KULT
A zsűri hölgytagjai nehezen viselték, amikor a versenyzők sorra Majkát választották, Pápai Joci pedig köpött, ezért büntetésből el kellett vinnie egy rossz énekest a csapatába.
KULT
A műsorvezetőt férje is maximálisan támogatja abban, hogy akár jogi úton szerezzen érvényt az igazának.
KULT
Az énekesnő szerint a volt zsűritag olyat mondott neki, ami nagyon negatív irányba fordította az életét. Utóbbi alig tudott valamit reagálni a vádakra.
KULT
Az a gondja a műsorvezetőnek, hogy túl fiatalok bírálnak idősebb kollégákat a Sztárban sztárban.
KULT
A színész-műsorvezető fiatalkori képet posztolt. Szerinte sok minden változott azóta, de van, ami nem.
KULT
Itt a legjobb példa, hogyan lehet viccesen, mégis jó ízléssel villantani – írta egy kommentelő.
KULT
Voltak akik odavoltak a népies ihletésű ruhakölteményért, de akadt, aki szerint Babett inkább Spéter Erzsébetre hasonlított.
KULT
A zsűri hölgytagjainak öltözködése ismét ellopta a show-t, pedig volt jónéhány nagyszerű produkció, és Bari Laci még sérülten is 100%-on teljesített.
KULT
Ismét bebizonyosodott, hogy a zsűri maximális pontszáma jóformán semmit nem jelent, Kökény Dani alulról lóg ki a mezőnyből, Bari Laci pedig Demjén helyett a Szikora hangon éneklő Dévényi Tibort idézte meg.
KULT
Köllő Babettet felköszöntötték, megtört Yulaysi Miranda nyerő szériája, Kökény Dani pedig bírálatot kapott. Kritika a negyedik élőshowról.
KULT
Babett külsejét és Krausz Gábor váratlan felbukkanását leszámítva egész jól sikerült a második élő adás.
Népszerű
Ajánljuk