 15 fokban, napsütésben mehettünk a Szent Péter-térre, hogy részesülhessünk Ferenc pápa ádventi Úrangyala imádságában és áldásában. Az alkalom már csak azért is különleges volt, mert az idén elevenítették fel a Bambinellók áldásának hagyományát. Ezt a hagyományt még 1969-ben VI. Pál pápa vezette be, akit annak idején szintén volt szerencsém egyszer élőben meghallgatni: Ádvent 3. vasárnapján a Szent Péter bazilikába hívják azokat a gyerekeket, akik a házi betlehembe kis Gyermek Jézusokat készítenek, és a vasárnap délelőtti szentmise alkalmából megáldják őket és Jézuskáikat. Tartottunk tőle, hogy be sem jutunk a térre, de a helyi szervezők ezt remekül megoldották: csak a hatalmas tér rendezői baloldaláról, két szintes biztonsági belépéssel lehetett bemenni a Bazilika elé, a Tevere felőli sugárútról, a Via della Conciliazione felől érkező, a rakpartig álló sokaságot kordon fogadta, így a belső körben nem taposták agyon egymást az emberek.

Mi a vatikáni karácsonyfához és nagy, fából készült betlehemhez közel tudtunk elhelyezkedni. E nemesen egyszerű jászolkompozícióról megtudtuk, hogy Friuli-Venezia-Giulia tartománybeli művészek alkották, és nem vágtak ki hozzá külön fát, hanem egy négy évvel ezelőtti nagy viharban kidőlt cédrusok anyagát használták fel. A Születés ismert szereplői mellett megjelentek a tartomány jellegzetes figurái, a „cramarnak” nevezett faputtyonos vándorkereskedő és egy szövőnő, valamint a Gyermek Jézus közelében ül egy kislány, aki, mint a Megváltó, a jövő reménységét jelképezi.

Ahogyan közeledett dél, egyre fokozódott a hangulat a téren. Miközben áramlottak ki a gyerekek a Bazilikából, egy fiatalokból álló csoport diszkótánccal kísért egy modern karácsonyi éneket, amelyben a fényről és a békéről énekeltek.

Aztán „csalogatni kezdték” a Szentatyát: előbb a „Papa Francesco” kiáltással, amit a nálunk is jól ismert szurkolói tapssal folytattak, majd egy latin-amerikai eredetű forradalmi jelszó ritmusára adták a tömeg szájába a következő mondatot: „Si vede, si sente, Francesco é presente” (Látjuk, érezzük, Francesco itt van köztünk”).

És már nem kellett sokáig várni Ferenc pápa jelenlétére, ablakából áldotta meg a jelenlévőket, akik együtt imádkoztak vele. Példabeszéde Keresztelő Szent Jánosról szólt, aki börtönében megrendült hitében, holott éppen akkor van a legnagyobb szükség a hitre, amikor az ember lelkének ki kell törnie rabságából.

„Csend lett, nagy szünet. Ez után csak hallgatni lehetett” – sokszor éreztük már Szabó Lőrinc versének e gyönyörű igazságát. Így volt ez most is, amikor átvágva a tömegen elindultunk át a Teverén a Piazza Navona irányába, ahol világibb karácsonyi élmények vártak ránk. A rómaiakat is megfosztotta a tradicionális kirakodó vásártól a covid, most újra megjelentek a körhinták, a céllövöldék, újra nézhették a gyerekek szájtátva Pulcinella kalandjait az egyszemélyes bábszínházban, és itt is felállítottak egy betlehemet, amely egy szegény város mindennapjaiba ágyazta bele a születést.

Emlékszem, annak idején életemben először itt láttam karácsonyi jászolt, ráadásul akkor élő figurákkal volt tele. A csábító édességpultokon ott volt a piros cukormázba mártott boszorkányalma („mela stregata”), utalva arra, hogy Vízkeresztkor jön a csúfságos, de jószívű Befana, aki megajándékozza a gyerekeket.

Nem könnyű ellenállni a mostacciolo romanónak sem, amely még az ókori Rómából ered, ezzel a mézes-mogyorós-fahéjas süteménnyel kínálta a menyasszony az esküvői vendégeket. Korábban borral készítették, ma inkább csokoládét adnak hozzá, hogy imígyen adózhassunk a torkosság bűnének.

Ha ezeknek nem is, de azért a Super Pupa étteremben engedtünk a római konyha két tipikus remekének, a roston sült báránybordának, illetve az ossobucónak, amit keresztbe vágott borjúcombból készítenek, egy karika velőscsonttal, zöldborsóval és paradicsommártással. Persze azért itt is, mint minden hasonló vásárban, sok a „multinacionális” bóvli, de az „alapíz” megmaradt.

