HÍREK
Keverte a különadót és az árstopot, de az üzletlánc magyarországi vezérigazgatója is pontosította állításait.
HÍREK
A fő ok a különadók áthárítása lehet, holott a kormány már két évvel ezelőtt azt mondta, hogy erre nem lesz lehetősége a cégeknek.
HÍREK
Hernádi Zsolt keményen kritizálta az állami adópolitikát, különösen élesen bírálta a magyar gazdaságban bevezetett különadókat. „Olyanok lesznek, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok” - mondta.
HÍREK
Az éves terv 106 százalékán áll már a költségvetési hiány. Nem vezetik ki az ágazati különadókat, emelik a banki különadót, és új illetékeket vezetnek be.
HÍREK
Arról írnak, hogy a magyar kormány ár- és adószabályai 120 millió eurót – 48 milliárd forintot – vesznek ki a cég zsebéből, emiatt nem tudnak nyereségesen működni.
HÍREK
A miniszter azt mondta, hogy az áruházláncot terhelő kiskereskedelmi különadó egy szektorális elem, tehát nem kifejezetten a céget célozza. Behívta múlt hétfőn a Spar vezetőjét is.
HÍREK
A „szennyező elit” a pusztulásig fosztogatja a bolygót, mondja az Oxfam, miután átfogó tanulmányt készített az éghajlati egyenlőtlenségről.
HÍREK
A kormány brutális különadóval sújtott jónéhány céget, ez az úgynevezett kvótaadó, ami ellen Bige László is kifakadt. Balogh József energetikai szakértő szerint elsősorban a külföldi tulajdonú cementgyárak megszerzéséről szólhat a történet.
HÍREK
De a poggyászért már a miniszternek kell fizetnie. Ismét Magyarországon járt Michael O'Leary, hétfőn hallgatták meg a különadó ügyében. Növelni akarják a járatszámot.
HÍREK
A Bankmonitor szerint az ügyfelek többsége akár évi több tízezer forintot spórolhatna, ha kedvezőbb számlacsomagra váltana.
HÍREK
Ha a világ be akarja tartani a 1,5°C-os klímacélt, akkor nincs helye új olaj- és földgáztelep beruházásoknak. Mindeközben a fosszilis tüzelőanyag-ipar 4 billió dollár profitot halmozott fel 2022-ben, amiből 2 billió váratlan nyereség. A Másfélfok cikke.
HÍREK
Szinte megduplázták a biztosítók különadóját. Ezt is a pénteken megjelent jogszabálydömpingben rejtették el.
HÍREK
A gyógyszergyártók kaptak egy újabb plusz terhet, a döntés vélhetően derült égből villámcsapásként érhette a szektort.
HÍREK
Gyakorlatilag elvonják a Mol nyereségét. December 8-tól 40 százalékról 95 százalékra emelkedik az adó mértéke a Brent olaj és Oroszországi Föderációból származó kőolaj közötti árrésre.
Népszerű
Ajánljuk