HÍREK
A Rovatból

24.hu: Polt Péter az Alkotmánybíróság elnöke lehet, távozhat a Legfőbb Ügyészség éléről

A portál úgy tudja, Polt új szerepet kaphat, miután régóta pletykálnak a távozásáról. Helyére akár már ezen a héten kijelölhetik az utódját az ügyészség élére.


Polt Péter lehet az Alkotmánybíróság új elnöke – értesült a 24.hu. A lap szerint az ügyészségen tényként kezelik a váltást, és akár már a héten be is jelenthetik, hogy a kormánypártok őt jelölik az Alkotmánybíróság élére.

Az Alkotmánybíróságnál jelenleg több hely is üres. A testületnek több mint egy hónapja csak 12 tagja van, pedig a törvény szerint 15 alkotmánybírónak kellene lennie. A létszám tavaly márciusban kezdett csökkenni, amikor az addigi elnök, Sulyok Tamás államfő lett. Utána Juhász Imre lett az elnök, de az ő mandátuma idén áprilisban lejárt. Korábban Salamon Lászlóé is lejárt.

Az Országgyűlés hamarosan pótolhatja a hiányzó tagokat. Vejkey Imre, az Igazságügyi Bizottság KDNP-s elnöke arra kérte az összes frakcióvezetőt, hogy csütörtökig tegyenek javaslatot a megválasztandó alkotmánybírók személyére. A jelölteket május 13-án, kedden hallgathatják meg a bizottság előtt, és akár már a következő plenáris ülésen szavazhatnak is róluk.

A 24.hu úgy tudja, Hende Csaba is alkotmánybíró lehet. Róla nemrég derült ki, hogy nem indul a jövő évi országgyűlési választáson, miután távozott a Fidesz szombathelyi választókerületének éléről.

Polt Péter 69 éves. Az Alkotmánybíróság tagjait 12 évre választják, és csak olyan személy lehet alkotmánybíró, aki még nem töltötte be a 70. életévét.

Magyar Péter a hétvégén arról írt, hogy szerinte Orbán Viktor leváltja Poltot, és Tuzson Bence, a jelenlegi igazságügyi miniszter lesz az utódja. Másnap az ügyészség és Kocsis Máté fideszes frakcióvezető is tagadta ezt, később viszont az ügyészség azt közölte, hogy „nem kívánják kommentálni” a találgatásokat.

Hadházy Ákos független képviselő szerint nem Tuzson Bence, hanem Rétvári Bence államtitkár lehet az új legfőbb ügyész.

Polt Péter lehetséges távozásáról már régóta pletykálnak. Az Alaptörvényt tavaly év végén módosították, így már nem csak ügyészek közül választhatnak legfőbb ügyészt. Ha valóban távozik, akkor a jelenlegi Országgyűlés választhatja meg az utódját, aki akár 2034-ig is betöltheti a pozíciót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.


Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a Facebookon Magyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.

A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.

Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.

„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,

„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”

A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”

„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vesszőfutás címmel írt könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, Kocsis Máté hányinger ízű bűnről beszél
„Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert” - a Fidesz frakcióvezetője máris reagált K. Endre kötetének megjelenésére.


Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.

„A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól. Vesszőfutás. Megható, de senki nem fogja megkönnyezni ennek az embernek a személyes problémáit, sőt vagyunk egy »páran« ebben az országban, akik úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnözők nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna”

Kocsis Máté azt írja K. Endre „a könyvírás helyett tehát jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne, és eltűnne örökre. Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása. ”

A frakcióvezető a politikai következményeket is megemlítette a posztban: „Sokan vagyunk a jobboldalon, akik azt sem tudják, kik maguk, de másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert”, ráadásul „a bűnük mellesleg felépített egy Magyar Péter nevű ócska hazudozót a politikában!”

A rendőrség 2024 márciusa óta folytat nyomozást K. Endre ügyében, amiről az RTL egy évvel ezelőtt készített riportot. A műsorban bemutatott hangfelvétel szerint K. Endre egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg a korábbi vallomását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az RTL Házon kívül című műsorának riportja nyomán. Ahogy áprilisban megírtuk, gyanúsítottat mindeddig nem hallgattak ki.

