SZEMPONT
Egy-két nap és eldől, hogy ismét Donald Trumpnak hívják-e az Egyesült Államok elnökét. Hogyan érte el, hogy mindannak ellenére is komoly esélye legyen erre, amit tudunk róla? És miért támogatja ennyire Elon Musk? Interjú Bazsó Gáborral.
SZEMPONT
A demokrata jelölt 3 százalékkal vezet Iowában egy friss felmérés szerint. Trump 2016-ban és 2020-ban is megnyerte ezt az államot.
SZEMPONT
Egy friss Times-felmérés szerint jelenleg Kamala Harris vezet, de a verseny még mindig elég szoros, és a közvéleménykutatók nem garantálják a pontos eredményt.
SZEMPONT
Rengetegen már most leszavaztak, miközben a felmérések szerint még mindig hibahatáron belüli a különbség Trump és Harris között. Hogyan próbáltak fogást találni egymáson kampányban, és mi lesz, ha az egyik, mi, ha a másik győz? Ezekről beszélgettünk az ismert Amerika-szakértővel.
SZEMPONT
Az egykori amerikai elnök és Eminem is színpadra állt Detroitban, hogy támogassák a Demokrata Párt elnökjelöltjét. A rapper konferálta fel Obamát, akit megihletett az egyik száma.
SZEMPONT
Az amerikai alelnököt egy interjúban kérdezték többek között a magyar miniszterelnökről is. Szijjártó Péter az orosz állami hírügynökségnek reagált a kijelentésre.
SZEMPONT
Emellett a republikánusok elnökjelöltje azt is mondta vetélytársáról, hogy „nagyon buta”. A Fogyatékkal Élők Amerikai Szövetségének vezetője kiakadt Trump szavain.
SZEMPONT
Az Amerika-szakértő szerint Kamala Harrist segítette, hogy az újdonság erejével hat, Trump ugyanakkor erősebb volt a gazdaság vagy a határkérdés ügyében. De minden azon múlik, mit gondolnak a csatatér-államokban élő szavazók.
SZEMPONT
Az énekesnőnek 283 millió feletti követője van világszerte, posztját pedig 5 óra alatt közel hatmillióan lájkolták.
SZEMPONT
Kamala Harris ügyesen állított csapdákat a volt elnöknek, és valamivel kevesebb tévedést és hamis számot közölt. A regisztrált szavazók majdnem kétharmada szerint megnyerte a vitát.
SZEMPONT
Pedig ha volt ízig-vérig republikánus politikus, akkor az Dick Cheney volt. A bejelentésre reagált már Kamala Harris kampánystábja és Donald Trump is.
SZEMPONT
Az orosz elnök az év elején azt mondta, jobban örülne Biden győzelmének, aki kiszámíthatóbb, mint Donald Trump.
SZEMPONT
Az eset különösen nagy felháborodást váltott ki. Trump kampánycsapatának egyik tagja arrébb lökte az Arlington temető egyik munkatársát, aki figyelmeztetni akarta Trumpot, hogy a katonai temető szabályai szerint tilos felvételeket készíteni a területen.
SZEMPONT
Hosszú búcsúbeszédében elmondta, hogy pályája elején, 30 évesen még fiatal volt, hogy szenátor legyen, most pedig, 81 évesen már túl öregnek érzi magát ahhoz, hogy elnök maradjon. A veterán demokrata politikus azt is elárulta, hogy mi volt karrierje legjobb döntése.
SZEMPONT
Más erős állításai is voltak az exelnöknek pennsylvaniai beszédében, például fasisztának és marxistának is titulálta a demokratákat.
SZEMPONT
Gazdasági kérdésekben illett volna megnyilvánulnia Észak-Karolinában, ehelyett ismét ellenfeleit ócsárolta. Több államban komolyan feljött rá az új demokrata jelölt.
SZEMPONT
A demokraták jelöltjének előnye nem nevezhető jelentéktelennek: Harris összesen négy százalékponttal előzi Trumpot Michigan, Pennsylvania és Wisconsin államban.
Népszerű
Ajánljuk