HÍREK
A Rovatból

Minden eddigi rekordot megdöntött az új fertőzöttek száma az USA-ban: 1,35 millió esetet jelentettek

Az omikron variáns tarol az Egyesült Államokban és Európában is.

Link másolása

1,35 millió új fertőzöttet jelentettek hétfőn az Egyesült Államokban, ez pedig minden idők legmagasabb száma: ilyen sok napi fertőzöttet még soha nem jelentettek sehonnan a világon. A pontos adatokhoz hozzá kell tenni, hogy az USA (hasonlóan Magyarországhoz) egyben közli a hétvégi fertőzöttségi számokat, de ez még így is nagyon magasnak számít, köszönhetően az omikron variáns magas fertőzékenységének – számol be a Reuters.

Mindeközben több mint 136 604-en kerültek kórházba Covid miatt, ami meghaladja a tavaly januárban felállított 132 051-es rekordot.

A Reuters arról is ír, hogy az új esetek hétnapos átlaga az elmúlt két hétben megháromszorozódott, és naponta 700 ezer új fertőzést jelentettek.

Az AP tudósítása szerint a WHO európai igazgatója, Dr. Hans Kluge egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy régiójának 26 országa arról számolt be, hogy lakosságuk több mint 1%-a fertőződik meg hetente koronavírussal – ez január első felében hétmillió omikronos fertőzést jelentett. Kluge felszólította az országokat, hogy kötelezzék a maszkok beltéri használatát, és helyezzék előtérbe a veszélyeztetett populációk, köztük az egészségügyi dolgozók és az idősek oltását, beleértve az emlékeztető oltást is.

Kluge elmondta, hogy nagyon aggasztja, hogy ahogy az omikron kelet felé halad az európai kontinensen, szerinte a változat sokkal nagyobb áldozatokat fog hozni azokban az országokban, ahol alacsonyabb az átoltottság.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kovács Patrícia reagált Vidnyánszky Attila kifakadására: Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki a munkáját végzi
A színésznő azt is elárulta, hogy miért tartotta fontosnak megosztani a véleményét arról, hogy mit gondol a Nemzeti Színház igazgatójának viselkedéséről.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról kérdezte, miért nem hívta fel Kulka Jánost, mikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Az esetra Kovács Patrícia színésznő az Instagramon reagált.

A színésznő a sajtószabadság Wikipédia-szócikkének alcímeiről posztolt egy képernyőképet:

"A sajtószabadság mint érték - Különbségek a sajtószabadság értelmezésében - A sajtószabadság korlátozásának módszerei"

Kovács Patrícia a portálnak elmondta, mit szeretett volna üzenni:

„Azért tettem ki az Instagram-sztorit, hogy elgondolkodjanak az emberek arról, mi is a sajtó feladata”

Majd hozzátette, mi a véleménye a színházigazgató kinyilatkozásáról:

"Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki csak kérdez, csak a munkáját végzi".

Forrás: RTL.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Megöltem a gringókat” – mondta állítólag barátnőjének a mexikói, akit a három szörfös elrablásával vádolnak
A két ausztrál és egy amerikai kempingezés közben próbálta megakadályozni, hogy ellopják autójuk gumiabroncsait. Fejbe lőtték és egy kútba dobták őket.

Link másolása

Jelenleg emberrablással gyanúsítják, de várhatóan gyilkossággal is vádolni fogják azt a mexikói férfit, akit egy ausztrál testvérpár és amerikai barátjuk eltűnése miatt idézett be a bíróság, írja a BBC.

Jake és Callum Robinson barátjukkal, Jack Carter Rhoaddal utazott a mexikói Ensenadába, ahol

szörfözni terveztek a tengerpartnál, de eltűntek, majd egy héttel később egy kút mélyén találták meg holttestüket.

A barátokat, akik korábban már jártak Mexikóban, és nem gondolták, hogy bajuk eshetne, kempingezés közben támadhatták meg, amikor meg akarták akadályozni, hogy ellopják az autójuk gumiabroncsát.

A férfiakat előbb fejbe lőtték, így felmerült a gyanú, hogy a drogkartellek műve lehetett, de a hatőságok inkább egy félresikerült rablásra gyanakodnak.

A feltételezett gyilkos eddig még nem tett tanúvallomást, de az ügyészség szerint 23 éves barátnőjének azt mondta, hogy „megölte a gringókat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Micimackónak öltözve tüntetett a Momentum a kínai elnök és Orbán találkozója ellen
A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket. Tibeti és tajvani zászlókat is vittek. Mind a jelmezt, mind a zászlókat szigorúan tiltják Kínában.

Link másolása

Micimackó-jelmezben, illetve tibeti és tajvani zászlókkal tüntettek a Momentum politikusai és aktivistái Hszi Csin-ping kínai államfő budapesti látogatása ellen a Karmelitánál, írja a 444.

A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket, így rendőri kísérettel járták végig a várnegyedet.

A tajvani és tibeti zászló lengetése Kínában szigorúan tilos, ugyanis a kommunista állam nem ismeri el függetlenségüket, a Micimackó pedig 2017-ben lett politikailag érzékeny téma, amikor az interneten virális lett egy kép, ami a mesefigura és Hszi Csin-ping kínai elnök közti hasonlóságon élcelődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET: