HÍREK
A Rovatból

Olaszországban súlyos szabályokat hoztak az oltatlanokkal szemben

Többek között kötelező lesz az oltás 50 év felett, a közlekedést is csak az oltottak vehetik igénybe, és a legtöbb üzletbe nem léphet be oltatlan.


A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.

A kormány nem halasztotta el az iskolák újranyitását, ami mintegy nyolcmillió diák visszatérését jelenti a padokba.

Mario Draghi miniszterelnök nem engedett az iskolaigazgatók és gyerekorvosok egy része felhívásának, akik a jelenléti oktatás újraindításának országos felfüggesztését kérték az ünnepek alatt ugrásszerűen megnövekedett esetszámok hatásától tartva.

Campania tartomány önállóan döntött, és január végéig kötelezővé tette a távoktatást. Veneto régió kormányzója, Luca Zaia úgy nyilatkozott, az iskolák újranyitásával "nehéz lesz fenntartani az egészségügyi rendszer működését".

A La Repubblica című napilap adatai is azt mutatják, hogy hétfő reggel a majdnem nyolcezer önkormányzatból több mint ezerben nem nyitottak újra az iskolák a megnövekedett esetszámok miatt.

A Corriere della Sera című újság felmérései szerint a több mint egymillió, oktatásban dolgozó tíz százaléka maradt otthon az első nap, mivel beteg vagy nincsen beoltva, utóbbi esetén fizetés nélküli szabadságot vettek ki.

A pedagógusok 95 százaléka legalább egy adag oltást vett már fel, de számukra december közepétől már az emlékeztető oltás is kötelező. A 12 és 19 év közötti diákok 75 százaléka oltott, akik előtt január 8-tól megnyitották az emlékeztető oltás felvételének lehetőségét is. A Gimbe kutatóközpont adatai szerint a december közepétől oltható 5 és 11 év közötti korosztályban továbbra is 3 millió feletti az oltás nélküli gyerekek száma, alig 13 százalékuk kapott eddig vakcinát.

A legújabb előírások szerint

ha egy diák pozitív tesztet produkál az osztályban, az általános iskola első öt évfolyamában az egész osztályt tesztelik az első és az ötödik nap, a felsőbb tagozatokban az osztálynak FFP2 maszkot kell viselnie. Két pozitív esetén az általános iskola alsó tagozatában az egész osztály távoktatásra áll át tíz napig, a felsőbb tagozatokban csak az oltás nélkülieket teszik távoktatásba. Három pozitív esetén, évfolyamtól függetlenül, az egész osztályt távoktatásra állítják át tíz napig.

Január 10-től szigorúbb lett az oltási kötelezettség:

kizárólag legalább egy adag vakcina felvétele igazolásával lehet a városi és hosszabb távú tömegközlekedési eszközöket használni. A negatív teszt már nem elegendő.

Oltottság kell a polgári és egyházi ünnepségeken való részvételhez, mint például születésnapok vagy keresztelők, a szállodákba, vásárokba, kongresszusi központokba, edzőtermekbe, uszodákba, kulturális központokba való belépéshez, valamint a sílifteken is. Hétfőtől kötelezőnek számít az oltás a vendéglátóhelyek szabadtéri terein, valamint a bárokban a pultnál állva történő fogyasztáshoz. A vendégeket egyenként kell ellenőrizni, máskülönben a bárost is megbírságolhatják egészen 1500 euróig minden oltás nélküli vendég után.

Az 50 év felettiek számára kötelező lett az oltás felvétele, ami az olaszokra, az Európai Unióból és azon kívülről érkezőkre egyaránt vonatkozik.

A korosztálynak február elsejéig van ideje az első adag pótlására, akinek már van egy oltása, fel kell vennie a másodikat, két oltás után pedig az emlékeztetőt. Ellenkező esetben 100 eurós bírságot szabhatnak ki rájuk, amit az adóhivatal szed be.

Február elsejétől az üzletekbe való belépéshez negatív tesz vagy oltási igazolás kell, kivételt az élelmiszerüzletek és az alapvető cikkeket árusító boltok jelentenek.

Február közepétől a oltási kötelezettséget az összes munkahelyre kiterjesztik az 50 év felettiek számára az állami és a magán szférában egyaránt.

A kormánypalota bejelentése szerint Mario Draghi miniszterelnök hétfőn újabb sajtótájékoztatót tart a rendelkezések járványellenes intézkedések átláthatóbbá tételére. Az olaszok Draghi bejelentéseit eredetileg a január 5-i kormányülést követően várták, de akkor a sajtótájékoztató elmaradt a kormánypártok éjszakába nyúló vitái miatt.

Január 31-ig kötelező a szabadtéri maszkviselés is.

Vasárnap majdnem egy millió teszten közel 156 ezer új beteget szűrtek, és 156 beteg halt meg. Kórházban több mint 15 ezer beteg van, mintegy 1600-an intenzíven. Megközelítette a kétmilliót az aktív betegek száma. 2020 februárja óta több mint 7,4 millióan betegedtek meg, a halottak száma megközelítette a 140 ezret.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Narancs és sárga riasztást is kiadtak: durva vihar csap le vasárnap
Egy újabb hidegfront érkezik, heves zivatarokkal, széllel, esővel, és még jégre is számítani kell. Ezért az ország legnagyobb részére figyelmeztetést adtak ki.


Vasárnap délutántól heves zivatarok érhetik el a délnyugati országrészt, a HungaroMet Zrt. ezért másodfokú, narancs figyelmeztetést adott ki Somogy és Baranya vármegyékre.

A legintenzívebb cellákban óránkénti 80 kilométeresnél erősebb széllökés, két centiméteresnél nagyobb átmérőjű jég, valamint lokálisan 25-30 millimétert meghaladó felhőszakadás is előfordulhat.

A Dunántúlon, valamint a Duna-Tisza között, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala és Tolna vármegyékre, valamint Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékre elsőfokú, sárga figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken vasárnap déltől késő estig elsősorban a villámlás jelent veszélyt, de a gyorsan mozgó zivatarokat helyenként viharos, 60-80 km/órás szél és kisebb méretű jég kísérheti.

Az időjárás változását egy hidegfront okozza vasárnap. Napközben az északkeleti tájakon van esély hosszabb száraz, napos időszakokra. Sokfelé élénk, erős, zivataroktól függetlenül is viharos lehet a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 31 fok között alakul, de a csapadékgócok áthaladása után hirtelen több fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.

Hétfőn a front mögött frissebb levegő árasztja el az országot, a hőmérséklet országszerte 21 és 26 fok között várható. Változóan felhős-napos időre számíthatunk, de a Dunántúlon többfelé, a Dunától keletre pedig elszórtan kialakulhatnak még záporok, zivatarok.

Kedden már sok napsütés valószínű, és 24-29 fokig melegszik a levegő. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. Nyugaton helyenként futó zápor, esetleg egy-egy gyenge zivatar kialakulhat.

Szerdától melegszik majd megint. Délután az ékszakkeleti tájakon lehet gomolyfelhőzet. Sokfelé számíthatunk élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalban 10-17 fokig hűl le a levegő, délután 26-32 fokot mérhetünk - írja az Időkép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy sörözőbe lazítani.


Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:

"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".

A felvételen az látható, hogy a volt kormányfő meghívja egyik munkatársát is egy sörözésre. Azt mondja neki: "Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört".

Útközben a parkolóban pedig odaszólt egy férfinak, hogy ne őt üldözze, hanem a miniszterelnököt, "van igazi miniszterelnök, üldüzze azt".

A kocsiban ülve még annyit megjegyzett, hogy "Lázárnak kellett volna még szólni, hogyha van kedve, jöjjön". A volt miniszter egyébként később felbukkant a felvételen, Gulyás Gergellyel együtt. De bevallása szerint rajtuk kívül mindenkit meghívott, "akit nyakon tudtam még csípni" - közölte.

A sörözőben pedig még odament a "kemény maghoz" is, ahol egyikük egy Orbán-portrés pólóban üldögélt.

