Túlterhelt gyerekek, túltolt központosítás, drasztikus forráskivonás - mit csinált a Fidesz 16 év alatt az oktatással?
Korszakértékő sorozatunkban elérkeztünk ahhoz a területhez, amiről mindenkinek van véleménye, és szinte mindenkinek van benne érintettsége. Azon kevés területek egyike, amellyel kapcsolatban az érintettek többször, több hullámban az utcán is kifejeztél elégedetlenségüket a dolgok alakulásával szemben. Volt itt minden: diáktüntetések, tanárok kirúgása, könnygáz, sztrájkjog megvonása. A tiltakozók szerény sikereket elértek, maga a probléma mégis megmaradt.
Miért van ennyire rossz állapotban a magyar oktatási rendszer? Miért romlanak a diákok eredményei folyamatosan? Változtatott-e valamin a tanárok hosszú évek után megadott bérrendezése? Mit ért el a Fidesz négy ciklus alatt ezen a rendkívül fontos területen? Nahalka István oktatáskutatóval a közoktatás elmúlt 16 évéről beszélgettünk.
— 2010-ben milyen pályán volt a magyar oktatási rendszer, mennyiben felelt meg a 21. századnak, és volt-e egyáltalán terv a modernizálására?
— Semmiképpen nem felelt meg a legfejlettebb iskolarendszerrel rendelkező országokban lévő mintának. Éppen kikászálódtunk egy gazdasági válságból, ezért az egész oktatás anyagi ellátottsága problematikus volt. A pedagógusok fizetése teljesen elinflálódott. Volt 2003-ban egy pedagógus-fizetésemelés, de 2010-re ennek a hatása már jelentősen csökkent. Mindemellett
Már akkor viszonylag sok pénz jött az oktatás számára, így bátran lehetett komolyabb projektekben gondolkodni, és indultak is ilyenek. Lehet említeni jó néhányat, amelyek lassúak voltak, jó magyarosan csináltuk őket, valószínűleg ott is voltak lopások. Volt minden, ami Magyarországon övezi ezeket a dolgokat, mindezek ellenére azok a projektek legalább jó irányban indultak el. Ilyesmikre gondolok, mint az IPR, az Integrált Pedagógiai Rendszer kialakítása, ami a hátrányos helyzetű gyerekek nevelésében egy nagyon fontos program volt. Ilyen volt a kompetenciafejlesztő programcsomagok kialakítása, vagy a pedagógusok között kialakuló horizontális struktúrák, mint a Módszerkosár. Sok mindenre lehetne emlékeztetni, ami elindult. De piszok lassan, sok ellenmondással. Aztán 2010-ben ezeket szinte mind lefejezték.
— Mi volt a 2010-ben beiktatott új kormány oktatáspolitikai koncepciója?
— Volt valamilyen koncepció, de véglegesített koncepció ismereteim szerint nem volt. Egy javaslat volt, ami elég széles körben terjedt, és hozzá lehetett szólni, de abban szörnyű dolgok voltak leírva, a progresszív pedagógiával szemben álló folyamatok elindítása szerepelt benne, amely éles kritikát váltott ki. Végül ez valósult meg. Ezt az időszakot azzal lehet a leginkább jellemezni, én legalábbis így elemzem, hogy
Ebben a koncepcióban benne voltak a centralizálásra vonatkozó törekvések, és minden olyan intézkedést gyorsan visszavontak, ami az előző időszakban progresszívnek volt minősíthető, igaz, hogy azokat nem túl okos politikával vezették be.
— Melyek ezek?
— Például az alsó tagozaton az osztályzás és a buktatás megszüntetése, ami szakmailag indokolható döntés volt 2010 előtt, azonban nagyon ügyetlenül vezették be. Egy nagyobb területreform részeként kellett volna meglépni, de ilyenről nem volt szó, nem készítették elő, mindenféle probléma volt vele. Természetesen az Orbán-kormánynak az egyik legelső intézkedése volt 2010 után, hogy ezeket visszavonta, és a pedagógustársadalom egy jó része pedig hozsannázott, hogy jaj, de jó, mert az előző időszak borzasztó volt.
— Mik voltak a főbb vonásai az ehelyett bevezetett rendszernek?
— Az egyik, ami talán a legnyilvánvalóbb, a nagyon nagy fokú centralizálás az irányítás és a fenntartás terén. Egyébként is jellemezte az oktatáspolitikát a centralizációs törekvések hangsúlya, de a fenntartás és az irányítás terén nagyon gyorsan és nagyon átható döntések születtek, amelyek gyökeresen megváltoztatták a struktúrát. Előtte a közoktatásban az elsődleges fenntartók az önkormányzatok voltak. 2013 után gyakorlatilag csak az óvodák maradtak a kezükben, minden más iskola központi fenntartásba került. Ez volt a KLIK nevű förmedvény, ami irányította az oktatást és végezte a fenntartói feladatokat.
Ezért aztán később finomítottak a dolgon: a KLIK-ből központot csináltak, és létrejöttek a helyi területi egységei. Ezek a mai tankerületek, ma is ez a rendszer érvényes, és a tankerületek az iskolák fenntartói. Ez annyit jelentett, hogy a központosított állami fenntartást valamennyire decentralizálták, de az alulról építkezést nem hozták vissza a rendszerbe. A másik fontos dolog a tartalmi szabályozás centralizálása volt. 2012-ben alkották meg az új Nemzeti Alaptantervet, amely óriási tananyagmennyiséggel, abszolút centralizált, előíró módon mindent meghatározott a tanítással kapcsolatban, és visszahozta a kerettantervek kötelező voltát. Lényegében azt lehet mondani, hogy majdnem minden iskola számára teljesen kitöltötte a tanítandó tananyagot. Ugyan valami 10 százalék eltérést megengedtek, hogy azt az iskolák határozzák meg, de olyan nagy volt a központilag előírt tananyag, hogy ezt a 10 százalékot a döntő többségük nem tudta kihasználni. Tehát
Teljesen visszatértünk ehhez, és elhagytuk azokat a progresszív elemeket, amelyeket 1990 és 2010 között bevezetett az oktatáspolitika. Erre épültek rá további rendszerek, amelyek hol megkeserítették, hol megnehezítették a pedagógusok életét. Ezeknek nagyon fontos következménye volt például a túlterhelés, ami a központi tartalmi szabályozás következménye volt. Hirtelen nagyon sok tanóra lett, a tananyag pedig hatalmasra nőtt. Ez túlterhelte a pedagógusokat és a gyerekeket is. Valójában ekkor gyorsult fel a pedagógusok létszámának csökkenése, ami később egészen súlyos problémákat okozott, és okoz ma is.
— És akkor még ott van az egyházi iskolák előnyben részesítése. Ma már sok település van, ahol csak egyházi iskola, sőt óvoda van.
— Igen, ezeknek a településeknek a száma száz fölött van. Persze egy egyházi fenntartású iskola is lehet világnézetileg semleges. De az az igazság, hogy maguk a világnézetileg semlegesként számon tartott állami iskolák sem azok. Sajnos az egész rendszerrel szemben el lehet mondani azt a kritikát, hogy a magyar pedagógiában és oktatáspolitikában működik egy borzasztóan erős normativitás. Ez a normativitás azt mondja, hogy mi meghatározzuk, mit kell a gyerekeknek megtanulniuk, milyen szemléletmódot kell elsajátítaniuk, kiket kell tisztelniük, milyen műveket kell megtanulniuk és így tovább. Nincsenek alternatívák, ez a természetes számukra.
Pedig óriási váltás van a világban. A fejlett oktatási rendszerek kezdik elhagyni ezt a normativitást. Abban gondolkodnak, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy egy adott világnézetet, erkölcsi szemléletmódot, normarendszert átadjunk a gyerekeknek, és egyforma gyerekeket alakítsunk ki. Az a dolgunk, hogy a világgal, a világ sokféleségével megismertessük őket, és felkészítsük őket arra, hogy tudjanak maguknak választani. Hogy ki tudják alakítani a saját világnézetüket, erkölcsi rendszerüket, az egész személyiségüket. Erre a magyar oktatási rendszer ma még tökéletesen képtelen, mert mindig egy ideológiát, egy világnézetet akart feltétlenül beleplántálni a gyerekek fejébe, és ez most is így van.
— Szintén a 2010-es évek első felében jött létre a pedagógus-életpályamodell, ami aztán hamar ki is múlt.
— Igen, pedig ez egy meglehetősen nagy rendszer volt, de nem teljesen múlt ki. Például léteznek azok a kategóriák, amik akkor kialakultak, most itt a pedagógus 1-re, 2-re gondolok. Tehát ezek léteznek, de maga a rendszer és a pedagógusok értékelése már másmilyen. Tulajdonképpen a rendszer zavarban van. Mert érzi, hogy valamilyen minőségbiztosításnak működnie kellene, és egyébként is hajlik afelé, hogy mindent minél inkább ellenőrizzen, a számok nyelvére fordítson, és egy merev irányítási szisztémában használja fel ezeket az információkat.
Ráadásul ez a mi szakmánk része, elvileg értünk is hozzá, bár, meg kell mondani, nem nagyon, mert a modern elképzelésekkel a pedagógusok többsége nincsen tisztában. Ezek ugyanis azt mondják, hogy az értékelés nem elsősorban minősítésre való. Amit a pedagógusokkal és a gyerekekkel is csinálnak ezzel kapcsolatban, hogy minősítik a gyerek tudását, a pedagógus tevékenységét, az nagyon problematikus dolog. Amire viszont nagyon szükség lenne, és ezt a gyerekeknél lehet a legjobban megmagyarázni: úgy kellene értékelni őket, hogy az értékelés kapcsán ők maguk jöjjenek tisztába a saját tudásuk adaptivitásával, használhatóságával, életrevalóságával. Ez gyökeres változást jelentene. Elveszítenénk az értékelés hagyományos funkcióit, ami jó lenne, és új funkciója keletkezne, ami hallatlanul fontos a tanulás szempontjából. De a pedagógusokkal és az intézményekkel is ez a helyzet.
És erre sajnos ezek az értékelések nem jók. Amikor azt mondjuk valakire, hogy 73 százalékos, az semmit nem mond arról, hogy milyen a tudása.
— Hogy alakult az elmúlt 16 évben az oktatásra fordított kiadások aránya a költségvetésen belül?
— Amiről biztos és kellően megbízható adatunk van, az az oktatási költségvetési intézményekre fordított kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Ez pedig csökkent az elmúlt időszakban, nem is keveset.
Ez az az összeg, amit a költségvetés az oktatási intézményekre elkölt, miközben gyakorlatilag minden oktatási kiadás a költségvetésből származik, viszonylag kevés jön külső forrásból. Tehát a ráfordítás jelentősen csökkent. 2010 után egy nagyon erős forráskivonás történt, ahogy az egészségügy és a szociális szféra területéről is.
— Ebben az időszakban két hullámban is voltak diák- és pedagógustüntetések. Mi váltotta ki őket?
— Legelőször még a köznevelési törvény 2011-2012-es elfogadása volt az, ami széles körű ellenállást váltott ki a pedagógusok körében. A második hullám a pedagógusokkal együtt volt, tehát a diákok felsorakoztak a pedagógusok mögé. A 2020-as évekhez közeledve és azon átlépve, egészen a mostani fizetésemelésig nagyon erős volt a tiltakozás a pedagógusok helyzetével kapcsolatban.
— Elértek valamit a pedagógusok és a diákok ezekkel a tüntetésekkel?
— Vitatott, hogy a fizetésemelés és annak mértéke mennyire köszönhető ezeknek a tiltakozásoknak és a szakszervezetek tevékenységének. Szerintem részben igen. Nagyon nehéz lenne megmondani, milyen mértékig, de valamennyire volt ebben szerepük. Én azt gondolom erről a hatalomról, hogy még sokáig húzta volna, ha nem lettek volna ezek az éles ellentétek, ha ezek nem fejeződnek ki tüntetésekben és sztrájkokban. Akkor a hatalom még tovább halogatta volna a dolgot, és ha meg is lépett volna valamilyen fizetésemelést, az sem lett volna ilyen mértékű. Így sem elég egyébként, de azért nem is kicsi. De a pedagógusok ellenállási mozgalmára már nemigen hallgatnak, hiszen amióta a fizetésemelés megtörtént, a pedagógusok véleményüket az oktatáspolitika problémáival kapcsolatban szinte egyáltalán nem fejtik ki.
— Jól látom, hogy miközben a diákság kiállt a pedagógusok mellett az alacsony bérek miatt, a béremelés után a pedagógusok már nem álltak ki a diákok mellett a magas terhelés, a korszerűtlen tantervek és a tanszabadság kérdésében? Mintha a forradalmak elzúgtak volna, és a diákoknak semmivel sem lett jobb.