A Piazza Navona után még volt erőnk felmászni a római Campidoglio dombon a Santa Maria in Aracoeli templomhoz vezető 150 lépcsőn, hogy megerősítsük azt a fogadalmat, amit itt tettünk egymásnak 20 évvel ezelőtt. A templom betlehemje volt valamikor a rómaiak szívének a legkedvesebb, amelyet egy ferences barát faragott egy, a Getsemáné kertben álló olajfa törzséből. Sajnos ezt a remekművet közel 30 éve ellopták, de a hiteles másolatát is ugyanolyan szeretettel látogatják a mai napig.

Aztán a Campidoglio dombról, ahol rendületlenül áll kedvenc császárom, Marcus Aurelius lovasszobra – ha ma ilyen vezetői lennének a világnak, nem itt tartanák – gyönyörködtünk a lángoló lemenő napban, amely bevilágította Marcellus színházát, a római Nagy Zsinagóga kupoláját és a környező pineákat.

A következő napon a Vatikáni Múzeumba vezetett az utunk. Jártunk már itt 20 éve, de akkor éppen óriási zarándoktömeg érkezett Rómába Josémaria Escrivá, az Opus Dei alapítójának szentté avatására, és a sokaság a múzeumba is beözönlött, így szinte élvezhetetlen volt a látogatás. Most, a két évtizeddel ezelőttihez képest sokkal ésszerűbb, szakaszos beengedésnek köszönhetően sokkal több időnk és terünk maradt elmélyülni e felmérhetetlen gazdagságban, amelynek teljes befogadásához hónapok kellenének. Még ahhoz is kevés egy nap, hogy a Sixtus-kápolnában Michelangelo Utolsó ítéletének, a mennyezet Teremtés-sorozatának minden alakját alaposan szemügyre vegyük.

És itt is találkoztunk egy jászollal, amelyet alkotói egy 18.századi nápolyi mű nyomán készítettek el. Stílusára jellemző, hogy miközben az egyik oldalon szinte szerényen meghúzódva látjuk a Szent Családot és a Három Királyokat, addig az előtérben, a Vezúv tövében a nápolyiak élik mindennapi életüket, még tarantellát is táncolnak.

Az ünnepre való készülődés mindenütt látható a Város nevezetességei körül, de az óváros kis utcáiban is. A Spanyol Lépcsőn, a Trinitá dei Monti templom alatt aranyló fények mintáznak fenyőfát, az éttermek szinte versengenek, hogy bejárataikat melyikük díszíti fel pazarabb módon. A Villa Borghese még télen is mesés parkjának egyik szegletét a Christmas World nevű szórakozópark foglalja el egészen január 6-ig.

Itt a világ nagyvárosainak karácsonyi légkörét próbálják megidézni New York-tól Tokióig, de nem hiányzik a Mikulás lappföldi szülőfaluja sem. Barátaink szerint az idén némi visszafogottság érezhető az energiaválság miatt. Vajon milyen lehet, ha nem szerénykednek? Utolsó esténken otthonukba invitáltak bennünket egy igazi olasz vacsorára: Gabriella asszony zöld pestós lasagnája, articsókás csirkéje mellett megcsodálhattuk unokatestvére, a fafaragó Luigi Sorino betlehemjét és a már felállított karácsonyfájukon helyett kaptak a magyar mézeskalácsok és a Párom által horgolt angyal- és hóember-figurák is.

Mindezekkel a szép pillanatokkal gazdagodva tértünk haza Rómából, és csak azt kívánjuk, hogy legyen mindenki lelkében béke, szeretet, a másik ember iránti tisztelet és odaadás.

Nemcsak Karácsonykor, hanem az év minden pillanatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.

SZTÁRVILÁG
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Másfél milliós drogfogás: még a Kinder-tojásokba is kábítószert rejtett egy zuglói férfi
A 35 éves férfit lakásában 350 gramm marihuánát és közel 25 gramm kristályt találtak. A körülbelül 400 adagnyi kábítószer feketepiaci összértéke megközelíti a másfél millió forintot.

KÉK HÍREK
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.

KÉK HÍREK
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.

HÍREK
„Több biztonsági őr is rámugrott és elvette tőlem” – WC-kefés Lázár-fejet vitt egy résztvevő ajándékba a Lázárinfóra
Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át, mondta a 18 éves fiú a váratlan ajándékról a váci Lázárinfón. A miniszter meglepően reagált.

HÍREK
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.

SZTÁRVILÁG
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk