HÍREK
Az extrém hideg és a veszélyes ónos eső miatt országszerte változik a tanítási rend. A Belügyminisztérium csak fűtési hiba esetén engedélyezne szünetet, de az igazgatók nem kockáztatnak.
HÍREK
A statisztikai adatok szerint ma már nagyjából minden 22. gyerek évet ismétel. Azáltal, hogy valójában nem iskolaéretten kerülnek a gyerekek az oktatási intézményekbe, akár folyamatos kudarcnak lehetnek kitéve.
HÍREK
Egy dunántúli pedagógus szerint az iskolai laptopok két évig dobozban álltak, mert addig nem kaptak digitális táblát, és az akkumulátorok ezalatt teljesen tönkrementek. A digitális tananyag minőségét több pedagógus élesen bírálta.
HÍREK
A nagydíjat a KórházSuli Alapítvány programja nyerte, amely a tartósan beteg gyerekek tanulását és közösségi életben maradását segíti.
HÍREK
Az iskolák a sok órát teszik felelősség a kevés ebédidőért, annyi a tanóra, hogy a nyugodt evésre nem marad idejük a gyerekeknek. A Klebelsberg Központ szerint az iskolák felelőssége ez, nem az övék.
HÍREK
A nyolcadik kerületi gimnázium előtt egy vidám, nyugodt helyet adtak át, ahol bárki pihenhet, beszélgethet, és élvezheti a megújult környezetet.
HÍREK
Januárban még az állami férőhelyek radikális csökkenéséről szóltak a hírek, szerda este Hankó Balázs miniszter már a tavalyinál több állami ösztöndíjasról és az elmúlt 15 év legsikeresebb felvételijéről beszélt. Közben sok felvételiző a pontszámításra panaszkodik.
HÍREK
A Tiszás politikus továbbra is úgy hiszi, volna pár kérdés, amit a kormányfő megválaszolhatna egy nyílt vita keretében.
HÍREK
Hadházi Renáta már kislányként eldöntötte, hogy tanár szeretne lenni. Kalandos és hosszú út vezetett odáig, hogy ma magyartanár, sőt, leendő kutató. Szívügye a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a tehetséggondozás. De sokaknak a TikTok-ról lehet ismerős.
HÍREK
Lázár a luxus életmód kapcsán úgy fogalmazott, hogy szerinte fontos a mértékletesség, de „nem gondolja senki komolyan, hogy az összes, Magyarországon forgalomban lévő 600 Ferrari fideszes kézben lenne.”
HÍREK
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amely módosítja az Óvodai nevelés országos alapprogramját. De kiderült, hogy a kormány a honvédelem oktatását is „gyakorlatorientáltan” fejlesztené.
HÍREK
Több ezer diák tanult már külföldön a StudyGuide segítségével. A nemzetközi felsőoktatási közvetítőcég egyik vezetője, Kovács Márton azt mondja, rengeteg a tévhit a diákok körében a külföldi tanulással kapcsolatban. Ezekről és a lehetőségekről beszélgettünk.
HÍREK
A civil szervezet képviselője „szintlépésnek” nevezte, hogy a kormányzat immár a diákok osztályozásába is beleszól.
HÍREK
„Az iskola feladata nem megkülönböztetés, hanem a lehetőségekhez juttatás, nem az »osztályozás«, hanem a tehetségek kibontakoztatása. Térjünk már észhez! Mi lesz így ebből az országból?” - üzente a fizikus, egyetemi tanár.
HÍREK
Európai Bizottság döntött: a modellváltó egyetemek továbbra sem vehetnek részt az Erasmus programban
A magyar kormány által novemberben elfogadott jogszabályi változtatás még mindig nem megfelelő, mert nem kezeli megfelelően a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban felmerülő összeférhetetlenségi kockázatokat.
HÍREK
Állások szűnnek meg, nem indulnak új osztályok, diákok nem tanulhatnak megfelelő iskolákban - egy magyarországi gimnázium igazgatóhelyettese írta meg, hogy mi lehet a következménye, ha bevezetik az új felvételi rendszert.
HÍREK
A bíró ítélete szerint indokolatlanul súlyos volt az azonnali felmentés, bár az tény, hogy a tanárok munkabeszüntetése nem volt jogszerű.
Népszerű
Ajánljuk