KÉK HÍREK
A 35 éves férfit lakásában 350 gramm marihuánát és közel 25 gramm kristályt találtak. A körülbelül 400 adagnyi kábítószer feketepiaci összértéke megközelíti a másfél millió forintot.
KÉK HÍREK
A rendőrség által közzétett videón látszik, ahogy az anya a kisgyermekét biztatja, aki betanult mozdulatokkal utánozza a drogozást. A 28 éves nő ellen kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
KÉK HÍREK
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt a Szegedi Rendőrkapitányság bezárta a szórakozóhelyet. A vezetés fellebbez a döntés ellen, és megalázónak tartja az eljárást.
KÉK HÍREK
A szombaton elfogott Nicolás Madurót egy 2020-ban, New Yorkban benyújtott vádirat alapján helyezik vád alá. Az amerikai külügyminiszter szerint így, hogy a venezuelai vezető már amerikai őrizetben van, nem várható több katonai akció.
KÉK HÍREK
Pintér Sándor belügyminiszter a bizottsági meghallgatásán arról beszélt, a drogok említését is tiltanák bizonyos művekben. Gulyás Gergelyt a kormányinfón most arról kérdezték, hogy változtatnak-e emiatt a szabályozáson.
KÉK HÍREK
Egymásnak adták a kilincset a vásárlók, akiknek a kereskedő az alsónadrágjából vette elő a drogot. Miután lekapcsolták, nővére vette át az üzletet, de két nap múlva őt is elkapták a rendőrök.
KÉK HÍREK
Az ügyészség a szökés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt kérte a letartóztatásukat. Gyorsan döntött is róla a nyomozási bíró.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a dílerek rendszeresen, fesztiválokon látták el kábítószerrel a zenészeket. A bíróság még ma dönt arról, rács mögé kerülnek-e.
KÉK HÍREK
Egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre is rendszeresen vásárolt tőle drogot. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke összesen mintegy 55 millió forint.
KÉK HÍREK
A rengeteg kábítószer mellett 26 millió forint készpénzt, más valutákat, valamint telefonokat és laptopokat is találtak a rendőrök a rajtaütéskor.
KÉK HÍREK
A divattervező szerint ez nem kábítószeres, hanem „egy mélyebb összefüggésben tárgyalandó és figyelendő ügy”.
KÉK HÍREK
Az 51 éves férfi évekig tartott titkos partikat, ahol drogot árult. A rendőrség egy rajtaütés során csapott le rá, rengeteg bizonyítékot találtak.
Népszerű
Ajánljuk