HÍREK
A Rovatból

„Meg fogjuk szerezni Grönlandot. Igen, száz százalék” – Donald Trump szerint katonai erő nélkül is övék lehet a sziget, de nem zár ki semmit

Az amerikai elnök egy interjúban beszélt az autóipari vámokról, és ezzel kapcsolatban arról is, hogy egyáltalán nem bánja, ha más országok autói drágábbak lesznek, mert az emberek úgyis amerikai kocsikat vesznek majd.


Donald Trump újabb erős kijelentéseket tett: szerinte egyáltalán nem baj, ha a vámok miatt drágábbak lesznek az autók. Az NBC Newsnak adott interjújában úgy fogalmazott: „egyáltalán nem érdekli”, ha az autógyártók árat emelnek. Hozzátette, hogy 25%-os vámot vet ki minden külföldön gyártott autóra.

Arra a kérdésre, mit üzent az autóipari vezetőknek, Trump ezt mondta:

„Az üzenet egyszerű: gratulálok, ha az Egyesült Államokban gyártod az autódat, rengeteg pénzt fogsz keresni. Ha nem, akkor valószínűleg ide kell jönnöd, mert aki itt gyártja, arra nem vonatkozik a vám.”

Azt is hozzátette: „Egyáltalán nem érdekel, ha árat emelnek, mert az emberek úgyis amerikai autót fognak venni.” Sőt: „Remélem, árat emelnek, mert akkor az emberek amerikai autót vesznek. Van elég belőlük.”

Egy elnöki tanácsadó később pontosította, hogy Trump a külföldi autók árára gondolt. Korábban az NBC News arról írt, hogy nemcsak a külföldi autók, hanem azok alkatrészei is érintettek lesznek, még akkor is, ha az autót az USA-ban szerelik össze.

Trump hangsúlyozta: a vámok nem ideiglenesek. Mint mondta: „A világ 40 éve és még régebb óta kihasználja az Egyesült Államokat. Mi csak igazságosak vagyunk, sőt, én kifejezetten nagyvonalú vagyok.”

A bejelentés néhány héttel előzte meg Trump úgynevezett „Felszabadítás napját”, amikor több fogyasztási cikkre is kivetik az új vámokat. A lépést több vezető is bírálta, például Shigeru Ishiba japán és Mark Carney kanadai miniszterelnök. Carney szerint: „Ezek a vámok indokolatlanok, és az a régi kapcsolat, amit az Egyesült Államokkal ápoltunk – amely a gazdaságaink szoros összefonódásán és szoros katonai együttműködésen alapult –, véget ért.”

Az interjúban szóba került a Signal-ügy is. Nemrég derült ki, hogy Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó véletlenül hozzáadott egy újságírót egy csoportos csevegéshez, ahol magas rangú tisztviselők egy jemeni katonai csapás részleteiről egyeztettek. Trump erre reagálva azt mondta: „Nem rúgok ki embereket álhírek és boszorkányüldözések miatt.” Az ügyet végig „kamunak” nevezte. Mikor arról kérdezték, továbbra is bízik-e Waltzban és Pete Hegseth védelmi miniszterben, annyit mondott: „Igen, megbízom bennük.” Hozzátette:

„Ez egy boszorkányüldözés, és a fake newsok – mint önök is – állandóan erről beszélnek. Közben pedig volt egy hatalmas sikerünk. Keményen és halálosan lecsaptunk. De erről senki nem akar beszélni. Csak a marhaságokkal foglalkoznak. Ez kamu.”

Az Atlantic főszerkesztője, Jeffrey Goldberg szerint őt is hozzáadták a kormányzati chatcsoporthoz,  Trump-kormány szerint viszont a megosztott információk nem voltak titkosak. Trump így fogalmazott: „Fogalmam sincs, mi az a Signal. Nem is érdekel. Csak annyit tudok, hogy ez egy újabb boszorkányüldözés, és a sajtó csak erről akar beszélni, mert semmi más témájuk nincs. Ez volt az ország történetének legsikeresebb első 100 napja.”

Trump az interjúban Grönlandról is beszélt. Elmondta, hogy „teljesen komolyan” tárgyalt már annak megszerzéséről. Azt mondta:

„Meg fogjuk szerezni Grönlandot. Igen, száz százalék.”

Szerinte „jó esély van rá, hogy ezt katonai erő nélkül is elérjük”, de nem zár ki semmit.

Az interjú előtti napon JD Vance alelnök és felesége Grönlandon jártak, ahol beszédet mondtak az amerikai űrhaderő ottani bázisán. Vance úgy fogalmazott: „Üzenetünk Dániának nagyon egyszerű – nem szolgálták jól Grönland népét.” Amikor Trumpot arról kérdezték, milyen üzenetet küldene Grönland megszerzése Oroszországnak vagy a világnak, így válaszolt: „Nem igazán gondolok erre. Nem is érdekel. Grönland teljesen külön téma. Nemzetközi béke. Nemzetközi biztonság és erő.” Majd így zárta: „Orosz, kínai és más országok hajói hajóznak Grönland partjainál. Nem fogjuk hagyni, hogy olyan dolgok történjenek, amelyek ártanak a világnak vagy az Egyesült Államoknak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor egy kacsás példával magyarázta meg, miért baloldaliak Magyar Péterék
A miniszterelnök szerint a TISZA Párt és a DK el akarják rejteni valódi szándékaikat, de egyszer úgyis lebuknak. Elmondta, szerinte mitől baloldali a két ellenzéki párt.


Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban adott interjút, mely során az ellenzéki pártokat is kritizálta – nem is akárhogyan. A miniszterelnök egy érdekes példával magyarázta el azt, hogy miért egyértelmű, hogy a TISZA Párt és a Demokratikus Koalíció baloldali pártok.

„Azt szoktuk mondani, hogy ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, és úgy jár, mint egy kacsa, akkor az kacsa. Az a helyzet, hogy a DK meg a TISZA baloldali pártok”

– mondta a miniszterelnök.

Erről egy Facebook-videó is készült, amibe a kacsás hasonlat után Magyar Péterről és Dobrev Kláráról vágtak be felvételeket.

A rádióinterjúban a kormányfő úgy fogalmazott, hogy „ravaszkodás” megy a politikában, mert „nem akarja felfedni a szándékait egy hatalomra törő párt, amely mögött ott van Brüsszel”.

„A TISZA és a DK is baloldali pártok, baloldali gazdaságpolitikát folytatnak. Leginkább adóemelést és Brüsszeltől való függést támogatnak. Ez két nagy hiba, ettől baloldaliak. Ezt mindenki átláthatja, ehhez nem kell atomtudósnak lenni. A legegyszerűbb magyar ember is érti, hogy erről van szó. A második oldalon pedig van egy nemzeti kormány. Így állnak fel a dolgok” – vázolta fel Orbán, hozzátéve, hogy az emíltett pártok szerinte el akarják rejteni a valódi szándékait, de „egyszer úgyis lebuknak”.

A kormányfő arról is beszélt, hogy az említett két párt szerinte nem támogatja a 14. havi nyugdíjat, a legalább két gyermeket vállalt édesanyáknak járó adómentességet, és azt sem, hogy duplájára nőjön a gyerekek után járó adókedvezmény. „Mert szerintük nem fér bele. Szerintünk belefér” – jelentette ki Orbán Viktor.

Ezt a kijelenést megelőzően ugyanakkor elismerte, hogy ez egy valódi vita a két oldal között.

„Nem akarom azt mondani, hogy a baloldali pártoknak, a DK-nak meg a Tiszának a mondandójában ne lenne megfontolnivaló.

Mert amikor ilyen hosszútávú intézkedéseket hozol, például megadod az édesanyáknak a teljes adómentességet, vagy adómentessé teszed a CSED-et vagy a GYED-et, vagy bevezetsz egy 14. havi nyugdíjat, akkor hosszútávú pénzügyi kötelezettséget vállalsz. Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, valamilyen látomásodnak, víziódnak lennie kell a jövődről. Ezért ez egy nyílt végű vita, itt senki nem mondhatja, hogy csak nekem vagy csak neked van igazad. Itt az a kérdés, hogy megalapozottak-e azok a megfontolások, amelyek alapján a döntéseket meghozod vagy nem.

Én azt állítom, hogy a mi döntéseink megalapozottak, ezeknek megvan a pénzügyi és gazdasági alapja, ezek vállalhatóak. A baloldal ellenében is meg kell csinálni”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Évek óta halott erdélyi magyaroknak küldött választási levelet az állam, a kormány az NVI-re mutogat
Családok döbbentek meg, amikor elhunyt szeretteik nevére érkezett a hivatalos papír. A hatóságok szerint minden rendben, a felelősséget a gyászolókra hárítják.


Választási regisztrációs levelet kézbesített a magyar állam olyan erdélyi magyaroknak, akik már évek óta nem élnek. A Transtelex olvasói jelzések nyomán számolt be az esetről, amely szerint több család is olyan hivatalos értesítőt kapott, amelyet elhunyt hozzátartozójuknak címeztek, volt, akinek egy 2022-ben elhunyt rokon nevére érkezett a küldemény.

A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint a kiküldés a törvényeknek megfelelően történt, mivel a választást megelőző évben kötelesek tájékoztatni a határon túli magyar állampolgárokat.

A probléma abból fakad, hogy a leveleket a központi névjegyzék adatai alapján postázzák, és ha egy elhunyt személy halálát nem anyakönyveztetik Magyarországon, a neve aktív marad a rendszerben. A magyar és a román hatóságok között ugyanis nincs automatikus adatcsere a halálesetekről.

Mivel a külföldön történt halálesetet a magyar hatóságok felé külön be kell jelenteni, ennek hiányában a név akár egy évtizedig is a rendszerben maradhat. Ez nyitott kaput hagy a visszaéléseknek, mivel lehetőséget teremt arra, hogy valaki az elhunyt nevében adjon le levélszavazatot. A jelenlegi szabályozás szerint egy név csak tíz évnyi inaktivitás után kerül ki automatikusan a névjegyzékből,

így egyetlen haláleset akár három országgyűlési választáson is csalásra adhat módot.

A hivatal a visszaélésekkel szemben a büntetőjogi következményekre hivatkozik, mondván, aki más nevében szavaz, bűncselekményt követ el, amiért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Rendszerfejlesztést vagy az adatbázisok összekapcsolását nem ígérték, ehelyett a hozzátartozók felelősségét hangsúlyozzák a haláleset bejelentésében.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda a lap konkrét kérdéseire a levélszavazás biztonságáról és a nyilvántartás naprakészségéről nem adott érdemi választ. Csupán annyit közöltek, hogy „a választás tisztaságát rendkívül fontosnak tartjuk”, a technikai részletekkel kapcsolatban pedig az NVI-hez irányították a sajtót, ezzel gyakorlatilag áthárítva a felelősséget egy olyan rendszerért, amelynek működése a nemzetpolitikáért felelős kabinet hatáskörébe tartozik.

Nem ez az első eset, hogy a levélszavazás hatékonysága és tisztasága megkérdőjeleződik. A 2022-es választások előtt nagy port kavart, amikor Marosvásárhely mellett egy zsáknyi, részben megsemmisített levélszavazatot találtak. Az ügy akkor komoly politikai vitákat váltott ki, és rávilágított a rendszer sérülékenységére, amelynek szavazatai eddig döntő arányban a kormánypártokat támogatták, és a közvélemény-kutatások szerint érdemben ma sincs ez másként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az állami és NER-es cégek vezetőinek üzent az adatszivárgási botrány miatt
A TISZA Párt vezetője Orbán Viktor egyik szállóigévé vált mondatával tett ígéretet. Mint mondta, nem nem hagyják annyiban, ha bármilyen hátrány éri az állami cégek, hivatalok és NER-es cégek vezetőit az adatszivárgás miatt.


„Minden fel lesz jegyezve, és semmi sem lesz elfejtve” – ezzel a mondattal küldött egyértelmű üzenetet Magyar Péter az állami és NER-közeli cégek vezetőinek a TISZA Pártot érintő adatszivárgási botrány miatt.

A pártelnök csütörtökön beszélt erről az országjárása legutóbbi állomásán, Tabon, de Facebook-oldalán is megosztott róla egy videót. Szerinte ez az „aljas bűncselekménysorozat” még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.

„Bármerre járok, mindenhol azt mondják, hogy én büszke vagyok rá, és nem félek, tudom, hogy sokan kockáztatnak ezzel, tudom, és eljutottak hozzánk hírek, hogy hogyan akarják ezt megtorolni”

– mondta Magyar Péter, aki jogi segítséget is ígért mindenkinek, akit a kiszivárgott adatai miatt hátrány ér.

Külön szólt az állami cégek, hivatalok és NER-es cégek vezetőihez:

„És mindenkinek azt üzenem, aki állami céget vezet vagy hivatalt vagy NER-es céget, ha bárkinek egy haja szála meggörbül, bárki emiatt elveszíti az állását, vagy bármilyen erkölcsi, anyagi hátrány éri azért, mert mint a legrosszabb történelmi időkben ez az aljas, korrupt, embertelen hatalom listázta politikai hovatartozás miatt a honfitársait, ha bármilyen hátrány éri őket, minden fel lesz jegyezve, és semmi sem lesz elfelejtve.”

A TISZA Párt vezetője az utóbbi időben sokszor hangoztatja ezt a szállóigévé vált mondatot, amelyet Orbán Viktor mondott szeptemberben Kötcsén.

Mint ismert, októberben egy körülbelül 20 ezer neves lista került nyilvánosságra, amelyek a Tisza Világ applikáció felhasználóinak személyes adatait tartalmazta. Ezt követte november elején egy jóval nagyobb, közel 200 ezer fős adatcsomag megjelenése különböző online fórumokon. A listáról a kormánypárti média november 2-án kezdett el cikkeket közölni.

Az ügyben a Kiberbiztonsági Intézet is vizsgálódik, és hivatalból nyomozás is indult. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint a vizsgálat leghamarabb 2026 február végére vagy március elejére zárulhat le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz kémhajó bukkant fel Hawaii partjainál, az amerikai parti őrség azonnal a nyomába eredt
A Kareliya nevű hajó mindössze 28 kilométerre cirkált Oahutól, de épp a nemzetközi vizek határán maradt. Az amerikaiak ezért nem avatkozhattak be, csak szigorúan figyelték a hajót.


Orosz kémhajó bukkant fel Hawaii partjainál Hawaii partjainál október 29-én - közölte az amerikai parti őrség.

A Kareliya nevű hajót Oahu szigetétől mintegy 28 kilométerre észlelték.

Az orosz katonai hajónak egy Hercules típusú repülőgép és egy gyorsreagálású őrhajó is rögtön a nyomába eredt.

Bár a távolság csekélynek tűnik, a hajó az amerikai területi vizek határán kívül maradt, így jelenléte a nemzetközi jog szerint nem volt illegális. Az amerikai erők végül a helyszínre érve megfigyelték és kísérték az orosz egységet.

„A nemzetközi jognak megfelelően a Parti Őrség személyzete figyelemmel kíséri az orosz hajó tevékenységét az Egyesült Államok területéhez tartozó vizek közelében, hogy biztosítsa az ott közlekedő amerikai hajók biztonságát, és támogassa a hazai védelmi erőfeszítéseket”

– közölte a Reuters.

A parti őrség egyik helyi vezetője, Matthew Chong kapitány hozzátette, hogy rutinszerűen figyelik a tengeri forgalmat a térségben.

A Kareliya egy Vishnya-osztályú hírszerző hajó, amelynek elsődleges feladata a rádió- és elektronikai jelek befogása és elemzése. Az 1986-ban szolgálatba állított egység 2017-ben egy komolyabb modernizáción esett át.

A hajó feltűnésének helye valószínűleg nem véletlen: Hawaii a csendes-óceáni amerikai haderő egyik legfontosabb központja, itt található többek között az amerikai Csendes-óceáni Flotta főhadiszállása és a Pacific Missile Range Facility rakétakísérleti telep is, így a környék katonai kommunikációja kiemelt célpont lehet a felderítés számára.

Az eset nem példa nélküli. A Kareliya már 2023-ban is hetekig tartózkodott Hawaii közelében, de a Pentagon akkori közlése szerint nem tanúsított veszélyes magatartást.  Ezzel szemben a Kareliya egyik testvérhajója, a Viktor Leonov 2019-ben komolyabb riadalmat okozott az Egyesült Államok délkeleti partjainál, amikor a parti őrség szerint veszélyes manővereket hajtott végre, például nem használta a navigációs fényeit, és nem válaszolt a kereskedelmi hajók hívásaira.


Link másolása
KÖVESS MINKET: