JÖVŐ
Izrael a globális felmelegedés egyik forró pontján van, és ez megköveteli a felkészülést a klímaváltozás hatásaira. A forró nappalok és éjszakák gyakoribbá válása, és a hidegebb napok számának csökkenése várható.
JÖVŐ
A kampány nyomán eddig 2 984 903-an vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 32,1 százalékát jelenti.
JÖVŐ
Chaj Saulian még halálos ágyáról is azt üzente követőinek, hogy folytassák a harcot a vakcinák és a kormány kényszerítése ellen.
JÖVŐ
Az elmúlt időszakban ismét nőtt Izrael és a palesztinok közötti feszültség, most pedig a megtorlás is sorra került. Továbbra is a Gázát irányító Hamászt tekintik felelősnek a területről indított támadásokért.
JÖVŐ
Nagy erőkkel, drónok és helikopterek bevetésével keresik az országban a szökevényeket. A legtöbbjük az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet tagja volt.
JÖVŐ
A gyermekek hamarosan teljes életet élhetnek, és behozhatják lemaradásaikat, melyeket eddigi fizikai helyzetük okozott.
JÖVŐ
A javulást a harmadik, megerősítő oltásokkal érték el, miután a helyi tapasztalatok szerint öt hónap elteltével jelentősen lecsökkent az első két oltás hatékonysága.
JÖVŐ
Az izraeliek nem tágítanak a Netflix toplistájáról, a Fauda alkotói ezúttal New Yorkba küldik kedvenc kopasz verőlegényüket.
JÖVŐ
Izraelben közel tizenegyezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt. igaz, 150 ezer tesztet csinálnak naponta.
JÖVŐ
Egy feltétel van csak: ha a második felvétele óta legalább öt hónap telt el. Október elsejétől nem lesz érvényes az oltási igazolványa azoknak, akik hat hónapnál régebben oltatták be magukat másodszor.
JÖVŐ
Több mint 150 ezer teszt elvégzésével hétfőn 9831 új fertőzöttet azonosítottak, 6,63 százalék volt a fertőzöttek aránya. Izraelben már 1 575 898-an oltatták be magukat harmadszor is, ami a teljes lakosság 16,95 százaléka.
JÖVŐ
Szahar Iszmail az arab kisebbséggel kapcsolatos ügyek szakértője volt. Az arab településeken az utóbbi években fokozódott az erőszak, melynek elsősorban a szervezett bűnözés a fő hajtóereje.
JÖVŐ
A betegek nagy része hatvan év feletti vagy nem oltott fiatal, az ország mindent meg akar tenni egy újabb lezárás elkerülése érdekében.
JÖVŐ
Úgy tűnik, a 62 százalékos átoltottság nem bizonyult elégnek a delta variáns által okozott újabb hullám megfékezésére. A beoltatlan ötvenesek 16-szor nagyobb valószínűséggel válhatnak súlyos beteggé, mint a beoltottak.
JÖVŐ
A virológus izraeli példán szemléltette, hogy hogyan csökkenti az emlékeztető vakcina a delta variáns terjedését.
Népszerű
Ajánljuk