HÍREK
A tulajdonosi kört alakították úgy, hogy legálisan lehessen eltitkolni, kik a valódi tulajdonosok. Magának a támogatásnak a kiosztása sem volt átlátható.
HÍREK
Tavaly májusban derült ki, hogy négynapos tanulmányúton vett részt az Észak-Pesti Tankerületi Központ vezetője több iskolaigazgatóval együtt Nizzában a XVI. kerület pénzéből.
HÍREK
Novák, Balog és Gulyás Gergely 15 napot töltött tavaly Pápua Új-Guineában és Ausztráliában. Hogy tulajdonképpen miért és mennyiért, az nem derült ki.
HÍREK
Egy államfőnek lemondása után is számos juttatás jár, közpénzből. De vajon megérdemli-e akkor is, ha botrányba bukik bele?
HÍREK
A főegyházmegyék hol wellnessközpontot, hol sporthotelt működtetnek. Információkat nem szívesen adnak ki a tevékenységükről.
HÍREK
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt kísérlete egészen meglepő eredményt hozott. Még a postán volt a boríték, amikor kihirdették az eredményt.
HÍREK
Két év alatt 148 millió forintot kapott többféle célra a cég, amelyet korábban a bezárás fenyegetett.
HÍREK
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet nemcsak 70 millió forint turisztikai támogatást kapott, de a Miniszterelnökség alá tartozó Bethlen Gábor Alapkezelő is segítette őket 85 millió forinttal.
HÍREK
Többek között Finnországba, Washingtonba és Jeruzsálembe is eljutottak a pályáztatás nélküli pénzből.
HÍREK
A Balaland vállalta, hogy a part mentén egy 10 méteres sávot szabadon hagynak. A sétányt azonban kerítéssel és egy ajtóval is lezárták.
HÍREK
A bíróság szerint a portál tényszerűen írta meg, hogyan kerültek közpénzmilliók az ATV volt műsorvezetőjének jótékonysági alapítványán keresztül saját cégébe.
HÍREK
A Sport Kft. a II. kerület sportszakmai feladataiért felelt, a költései jelentős részének azonban semmi köze nem volt az utánpótlás-neveléshez. A rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz.
HÍREK
A berendezés, de még a kaspók, kukák és az asztallábak is közpénzből kerülnek majd a Tó Étterembe.
HÍREK
Tompos Márton, Momentumos képviselő írt erről a Facebook-oldalán kínai cikkek alapján. Ez több pénz, mint a város éves költségvetése.
HÍREK
A közpénzek átláthatóságával foglalkozó szervezet szerint a tavaly kétszer módosított vagyonnyilatkozati rendszerbe simán belefér, hogy ennyi pénzt nem lehet megtalálni.
HÍREK
Az összeg majdnem feléből stadion vagy sportcsarnok épült. És ezek csak a közvetlen költségvetési források, a tao-támogatások nélkül. Az még további 147,4 milliárd...
Népszerű
Ajánljuk