SZEMPONT
A mémoldal alapítója a közbeszéd állapota miatt döntött úgy, hogy részt vesz a Tisza Párt országjárásában. Szerinte a többség inkább összefogna, mintsem ellenségeket keresne.
SZEMPONT
Az Anantara New York Palace vendégeként exkluzív páholyokból élvezheted a budapesti Operaház páratlan kulturális élményét, ahol a luxus és a művészet tökéletes harmóniában találkozik.
SZEMPONT
A Crazy Pub Tour nyomozós kocsmatúráján meg kellett fenyegetnünk egy pultost varázspálcával, aki átadott nekünk egy síró mandragórát.
SZEMPONT
A 7. Debrecziner Gourmet Fesztivál a budapestinél szolidabb árakkal kényeztette a látogatókat, és sokszor a tányérokra is nagyobb adagok kerültek, mint a fővárosi rendezvényen. Mutatjuk, hogy miket kóstoltunk meg.
SZEMPONT
Műfogsortisztító-tabletták és kényszeres nassolási agonizálás kontra sikerélmény a köbön, méghozzá fájdalommentesen. Ilyen, amikor beválik az újévi FOGadalom!
SZEMPONT
A képzőművészetet, az irodalmat és a színházat összekötő előadás-sorozat jelenetei közt találkozhattunk tragédiával, humorral, melankóliával, szakralitással és hétköznapisággal is.
SZEMPONT
A Hétrétország abszolút hiánypótló színfolt: este nincsen sok program, napközben viszont közel 50 nyitott portát lehet felfedezni az Őrség több tucatnyi településén. Szubjektív beszámoló.
SZEMPONT
Szintipop az erdőben, skandináv torokének és trombitás black metal, illetve bölcsészek és gótok egyaránt békésen megférnek egymás mellett a mátrafüredi fesztiválon.
SZEMPONT
Maratoni hosszúságú emlékkoncerten tisztelegtek a legendás Kex zenekar előtt; az egyik helyszínre csak kikapcsolt mobillal engedtek be; jobbnál jobb pincészetek kínálták a helyi borokat. Szubjektív élménybeszámoló.
SZEMPONT
Szürreális bajusztúra a katalán festő hazájában, az általa tervezett extravagáns életműkiállításon, amely a kriptája is egyben.
SZEMPONT
A Textúra előadásain a színészek a múzeumi dolgozók bőrébe bújva mutatták be az alkotásokat.
SZEMPONT
Az idén először teltházas fesztiválon az underground színe-java képviselte magát, élen Kátai Tamással. Élménybeszámoló fotókkal.
SZEMPONT
A Magyarországon fellelhető öt Volvo Polestar S60-as egyikében ülhettünk be. Mutatjuk az élménybeszámolót!
Népszerű
Ajánljuk