KULT
Fiatalon jobban érdekelte a sport, mint a tanulás, több híresség filmes karrierjét ő indította el, feleségül vette a nevelt lányát, és 90 évesen ismét forgatni készül.
KULT
Kiderült, hogy végig ott volt az orra előtt. Szó szerint. A miniszterelnök megmutatta, milyen „az igazi geg”.
KULT
A hódmezővásárhelyi polgármester elemében volt, még vicces feliratokat is készített a védelmi tanácson részt vevő kormánytagok szövegbuborékaival.
KULT
Min dolgozott a halálos ágyán? Mi köze Molnár Ferenchez? Igaz, hogy a nácikkal kollaborált? Fél évszázada hunyt el a világ legismertebb humoros írója, P. G. Wodehouse.
KULT
„Legyen vicces, lehessen önfeledten röhögni, ne okoskodj. Butaság is lenne, ha én szeretném megmondani a nagy dolgokat. A közönség nem azért jön” - mondta a 60 éves humorista.
KULT
Aki szereti az angol humort, az figyeljen, mert egy aranybányára leltünk! Philomena Cunk nem a legélesebb kés a fiókban, de mostantól bármiben ő lesz a műsorvezető, én nézni fogom!
KULT
A videó végén kormányinfó-paródiát kapunk, ami már direktben a comedys adás promója, de olyan erős és hiteles, hogy érdemes megnézni.
KULT
Edi Rama beszédében azt mondta von der Leyenről, hogy „Albánia kitartó, szerető és igaz barátjaként” tekint rá.
KULT
A TISZA Párt elnöke azt is elárulta, mit néz meg először egy nőn. De azt is elárulta, mire a legbüszkébb életében.
KULT
A soproni önkormányzat döntése nem törte meg a humoristát. A következő fellépése ezért Fertődön lesz, ahol biztosan sokan kíváncsiak lesznek rá.
KULT
A Footy Humour szerint a csatár fizimiskája alapján lehetne valamilyen más sportág képviselője is.
KULT
Egy meglepően lebilincselő nyomozásra hív minket a Netflix, amit badarság lenne elszalasztani. Ilyen tartalmakat várunk a streamingóriástól!
KULT
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.
KULT
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.
KULT
Az biztos, hogy a csatornánál pihent emberek dolgoznak. Olyan dolgot találtak ki, ami méltó megünneplése a bolondok napjára eső húsvétnak.
KULT
A lap nem is annyira burkolt utalást tett a friss politikus nem sokkal ezelőtti Fidesz-közeliségére, de láthatóan ez Magyart nem zavarja.
KULT
A Fekete Péter bemutatója után ültem le Attilával, hogy megtudjam, mennyire könnyű elénekelni a Bohemian Rhapsodyt, hogy került a Cápák között című műsorba, de mesélt az „Aki túsz, aki nem, jövök” című vígjátékról is, amiben Beleznay Endrével játszik.
Népszerű
Ajánljuk