KÖZÖSSÉG
Demeter Viktor születése után veszítette el a látását. Kislányát, Kittit másfél éves kora óta neveli egyedül. A kisfilmből kiderül, hogyan élik mindennapjaikat.
KÖZÖSSÉG
A Kelet-Európában regisztrált koronavírus-fertőzések száma meghaladta a 20 milliót, a lakosságnak csak kevesebb mint a fele kapott oltást.
KÖZÖSSÉG
A korlátozások megszegéséért kiszabott bírságokat azért utalják vissza, mert az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a szigorú vesztegzárat, amely a koronavírus-járvány miatt bevezetett első szükségállapot rendelkezései között szerepelt.
KÖZÖSSÉG
Elsősorban a magas átlaghőmérsékletű területeken szabad ég alatt dolgozók vannak veszélyben az ismeretlen krónikus vesebetegség miatt.
KÖZÖSSÉG
Az enyhítés csak az ünnepekkel kapcsolatos állami, önkormányzati és a vallási közösségek által megtartott rendezvényekre vonatkozik.
KÖZÖSSÉG
Már 95 millió első és második, valamint 4 millió harmadik vakcinát is beadtak. Most azt kérik, hogy a jogosultak adassák be maguknak a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisát is.
KÖZÖSSÉG
Hadházy Ákos szerint kérdés, hogy korábban akkor miért kellett határzárakat alkalmazni, hogy ha most ilyen esetben tömegesen engedjük meg, hogy jöjjenek be egy tömegrendezvényre Erdélyből.
KÖZÖSSÉG
Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.
KÖZÖSSÉG
Már maga a jelentésben szereplő megállapítások is felháborodást okoztak az országban, ezt csak tetőzte az, hogy a kormányfő reakció helyett Spanyolországban pihen.
KÖZÖSSÉG
A hitéletre 73 milliárd helyett 229 milliárdot, sportra 292 milliárd helyett 528 milliárdot költöttek tavaly.
KÖZÖSSÉG
Már több mint 10 ezer aktív fertőzött van az országban, 700 fölé nőtt a kórházban ápoltak száma.
KÖZÖSSÉG
Vesztegzár alá helyeztek egy megyeszékhelyet, olyan súlyos a koronavírus negyedik hulláma Romániában
Szörényváron a legszigorúbb intézkedések lépnek életbe, pedig több megye fővárosában rosszabbak a fertőzöttségi adatok
KÖZÖSSÉG
Mint mondta, nem félős típus, de inkább biztosra megy, és jövő héten elmegy harmadszor is beoltatni magát.
KÖZÖSSÉG
Már készítettek is egy szakmai javaslatot, amely alapján a várólisták drasztikus lerövidítése várható - írják közleményükben.
Népszerű
Ajánljuk