— Az utolsó mondat ül. Ez mindenképpen ül. A pedagógusoknak voltak kezdeményezéseik a 2020 utáni időszakban arra, hogy a tiltakozás ne csak a fizetésre térjen ki. Emlékeztetek a kilenc pontra, ami még ma is létezik, sőt, szoktak is rá hivatkozni. Ez egy széles tematikájú lista volt arról, hogy mi mindent kellene változtatni az oktatásban. De ez lekerült a napirendről. Jön egy választás most, és meglátjuk, ki kerül hatalomra. Elég valószínű, hogy a választások után, akárki is nyer, az oktatással foglalkozó civil szervezetek valamennyire megint erőre kapnak, és valamilyen mozgósítás elindul.
Egyre rosszabb intézkedések vannak, amelyek rontják a helyzetet. Ha pedig a TISZA fog nyerni, akkor az új kormányprogram kialakításánál reméljük, hogy a civil szervezeteknek lehet valamilyen tanácsadói szerepük, mert sokat tudnak az oktatásról és tudnának segíteni.
— Hogyan lehetne megreformálni a rendszert? Például mi legyen a jelenlegi központosított fenntartói hálózattal?
— Fenntartó szervezetekre mindenképpen szükség van, csak nem biztos, hogy a 2010 előtti rendszerhez kellene visszatérni. Magyarországon van, ha jól tudom, 3200 önkormányzat, és elvileg bármelyik lehetett iskola fenntartója. A szakemberek mindig azt mondták, hogy a magyar oktatási rendszer egyik problémája a rettentő széttagoltság. Számos probléma rendezése nem volt lehetséges ebben a struktúrában, így például az esélyegyenlőtlenség kezelése szinte lehetetlen volt. Önkormányzatok kerültek szembe önkormányzatokkal, amikor egy iskola elszívta a másiktól a gyerekeket, és a legkülönbözőbb esélyegyenlőtlenséggel kapcsolatos problémák merültek fel, amelyeket nem lehetett megoldani. Éppen ezért szinte minden, a kérdéssel foglalkozó szervezet azt javasolja, hogy
Ez azt jelenti, hogy nagyjából járási szinten kellene fenntartó szervezeteket kialakítani, nevezhetjük őket akár tankerületeknek is. A nagyon lényeges különbség a mostaniakhoz képest az lenne, hogy míg jelenleg egy felülről lefelé meghatározott, bürokratikus állami struktúra létezik, addig ez egy alulról felfelé építkező szervezet lenne, mert az érintett önkormányzatok hoznák létre.
— Ha egy új kormány alakulna a választások után, mi lenne az első fél év legfontosabb teendője az oktatásban?
— Vannak azonnal megteendő lépések. Például, amikor a minisztériumokat alkotják, kell egy egységes oktatási minisztérium, amely magába foglalja a közoktatást, a szakképzést, a felsőoktatást és a felnőttképzést is. Jelenleg szét van szabdalva az egész, legalább három, de talán négy minisztérium is irányítja ezeket a területeket. Van még egy-két ilyen azonnal megteendő lépés, de én egy fokkal fontosabbnak tartom, hogy nagyon gyorsan neki kell állni egy életképes koncepció kialakításának. Egy csomó, csak közép- vagy hosszabb távon elvégezhető feladat tervét és előkészítő munkálatait el kell indítani. Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen. Magyarországon nagy szükség lenne az iskolastruktúra, tehát az intézményrendszer felülvizsgálatára.
De ez egy nagyon nehéz kérdés, mert a változtatásnak komoly következményei vannak, tehát azonnal biztosan nem lehet lépni. Nagyon komoly társadalmi egyetértésre van szükség egy új struktúra kialakításához. El kell fogadtatni az emberekkel, hogy az az iskolarendszer, amelyben a gyerekeik tanulni fognak, más lesz, mint amiben ők tanultak. Ez nehéz, de el kell kezdeni. Kutatások, fejlesztési folyamatok, kísérletek kellenek ehhez.
De ez csak egy példa, számos ilyen van még. Már az első pillanattól el kell kezdeni a szakmai felkészülést ezekre a feladatokra.
Törvénymódosításra van szükség, de a nagy törvényeket nem lehet egy hónap alatt megváltoztatni. Lehet, hogy csak egyetlen oktatási törvényre lenne szükség, de ezt a jogászok jobban tudják. Mindenesetre át kell alakítani a joganyagot, de erre is legalább egy év kell, hogy komolyan megvalósítható legyen. Még a Fidesznek is ennyi időre volt szüksége.
— Van olyan dolog, amit azonnal ki kellene venni a törvényből?
— Vannak ilyesmik, de ezek meglepősen speciális, kevés embert érintő dolgok. A Civil Közoktatási Platform készített egy részletes javaslatot arról, milyen azonnali intézkedésekre lenne szükség. Találhatók ilyenek, amelyeket egy pillanat alatt meg lehetne hozni, és ki kellene venni a rendszerből, mert feleslegesek. Én biztos, hogy például a pedagógusok értékelését ebben a formájában kivenném a rendszerből. Ezt nem szabad tovább így csinálni, mert senkinek nem jó. De az országos kompetenciamérést is át kell alakítani, ott is jelentős csökkentésre lenne szükség, elemeket kellene kivenni belőle. Ezt is viszonylag gyorsan meg lehetne tenni. Tehát vannak olyan felesleges intézkedések és rendszerek, amiket azonnal meg lehet szüntetni.
— Mikor jelentkezne egy ilyen reform pozitív hatása az ország gazdaságában, a GDP-ben?
— Nyilván azok a gyerekek, akik már egy megújult oktatási rendszerben készülnek fel a jövőre, csak később jelennek meg a munkaerőpiacon. Azt szokták mondani, hogy ez egy hosszú távú dolog, a hatása sokára jelentkezik a valós életben. De vannak érdekes közvetlen hatások is.
Ez akár egészen közvetlen hatás is lehet. Ha már kezdetben vannak meggyőző eredmények, és látszik, hogy jó felé mennek a dolgok, akkor jönne a tőke, mert a tőke rendkívül fontosnak tartja az oktatást.
— Lengyelország komolyan vette az oktatási reformot, és a lengyel GDP elszakadt a térség többi országáétól. Van-e összefüggés a kettő között?
— Szerintem van, de nem tudom, hogy erre vannak-e bizonyítékok. De ha megnézzük a távol-keleti kistigriseket, mindegyik országról tudható, hogy az óriási gazdasági fejlődést megelőzte egy nagyon jelentős oktatási fejlesztés, és jelenleg is komoly fejlesztések zajlanak ezekben az országokban. Lehet utalni Finnország vagy Észtország felemelkedésére, és egyébként Lengyelországra is. Nagyon sok pozitív példa mutatja, hogy nagy valószínűséggel ott van az oktatás fejlesztése is az eredmények mögött, csak ezt nehéz konkrét számokkal és tényekkel kimutatni.
— Hogyan lehetne elérni egy nemzeti minimumot, hogy a kormányváltások ne rombolják le Kőműves Kelemen módjára az addig felépített rendszert?
— Hát, ezt előbb, még a rendszerváltáskor kellett volna kitalálnunk. Ezt nem tettük meg. Voltunk egy páran, akik kiabáltunk, hogy mindenképpen szükség lenne rá. Voltak már nemzetközi példák arra, hogy bizonyos paktumokat lehet kötni az oktatás területén, és akkor az egymást követő hatalmak nem vonják vissza a korábbi döntéseket, és nem zavarják össze a rendszert. Ez nem következett be. Mára a különböző politikai erők közötti viszony annyira elmérgesedett, hogy ebben a pillanatban nem látom a lehetőségét egy ilyen paktum rövid távú kialakításának. Ehhez meg kellene változnia a politikai miliőnek, amiben élünk, ennek az állandó ellenségeskedésnek.
— Ezek szerint bármilyen kormány is jön, amíg a belpolitikai helyzet nem normalizálódik, addig bármilyen oktatási reform veszélyben marad?
— Sajnos ez így van. A pedagógustársadalom is nagyon megosztott. Ha igaz, hogy az egész társadalomban a két nagy politikai erő megosztottsága nagyjából 50-50 százalék, akkor ez a pedagógusok körében is így lehet. Magyarán, amit a Fidesz tett 2010 után, az a pedagógusok egy jó részének nagyon nem tetszett, sok volt a tiltakozás. Most jön esetleg egy másik hatalom, amelyik mást fog csinálni, egészen más útra tereli az oktatás ügyét. Lehet, hogy akkor a másik oldalnak nem fog tetszeni, és ők fognak tiltakozni. Nem lehet konszenzust kialakítani ezekben a kérdésekben, pedig nagyon nagy szükség lenne rá.
Sorozatunk első része a nyugdíjrendszerről:
