HÍREK
A bírák nagy része tiltakozott az alku ellen, amely összekötötte a szervezeti reformokat a fizetésemeléssel.
HÍREK
A miniszterelnök leszögezte, hogy tárgyalásokról nem lehetett szó, hisz Trump egyelőre hivatalosan nem az USA elnöke. Természetesen szóba került a béke is.
HÍREK
Bassár el-Aszad szíriai elnök elhagyta a fővárost, Damaszkuszt. A fővárosban ünneplő tömeg árasztotta el az utcákat. Aszad ellenzéke úgy tűnik, minden fontosabb pontot elfoglalt a fővárosban.
HÍREK
A villát nagyjából két éven át újították fel, mostanra lett kész. Üveggel fedett terasz is van, amely télikertként funkcionál majd.
HÍREK
Jun Szogjol elnök váratlanul statáriumot vezetett be, majd visszavonta azt. Nagyszabású tüntetések kezdődtek Szöulban.
HÍREK
A miniszterelnök péntek reggel tette meg a nagy bejelentést a közösségi oldalán. Ő váltja majd Matolcsy Györgyöt.
HÍREK
Az újonnan megválasztott amerikai elnök első elnöki cilusában is jelen volt már Gorka, akkor stratégiai tanácsadóként dolgozott Donald Trump mellett.
HÍREK
Több megnevezett jelöltet szexuális visszaéléssel gyanúsítanak, aminek következménye lehet, hogy a republikánus és demokrata törvényhozók inkább sürgethetik az elvégzett vizsgálatok nyilvánosságra hozatalát.
HÍREK
Joe Biden lemondhatna a következő 30 napban, és akkor Kamala Harris lehetne az amerikai elnök. De nem valószínű, hogy lemond.
HÍREK
Sajtóértesülések szerint Donald Trump már több telefonbeszélgetést folytatott európai vezetőkkel az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról, felismerve, hogy Ukrajnát csak kölcsönös engedmények mellett lehetne tárgyalóasztalhoz ültetni.
HÍREK
Donald Trump megtartotta a győzelmi beszédét, amelyben megköszönte, hogy őt választották az Egyesült Államok 47. elnökének.
HÍREK
Dudaszeg Krisztiánt, Mezőkovácsháza alpolgármesterét választották meg a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás elnökévé.
HÍREK
A Fidesz politikusa azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar kijelentései a magyarországi zsidóság képviselőit is felháborították, akik szintén felszólaltak a holokauszt trivializálása ellen.
Népszerű
Ajánljuk