KULT
A Rovatból

Sztárban sztár leszek: Kiakadtak Tóth Gabiék Majkára, de nem volt rá semmi okuk

A zsűri hölgytagjai nehezen viselték, amikor a versenyzők sorra Majkát választották, Pápai Joci pedig köpött, ezért büntetésből el kellett vinnie egy rossz énekest a csapatába.


A Voice árnyékában elindult a Sztárban sztár leszek 4. évada is. Az első adásról (nem) sajnos lemaradtam, de most bekapcsolódok a buliba, mert hát valamiből élni kell, és még mindig jobb, mint tanárnak lenni.

Az adás a mesterek tollászkodásával indult. Ebből a kis szegmensből megtudhattuk, hogy Pápai Joci immár nem Bruce Leevel azonosul, hanem a Fekete párduccal, de abból is a hölgyverzióval, Letitia Wrighttal, mert ő kecsesebben mozog.

Vigyázz, Joci, ebből fólia lesz!

Ez amúgy rossz hír az első versenyzőnek, aki éppen azért, mivel Joci = Bruce Lee, a Kungfu Fighting című dallal készült, s koreográfiájában a kungfut ötvözte a diszkómozgással.

El kell ismerni, hogy Szabolcs nagyon komolyan vette a dolgot, ami becsülendő. Akár jó is lehetett volna. De nem lett az. Mindig szomorú látni, amikor a tehetségtelenség szorgalommal párosul. Egy házibulin mondjuk, akár sikere is lehet, de a jó csajok onnan sem vele fognak távozni a végén.

Amúgy aranyos srác, lehet, a humorvonalon még lenne is keresni valója. Majkát elvitte a bulivonat, és nagy igent mondott. Ezzel egyedül maradt, kicsit meg is ijedt, de jó képet vágott a dologhoz. Legalább lesz kit kiszórni a folytatásban.

Jöttek az imitátorok egy blokkba rendezve. „Miss Monroe” esetében nem kell magyarázni, kit utánozott. De volt itt Paul Stanley a Kissből, Ed Sheeran és magyar Katy Perry. Utóbbi úgy érezte, előnyben van, mert volt már, hogy az utcán összekeverték az énekesnővel – csak reménykedni lehetett, hogy mindehhez hangja is van, bár még akkor is ott a kérdés: mi lesz, ha továbbjut, és nem Katy Perryt kell utánoznia?

Sosem tudjuk meg, mert hát énekelni, azt pont nem tud. Egyik sem.

Bár Miss Monroe-t annyiból megvédeném, hogy pusztán a hangi adottságai alapján alighanem Marilyn Monroe sem vitte volna sokra.

Következett Kapitány Evelin az Éneklő Barbie, aki alakformáló szépségszalonban dolgozik, mellette szállodákban énekel.

A rózsaszín körítés után nem ért meglepetésként, hogy Meghan Trainort énekelt. Meggyőzte a zsűrit, végül Köllő Babett és Majka csatázott érte, de az ózdi rapper visszalépett. Eveiln nem szomorkodott emiatt.

A 31 éves Ványay Balázs metálban utazik, félő volt, hogy szabadon szerető Tóth Gabinak elő kell kapnia a rózsafüzért, hogy elhárítsa a dark metal rontását.

Az Úristent adta elő metál változatban, amiről el kell ismernem, tök jó poén, de hát ezzel nem lehet végigtolni egy ilyen műsort. Majka egy meglepő fordulattal leintette az előadást, de adott egy igent Balázsnak, mert a hörgés jó volt.

Valmar vonalon mentünk tovább. Gabi szeretett volna már egy jó férfiéneklést, de nem adatott meg neki, legalábbis egyelőre. Egymás után jöttek a nem jó értelemben vicces produkciók. Stílszerűen hívhatnánk Úristen! blokknak is.

Karapancsef Kristóf Mezőtúrról jött, ezért már önmagában is drukkoltam neki, mert ehhez a városkához kötnek emlékek. (Fun fact: nem tudom, emlékeztek-e még a Való Világból Okira, ő is mezőtúri volt).

Nem sok jót ígért, hogy ő is Valmarral készült, még a bajszát is megnövesztette, hogy jobban hasonlítson Marics Petire. Persze a műsor dramaturgiájából sejteni lehetett, hogy a sok borzasztó verzió után most egy jó következik.

Egyébként ezzel a hanggal egy Lovasi András-utánzást is el tudnék képzelni. Csak mondom, hátha olvassák a cikket a műsor szerkesztői, vagy Majka, akihez végül is Kristóf került.

Az mindig jó jel, ha jön egy szimpatikus fiatal, aki nem azt mondja, hogy ő a legjobb, és győzni jött, hanem bevallja, tele van kétségekkel. A 28 éves Daróczi Bencéről kiderült, hogy jól énekel, és van helye a színpadon. Gabinak és Babettnek nagyon bejött, olyan szempontból is, ami nálam érthető okokból nem játszik. Majka nagyon megkritizálta, ezek után meglepetésként hatott, hogy Bence mégis Petit választotta.

Következett egy jobb produkciókból álló egyveleg, az volt a közös pont, hogy mindenki Majkánál kötött ki. Közülük az érdekesebb Becz Bernadettről kiderült, hogy Gábor Márkó barátnője, de szerintem nem ezért fogunk emlékezni rá.

Úgy látszik, már a tehetségkutatók sem lehetnek meg valóságshow-szereplők nélkül. Ezúttal Money or Love Aidenre osztották ezt a szerepet. Ő is rappel készült. Akik olvassák a cikkeimet, tudhatják, hogy amúgy sem vagyok híve a rapnek egy énekes tehetségkutatóban, de

végképp nem értem, miben reménykednek egy olyan műsorban, ahol az a lényeg, hogy minden adásban más stílusban kell énekelni, ráadásul hangutánzással.

Ettől függetlenül el kell ismerni, jól tolta, csak nem látok benne perspektívát a Sztárban sztár leszekben. Majd Majka kitalálja, mert hogy Aiden is őt választotta.

Vicces volt Tóth Gabi és Babett kifakadása Petire, amiért egymás után viszi el a jó versenyzőket, pedig hát Majka közel sem adta elő magát olyan erőszakosan, ahogy Gabi szokta, többnyire a játékosok választották őt. Még azok is, akik nem is jöttek be neki annyira.

Mindig vannak visszatérők is. Oláh Vivien tavaly a középdöntőben esett ki, ahol Ava Maxként énekelte a Kings & Queenst, de Tóth Gabi végül hazaküldte. Ezúttal Nettától hozta a „Toyt” és lehengerelt mindenkit. Ismét Gabihoz került, ami nem egészen értem, miért jó neki, de hátha ezúttal minden más lesz.

Tóth Gabi kezdeményezesére a mesterek kitaláltak egy challenge-et: vicces produkció alatt vizet vesznek a szájukba. Aki nem bírja ki anélkül, hogy kiköpje, annak el kell vinnie a vicces versenyzőt. Hamarosan ki is próbálhatták Zita produkciója alatt, aki a Clean Bandittól a Symphonyt… hát nem énekelte, sokkal inkább vinnyogta. Végül nehezen, de mindenki benntartotta a vizet, úgyhogy Zita hazament.

Természetesen most sorban következtek a vizes challenge-produkciók.

Az 52 éves Császár Péter Schubert Ave Mariáját énekelte. Szomorú, temetői hangulatot ígért, és nem hazudott. Pápai Joci ezzel kapcsolatban bevallotta, hogy egyszer sikerült rossz temetésre mennie, a végén jött rá, hogy nem is ismeri az elhunytat.

A produkcióhoz csak annyit, hogy képzeljék el Vásáry Andrét, amikor rosszul énekel. Tóth Gabi, Joci és Babett is elbukta a challenge-et, de mivel Joci köpött elsőként, el kellett vinnie Pétert egy körre.

Katika nagy bulit csinált a stúdióban Nótár Mary Csiga bigájával. Az enyhén szólva narcisztikus asszonyság sajnos háromszor állt sorba önbizalomért, ezért már nem ért oda, ahol az énektudást és a hangot osztották. Kati addig nem volt hajlandó távozni a színpadról, amíg valaki el nem viszi, úgyhogy Joci lekísérte.

Váradi Jánosnak már több videója is van a neten, de a Covid áthúzta a számításait, és jelenleg raktárosként dolgozik. Egy Duncan Laurence dallal érkezett, és lehengerelte a mestereket és a nézőket. Természetesen négy igent kapott, végül Jocit választotta.

A Sztárban sztár leszek eddig körülbelül ugyanazt hozza, amit eddig, és csodákat nem is várok tőle, de legalább szórakoztató. A vasárnapi adásra várható a nagy balhé Majka és az őt melegebb tájakra elküldő Rugós Beke között, hát nagyon izgi lesz, nézzük együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: