HÍREK
Arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy elődje ugyanezt tette vele is. Szerinte semmi nem indokolja, hogy a leköszönt elnök hozzáférjen minősített kormányzati információkhoz.
HÍREK
A volt német államfő 81 éves volt. 2010-ben önként mondott le hivataláról. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot is vezette.
HÍREK
Péntek hajnalban Matolcsy György is leadta a vagyonnyilatkozatát, amelyből kiderült, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a vagyona. Az MNB leköszönő elnöke már csak egyetlen bankszámlakövetelést tüntetett fel, sem ingatlanja, sem befektetése nincs.
HÍREK
Ünnepelték a normalitás visszatérését, beszóltak David Pressmannek és az ellenzéknek, és közösen énekeltek is a beiktatott amerikai elnöknek a durva hidegben.
HÍREK
Az új elnök felmondja a Green New Dealt, hadat üzent a drogkartelleknek, és szerinte minden nagyon gyorsan fog megváltozni.
HÍREK
Az USA 47. elnöke lett a visszatérő New York-i multimilliomos üzletember. Egyben a második a történelemben, aki egy vereség után vissza tud térni a Fehér Házba.
HÍREK
A két exelnök nem az első alkalommal viccelődik egymással nyilvános eseményen, annak ellenére, hogy aktív politikus korukban nem volt konfliktusmentes a kapcsolatuk.
HÍREK
A távozó elnök és felesége egy teára fogadta a megválasztott vezetőt és a leendő first ladyt. Közel 200 éves hagyomány ez az országban, amit korábban éppen Trump tört meg.
HÍREK
A rendezvényen ott lesz Bayer Zsolt és Pataky Attila is. A szervezők szerint Trumpnak véget kell vetnie a háborúnak, és meg kell állítania a sátánista woke-ot.
HÍREK
Várhatóan a hagyományoknak megfelelően zajlik majd az USA 47. elnökének beiktatása. Joe Biden négy után távozik a Fehér Házból, Trump pedig a történelemben másodikként egy vesztes választás után költözhet vissza oda.
HÍREK
Ezt Biró Ferenc kérte, miután szerinte a nyomozásaik számos érdeket sértettek, és ő, illetve családja is fenyegetéseket kapott.
HÍREK
Egyikük sem tett vallomást, mind a ketten panaszt tettek a gyanúsítás ellen. Bíró Ferenc elismerte: a felesége valóban használta a hivatali autóját, például elment vele a boltba.
HÍREK
Több veszélyre is felhívta a figyelmet, ugyanakkor az álmok valóra váltásáról is beszélt. Egy hosszú politikai pályafutást zár le a most távozó elnök.
HÍREK
A január 20-án hivatalba lépő elnök szerint egyáltalán nem hirdethetnének ítéletet, és közölte, hogy tovább harcol a büntetőügy törléséért.
HÍREK
A volt amerikai elnök, aki ciklusa után két évtizeddel Nobel-békedíjat kapott, 100 éves volt. Régóta küzdött daganatos betegséggel, közel két éve egy hospice-házban élt.
HÍREK
Saját pártjának a képviselői is átálltak, és megszavazták. Az Alkotmánybíróságnak 180 napja van arra, hogy eldöntse, felmentik-e tisztségéből Jun Szogjolt.
Népszerű
Ajánljuk