VIDEÓ: Orbán Viktor sörözéséről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten kívülről kell újraépítenie a pártot és visszaszereznie a választók bizalmát.


A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.

Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.

A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.

A szombati kongresszuson megválasztott új alelnökök Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel lettek – írja a 24.hu. Az elnökségbe Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor került be.

A párt korábbi kommunikációjában elismerte a helyzet súlyát, egyik bejegyzésükben úgy fogalmaztak:

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll.”

A mostani kongresszus egy két hónapos folyamat végére tett pontot. Az április 12-i választási kudarcot követő lemondások után a párt április 17-én tette közzé a tisztújítás menetrendjét. Ennek értelmében az új elnökről, Varju Lászlóról a párttagság egy online szavazáson döntött június 3. és 7. között, a szombati kongresszus pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról határozott.

A DK lépése egy szélesebb politikai átrendeződés része. Az ellenzéki oldalon a választások után az MSZP és a Momentum vezetésében is történtek lemondások.

A kongresszus után Dobrev Klára a közösségi oldalán azt írta:

"A DK életének egyik legnehezebb időszakában új elnökséget választottunk. Szívből gratulálok nekik, egytől egyig kiváló, nagyszerű emberek, akikre büszkék lehetünk. És talán most sokan legyintenek, vagy bizonytalanul kérdezik, hogy mi lesz velünk, a DK-val, én csak egy dolgot tudok mondani: a legnehezebb időkben is mindig az adott erőt nekünk, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Széchenyi Egyetem reagált: a vitnyéd-csermajori ingatlant az ukrajnai menekültek után újították fel, most oktatási célokat szolgál
Az egyetem közölte, a vitnyédi ingatlanra kapott állami támogatás legnagyobb részét az állam által elvégzett munkák kifizetésére fordították. A fennmaradó összegből tovább fejleszthetnek, hogy újra oktatásra használhassák a területet.


A Széchenyi István Egyetem részletes közleményben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint a kormány titokban menekülttábort tervezett a vitnyéd–csermajori ingatlanegyüttes területén.

Az egyetem szerint a felújításnak egyetlen célja volt: hogy a területen újra oktatás folyhasson.

A vita azután lángolt fel újra, hogy szombaton az új kormány dokumentumokot aközölt, amelyek szerint a területet menekültek fogadására akarta átalakítani a korábbi kormány.

Az egyetem közleménye szerint a munkálatok kizárólag az állami tulajdonban lévő, mintegy hathektáros területet érintették. A Belügyminisztérium és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság arról tájékoztatta őket, hogy a felújításra a 2022 óta ott ideiglenesen elhelyezett ukrán menekültek által okozott károk helyreállítása, valamint az épület további állagromlásának megelőzése miatt volt szükség - írja az MTI.

Közölték: 2023-ban vették át a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum fenntartói feladatait. Ehhez kapcsolódóan került részben tulajdonukba, részben vagyonkezelésükbe a vitnyéd-csermajori ingatlanegyüttes 2024-ben. Az ingatlanban korábban évtizedeken át élelmiszeripari középiskola működött, az oktatás azonban 2011-ben megszűnt. Hozzátették: a sajtótájékoztatón említett beruházás kizárólag a mintegy hathektáros, állami tulajdonban lévő területet érintette.

A munkálatok után az állam bruttó kétmilliárd forint célzott támogatást adott az egyetemnek. Ennek legnagyobb része, 1,474 milliárd forint az állam által elvégzett felújítási munkák kifizetését fedezte. További 347 millió forintot az intézmény a terület további fejlesztésére fordíthat, hogy az ingatlan – ahol több mint tíz éve élelmiszeripari középiskola működött – ismét oktatási célt láthasson el. A fennmaradó 178 millió forint pedig a győri, Budai úti egyetemi szálláshelyek kialakítását segítette.

Az egyetem azt is közölte, hogy a Vitnyéd–Csermajorban található ingatlanrész továbbra is állami tulajdonban van, az egyetem a vagyonkezelője. Jelenleg a Győri Egyházmegye fenntartásában működő kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda bérli, amíg a saját intézményüket felújítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk