EGÉSZSÉG
Azt ígérik, hogy nemcsak az új készítmény és a forgalmazási engedély lesz meg, hanem az oltási kampányhoz kellő mennyiség is.
EGÉSZSÉG
Többek között kötelező lesz az oltás 50 év felett, a közlekedést is csak az oltottak vehetik igénybe, és a legtöbb üzletbe nem léphet be oltatlan.
EGÉSZSÉG
Már több mint negyedmillióan vették fel a 60 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok tagjai közül az összesen negyedik - második emlékeztető - oltást.
EGÉSZSÉG
A kínai vakcina idős embereknek való beadásáról ezt mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje: „Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb téma lesz, amiben elszámoltatás kell.”
EGÉSZSÉG
A miniszter azt is elmondta, ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor az ötödik hullám csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzöttek száma. Kásler szerint szükség lesz a negyedik oltásra is.
EGÉSZSÉG
Falus Ferenc szerint az enyhe tünetek miatt is lehet, hogy sok fertőzött nem jelenti be, hogy elkapta a vírust.
EGÉSZSÉG
Alexander De Croo belga miniszterelnök: „néhány ezren tüntetnek az intézkedések ellen, velük szemben azonban milliók teszik azt, amit kell”. Aláhúzta, tüntetni nem tilos, de a lakosság nagy része követi a szabályokat.
EGÉSZSÉG
Később derül ki, hogy fertőzőbb-e ez a törzs, és hogy domináns lesz-e az eredeti delta és omikron variánsokkal szemben.
EGÉSZSÉG
Nagyon durva a fertőzöttségi ráta, a legfertőzöttebb kisvárosok között van a falvak mellett a Hargita megyei Tusnádfürdő is 3,8-es értékkel.
EGÉSZSÉG
A fertőzési ráta vasárnap 1,97, vagyis jelenleg 100 fertőzött 197-nek adja át a vírust, ami a korábbiaknál gyorsabban terjedő omikron vírusváltozat viharos terjedését jelzi.
EGÉSZSÉG
Legalábbis ügyvédei szerint december közepén elkapta a fertőzést, emiatt nem oltatta be magát. Ennek következtében viszont lehet, hogy nem vehet részt az Australian Openen.
EGÉSZSÉG
Kötelező lázmérés, maszkhasználat és szigorú távolságtartás várhat ismét az általános iskolásokra.
EGÉSZSÉG
A tavalyi és tavalyelőtti évhez hasonlóan a koronavírus-járvány idén is megakadályozza, hogy elindítsák a programot.
EGÉSZSÉG
Az omikront újabb variánsok követik majd, és ezekkel szemben is csak a védőoltás jelent megoldást.
EGÉSZSÉG
A koncertek átlagos nézőszáma a járvány előtti szint felére-harmadára esett vissza. Pályázati támogatások nélkül a többség lehúzhatná a rolót, de így is van, akinek be kellett zárnia.
EGÉSZSÉG
A Semmelweis Egyetem rektora szerint az álhírek gyengítik a járvány elleni védekezést, így növelik a súlyos megbetegedések és halálozások számát.
Népszerű
Ajánljuk