JÖVŐ
A világ legnagyobb négylábú, bionikus robotjának mozgása hasonlít a tibeti gyapjas szarvasmarha-fajtához, a jakhoz. Olyan logisztikai, szállítási és felderítő küldetéseket fog teljesíteni, amelyek túl nagy kihívást jelentenek az embernek.
JÖVŐ
A különös kőzetek olyan titkokat rejthetnek, amelyek feltárják előttünk a vörös bolygó múltját.
JÖVŐ
Még több zöldáramot termelnek, ezzel is szeretnék elérni, hogy minél közelebb kerülhessenek a klímasemlegességhez.
JÖVŐ
Bár pici változások, de visszafordíthatatlan következményei lehetnek. A károk költségei jóval magasabbak lesznek, mint amit a klímabarát gazdasági átalakulásra kellene költeni.
JÖVŐ
A Promobot robotjai képesek utánozni az arckifejezéseket, mozgatják a szemüket, a szájukat és az izmaikat is.
JÖVŐ
A pénzügyi és kereskedelmi központ marad az eddigi főváros, de a kormányzati adminisztráció két év múlva már Nusantarában lesz.
JÖVŐ
Szerintük a terroristák az eddigieknél is könnyebben toborozhatnak majd új tagokat, és hatékonyabban hirdethetik szélsőséges eszméiket.
JÖVŐ
Beszélgetés az emberi környezet hátsó feléről, a körkörös gazdaságról, a hulladék tudományos és menő oldaláról és DNS-sel teli koszos pelenkákról a TerraCycle és a Loop alapítójával, korunk egyik legnagyobb innovátorával.
JÖVŐ
A mesterséges intelligencia nemsokára beépül a mindennapokba. De vajon elveheti-e a munkánkat, és kell-e attól tartanunk, hogy a gépek egy napon öntudatra ébrednek?
JÖVŐ
Újabb tanulmányok bizonyítják, hogy milyen komoly egészségügyi következményei vannak a klímaváltozásnak és a légszennyezettségnek.
JÖVŐ
A robotok főleg a cipekedésben és a tányérok összeszedésében segítenek az Alkotmány utcai étteremben, egyikük már nevet is kapott.
JÖVŐ
A miniatűr robot a megfelelő helyre úszik, majd a vérrög közelébe érve vérhígítót bocsájt ki magából.
JÖVŐ
A közeljövőben a régebbi épületeknél is ki kell alakítani a villanyautók töltését lehetővé tevő állomást.
JÖVŐ
Mindeközben az ország középső és keleti részein heves esőzések, árvizek várhatók. Kutatók szerint a tavalyi év volt a világ ötödik legmelegebb éve, és ennél még rosszabb lehet a helyzet a Csendes-óceán térségében.
JÖVŐ
21 kamera figyeli folyamatosan a vásárlást, és a rendszer automatikusan kiszámlázza a végén, amit a kosárba tettünk.
JÖVŐ
A tudósok szerint 2050-re a globális felmelegedés miatt az infrastruktúra 70 százalékát és a kritikus infrastruktúra 30-50 százalékát fenyegeti károsodás.
Népszerű
Ajánljuk