Via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kisberk Szabolcs lett Gyömrő polgármestere, a Mi Hazánk jelöltje nyerte az időközi választást
A párt kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs alig kétszáz szavazattal előzte meg ellenfelét a húszezres településen. A Tisza és a Fidesz sem indított jelöltet.


Kisberk Szabolcs, a Hír TV korábbi riportere, a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója a valasztas.hu szerint 1838 szavazatot kapott a vasárnap tartott gyömrői időközin. A valamivel több mint 30 százalékos eredmény már elég volt ahhoz, hogy kevés híján kétszáz szavazattal megverje a függetlenként indult Váradi Attilát.

Gyömrőn azért tartottak választást, mert júniusban, vagyis egy évvel a megválasztása után lemondott az addigi polgármester, a Jó Itt Élni (JIÉ) színeiben indult Tóth János. A döntését azzal indokolta, hogy „olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, melyek számára lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést”.

A lemondás közvetlen előzménye egy testületi ülés volt, amit az akkor képviselőként dolgozó Kisberk szétszirénázott, így tiltakozva a nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzat költségeit csökkenteni akaró válságcsomag ellen.

Vasárnap két másik településen is volt időközi választás. A zalai Tótszerdahelyen az eddigi alpolgármestert, a független Mihovics Istvánt választották meg – írja az MTI. Ott azért kellett választást tartani, mert a falut 2019 óta vezető Havasi Viktória indoklás nélkül távozott.

Bezeréden is voksoltak a választópolgárok. Két független jelölt közül Szecsődi Krisztián 62, Fekete János pedig 46 szavazatot kapott. Itt az előző, független polgármester Kálmánné Németh Erika személyes okok miatt mondott le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: Semjén minden gyanú felett áll, Dobrev ugyanazt a lelkiséget képviseli, mint a „tömeggyilkos nagyapja”
A Szőlő utcai javítóintézet ügyében Gulyás szerint alapjaiban sérült az emberi méltóság - mármint a politikusoké, akiket kapcsolatba hoztak vele. A miniszter összehangolt kormányellenes akciónak tartja a fejleményeket.


Gulyás Gergely a Hír TV Bayer show című műsorában beszélt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről. Azt mondta, az emberi méltóság alapjai sérültek, és összehangolt kormányellenes támadás zajlik, amelyhez becsületes, tisztességes embereket használtak eszközként.

A miniszter szerint az ügy minősíthetetlen, és bár sokszor mondják, innen nincs lejjebb, de még mindig van, hogy hova; nem tudni, de még sok idő van a választásig.

A Mandiner Gulyástól idézve azt írja, „ha valaki a magyar politikai életben minden gyanú felett áll, az éppen Semjén Zsolt”.

Gulyás az üggyel aktívan foglalkozó Dobrev Klárával kapcsolatban közölte: amit a pártelnök művel, az azt jelzi, hogy a DK már nem az a párt, mint Gyurcsány Ferenc vezetése alatt, hanem „ugyanaz a párt, mint az Apró család és Apró Antal pártja volt.

Arról nem tehet Dobrev Klára, hogy a nagyapja tömeggyilkos volt, de arról igen, hogy ugyanazt a lelkiséget képviseli a magyar politikában, mint a tömeggyilkos nagyapja.”

Dobrev Klára előbb nyílt levélben kérte számon Pintér Sándor belügyminisztert, többek között arról, hogy „Hol tart jelenleg a Szőlő utcai gyermekotthon ügyében indított nyomozás, és mikor hozzák nyilvánosságra az eddigi eredményeket?” és „Mit tett eddig a rendőrség és az ügyészség annak érdekében, hogy feltárja az ügyet? Nem tartja vállalhatatlannak, hogy hallgatásukkal a bűnözőket védik?”, majd nyomravezető díjat ajánlott fel azoknak, akik bizonyítékokkal rendelkeznek politikusok érintettségéről a gyermekotthont érintő prostitúciós ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: