KÉK HÍREK
A Rovatból

Újabb megrázó videók a Szőlő utcából: az asztalon át rángatta és rá is taposott egy fiúra a megbízott igazgató

A brutális bántalmazásokról készült felvételeket Juhász Péter hozta nyilvánosságra. A volt politikus szembesíteni akarta ezekkel a javítóintézet megbízott igazgatóját, aki hétfőn végül lemondott a pozíciójáról.


„Én csak azért kerestem Juhász úr, hogy nyugodjon meg, mert én eltűnök” – ezt mondta a Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézet megbízott igazgatója Juhász Péternek. A volt politikus kedden hozta nyilvánosságra azt a videót, amelyről azt írta:

az eddigi legdurvább felvételek a Szőlő utcából, amelyek a megbízott igazgató lemondásához vezettek.

Ahogy megírtuk, Juhász Péter birtokába olyan évekkel ezelőtt felvételek kerültek, amelyeken az igazgató fiúkat bántalmaz. Ezeket hétfőn este az RTL Híradóban is bemutatták, az igazgató pedig el is ismerte a stábnak, hogy ő látható a videókon. Ugyanakkor azt mondta, hogy a felvételeket kiragadták a kontextusból, előtte hosszasan provokálták, és szerinte nem okozott fizikai fájdalmat.

A most közzétett 40 perces YouTube-videójában Juhász Péter újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézetben történtekkel kapcsolatban. Ebben arról számolt be, hogy lemondott az intézmény megbízott igazgatója, miután ő maga szembesítette azzal a birtokába jutott, bántalmazásról szóló felvételekkel.

Juhász állítása szerint a videó felvétele közben történtek az események, ezért a mostani anyag három részből áll. Elmondása szerint reggel ment el az intézményhez, ahol közölte az igazgatóval, hogy felvételei vannak, és elvárja, hogy azonnal mondjon le. „Ez megtörtént”, de Juhász szerint ez nem egyszemélyes történet volt, hanem sok ember munkájának eredménye.

A volt politikus köszönetet mondott többek között Kuslits Gábornak, aki szerinte hónapokkal ezelőtti nyilatkozatával elindította az ügyet, rávilágítva, hogy a gyermekvédelmi rendszerben „felülről védik az elkövetőket”. Kiemelte a gyermekvédelemben hivatásszerűen dolgozókat, az áldozatokat, a szabad médiát – név szerint említve az RTL-t –, valamint a jogi segítséget nyújtó Tóth Balázst és Pere Gergőt. Üzent azoknak a tanúknak is, akik a nála tartott házkutatás után megijedtek, mondván: „nagyon fontos tudni és látni, hogy végig visszük ezeket az ügyeket”.

A youtuber szerint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál korábban súlyos bejelentések születtek a most lemondott igazgató ellen.

„Egyszer már kirúgták ebből az intézetből, mégpedig azért, mert ez megtörtént, és ezek után pár hónappal visszavették.”

Juhász állítása szerint a kirúgás idején a megbízott igazgató még nevelő volt, a visszavételekor pedig már igazgatóhelyettes lett, mindezt úgy, hogy a volt igazgató tudott róla, hogy „veri, súlyosan bántalmazza a gyerekeket”. Hozzátette, a Kontroll nevű oldalon olyan dokumentumok is megjelennek, amelyek szerint mások is terhelő vallomást tettek a megbízott igazgatóra a rendőrségen, de nem történt semmi.

Juhász a videóban bemutatja azt a helyszínen rögzített részt is, amikor megpróbálta szóra bírni az igazgatót. Telefonon kereste, de azt a választ kapta, hogy megbeszélésen van. A kapunál végül azzal fenyegetőzött, hogy ha nem beszélhet vele, akkor nem lesz lehetősége reagálni a vádakra.

„Olyan videófelvételek vannak nálam, amik, azt hiszem, a lemondásához fognak vezetni; tehát elég sürgősen és azonnal kéne beszélnünk, vagy elengedem ezt a vonalat, és akkor nincs lehetősége semmit elmondani róla” – mondta a kaputelefonba. Végül egy másik munkatárs jött ki, aki közölte, hogy az igazgató „műszaki bejárás” miatt nem tud kijönni. Juhász ekkor közölte: „Vagy lemond ma még a pozíciójáról, hogy gyerekekkel ne legyen további kapcsolata – és akkor annak, gondolom, lenne értelme –, ha lemond magától, nekem az is jó. De már olyan videófelvételek vannak, ahogy súlyosan bántalmaz bent tartott gyerekeket. Nem kérdés, hogy az alapján le kell mondani.”

A volt politikus szerint a kormány által elrendelt átvilágítás nem hozott eredményt, és hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy az előző igazgató is ennek köszönhetően bukott le. Szerinte a megbízott igazgatónak is át kellett esnie ezen a vizsgálaton, és át is ment rajta. Juhász kritizálta Orbán Viktort, akitől egy korábbi nyilatkozatot is bejátszott, amelyben a miniszterelnök azt mondja, az állami gondozásban lévő gyerekek ellátása rendben van. „Hát igen, foglalkoznak velük — már ha foglalkozásnak lehet nevezni azt, amit művelnek” – reagált Juhász, aki szerint Orbán Viktor a rendszer fő felelőse. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy rengetegen dolgoznak a gyermekvédelemben hittel és meggyőződéssel. „Tudom pontosan, hogy rengetegen vannak, akik viszont hittel, meggyőződéssel a gyerekek érdekében vannak ott” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nekik köszönettel tartozunk, és az ügy nekik is szól.

Ezt követően Juhász Péter egy újabb, néma biztonsági kamerafelvételt mutatott be, amelyen állítása szerint a megbízott igazgató látható egy tanteremben.

A felvételen egy fiatal fiú felel, a füzetéből próbál olvasni, amit a férfi kiver a kezéből, majd miután a fiú vélhetően nem tud válaszolni, a férfi felrúgja a székét, belerúg a fiúba, aki a földre esik, majd arra kényszeríti, hogy az asztal alatt másszon vissza a helyére.

„Ha az én gyerekemmel csinálna valaki ilyet, akkor nem tudom, hogy tudnék-e jót állni magamért” – kommentálta a látottakat Juhász. Szerinte a fiú testtartásán látszik az iszonyatos félelem, a többi diák pedig meg se mer mozdulni. „Ezt a megrettent félelmet arcon nem nagyon láttam még, amit ez a srác mutat” – mondta. Juhász szerint a felvételen látott módszer a nácikra vagy a gulágon a kommunistákra volt jellemző, akik fizikai erőszakkal próbálták „beleverni” az emberbe a tudást.

Egy másik, hosszabb felvételt is közzétett, amelyen egy fiú láthatóan feldúltan érkezik be egy terembe, mögötte a megbízott igazgatóval, aki aztán idegesen kiabál vele, majd a fejénél fogva megrángatja és a földre viszi. A már fekvő fiatalt ezután lefogja és tovább bántalmazza.

Mindezt végignézi a teremben lévő többi fiú, majd két másik férfi is, akik időközben bejönnek az ajtón. A bántalmazott fiatal végül fel tudott állni és megpróbált elmenekülni, de a férfi utánafutott és ismét leterítette a földre. Ekkor már a jelenlévők is körbeállták őket, de még mindig nem tett senki semmit. Hosszú percek után végül a megbízott igazgató felállt, majd utána a bántalmazott fiú is, aki idegességében az egyik ajtóba belerúgott, a másikat pedig kiszakította a helyről. Ekkor a férfi megint odament hozzá és egy másik férfi segítségével lefogta, majd a padlóra nyomták egy ideig.

Juhász Péter a videóban felszólította a felelősöket, hogy mondjanak le.

„Adok időt, hogy magától mondjon le ez a csávó. És hogy magától mondjon le az, aki a különböző hivataloknál ennek az intézménynek a felügyeletét kellett, hogy ellássa”

– mondta, név szerint említve Fülöp Attila államtitkárt, Pintér Sándor belügyminisztert és Orbán Viktor miniszterelnököt is. Azt is megkérdezte nézőitől, hogy elmennének-e egy tüntetésre, ha hívná őket.

„Ezek a felvételek legalább fél éve a rendőrség és az ügyészség birtokában vannak. Azóta sem csináltak semmit, igazgató maradhatott. Ahogy a Területi Gyermekjóléti Szolgálat is tudott a vezető brutalitásáról, több bejelentés is született ellene. Ők sem tettek semmit a gyermekek védelmében”

– írta még a videóhoz a youtuber.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.


Egy londoni luxustoronyházból, a 36. emeletről ugrott a halálba egy háromtagú család múlt hónapban. A 47 éves Rakesh Pai, a 46 éves Aditi Paralkar és kilencéves fiuk, Sid május 27-én reggel zuhantak le a dél-londoni Elephant and Castle negyedben álló Highpoint toronyból. A rendőrség „váratlan halálesetként” vizsgálja a történteket.

A kisfiú, Sid, súlyos, halálos betegséggel, többek között veseproblémákkal küzdött. A rendőrség úgy véli, a gyermek állapota hozzájárulhatott a szülők döntéséhez.

Neil Coyle, a körzet munkáspárti képviselője a ház lakóinak írt levelében azt írta a családi drámáról:

„Szörnyű tragédia, egy háromtagú család. Egyszerűen borzasztó. Az a feltételezés, hogy a gyermek súlyos betegségekkel született, ami – a rendőrség következtetése szerint – hozzájárult ehhez a rémes döntéshez.”

A tragédia hátterében a Daily Mail szerint az állhat, hogy

a kisfiútól megtagadták a további orvosi ellátást, és hazaküldték a kórházból.

Ezt a hatóságok nem erősítették meg, a nyomozást vezető detektív pedig arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól.

Az Indiában született szülők, akik pénzügyi és építőipari tanácsadóként dolgoztak, hat évvel ezelőtt hazaköltöztek, hogy Sid speciális kezelést kapjon, de tavaly visszatértek Nagy-Britanniába, miután a fiú állapota nem javult.

A család egyik barátja szerint a helyzet mindkét szülőre hatalmas terhet rótt. „Különösen Adi küzdött azzal, hogy megbirkózzon a helyzettel. Nem volt családja az Egyesült Királyságban, ráadásul nagyon megterhelő munkát végzett, így rendkívül nehéz volt számára mindent kézben tartani. Óriási hatással volt a mentális egészségére, és azt hiszem, egyszerűen túl sok lett neki.”

Más ismerősök azonban megkérdőjelezték, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt volna. Egyikük szerint az apa higgadtabb volt az anyánál, és Sid betegsége, valamint a rájuk nehezedő nyomás ellenére meglehetősen jól kezelte a helyzetet.

A család a sajtóhírek szerint nemrég lakást vásárolt a közeli Claphamben. A Highpoint nevű felhőkarcolóban, ahol a tragédia történt, egy hálószobás lakás bérleti díja 3000 font felett van, míg a kétszobásoké 3715 fontnál kezdődik.

A Metropolitan Police szóvivője közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a történteket. „A helyszínen egy férfit, egy nőt és egy gyermeket találtak, akik a helyszíni elsősegélynyújtás ellenére sajnos életüket vesztették. Halálukat jelenleg váratlan eseményként kezelik” – áll a közleményben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Negyven év után felnyitotta apja sírját, sokkolta, amikor kiderült, hogy egy idegen maradványai voltak benne
A kaliforniai férfi exhumáltatta 1985-ben eltűnt apja sírját, hogy kiderüljön, pontosan hogyan halt meg. A 2022-es vizsgálat azonban kimutatta, hogy a sírban egy ismeretlen férfi nyugszik, ezért a hatóságok újranyitották az évtizedes ügyet. A férfi pedig már abban sem biztos, hogy apja meghalt-e egyáltalán.


A kaliforniai Mark Wells 41 év után szembesült azzal, hogy a családja nem az eltűnt apját, Dale Wayne Wellst temette el: miután felnyitotta az édesapa sírját, kiderült, hogy nem is az ő maradványai voltak benne – írja a Unilad.

Mark Wells évtizedekig gyászolta apját, akiről úgy tudta, 1985-ös eltűnése után nyolc hónappal holtan került elő. Mivel a halotti anyakönyvi kivonatban a halál oka „ismeretlenként” szerepelt, és a hatóságoktól nem kapott kielégítő válaszokat, 2019-ben saját költségén exhumáltatta a sírt. A 2022-es DNS-vizsgálat pedig mindent a feje tetejére állított.

A Mitotyping Technologies nevű cég által elvégzett, úgynevezett mitokondriális DNS-teszt egyértelműen kizárta, hogy a sírban talált maradványok Dale Wayne Wellstől származnának.

Az eredmény hatására a hatóságok újranyitották a negyven éve lezártnak hitt eltűnési ügy aktáit. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a Placer megyei seriffhivatal közleménye szerint a megyei halottkém irodája annak idején a fogászati nyilvántartás alapján „egyértelműen Dale Wells maradványaiként azonosította a holttestet”. A hivatal szóvivője az eredményekről azt mondta: „A Placer megyei halottkém hivatala a fogászati ​​​​feljegyzések alapján Dale Wells maradványaiként azonosította a holttestet. Miután az azonosítást megerősítették, a maradványokat átadták a legközelebbi hozzátartozóknak.” A két, egymásnak ellentmondó azonosítás miatt a hatóságok nyomoznak a lehetséges téves azonosításügyében.

A történet 1985 februárjában kezdődött, amikor a 38 éves Dale Wayne Wells eltűnt, miközben sacramentói munkahelyéről a kaliforniai Colfaxban élő családjához tartott haza. Nyolc hónappal később egy holttestet találtak az akkori felesége házától alig negyed mérföldre. Mark Wells elmondása szerint a család úgy tudja, a testet állatok roncsolták meg, a nagyapja pedig három lövés nyomát látta, a helyszínen töltényhüvelyek hevertek.

A férfi elmondta, a családjában keringő, ellentmondásos történetek miatt döntött a sír felnyitása mellett.

„Mindig azt mondták nekem, hogy apám vadászbalesetben halt meg. Mondtam anyámnak, hogy láttam a halotti anyakönyvi kivonatát, és láttam, hogy apám halálának oka ismeretlen. Ő bocsánatot kért, és azt mondta, nem akarta elmondani nekem az igazságot arról, ami történt.”

„Azon az estén, amikor apám eltűnt, Sacramentóból, ahol dolgozott, hazafelé tartott Colfaxba, hogy meglátogassa akkori feleségét és a féltestvéreimet. Azt hiszem, nagyon kellemetlen helyzetbe került. A holttest megtalálásának helyszínén golyók voltak a földön – ami arra utalt, hogy valaki fegyverrel lőtt.”

A DNS-eredmény sokkolta, és most válaszokat követel.

„Szeretném tudni, miért az a személy fekszik a földben az apám helyett. A legfontosabb, hogy szeretném tudni, él-e az apám. Nem tudom, hogy meghalt-e — válaszokat akarok.”

A hatóságoknak most azt kell kideríteniük, ki nyugszik Dale Wayne Wells sírjában, és ami még fontosabb: mi történt valójában a férfival 1985-ben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk