UTAZZ
A Rovatból

Gondtalan all inclusive pihenés, mesés környezet, kedvező árak: ez a Danubius Hotel Bük

Ha egy természetközeli, láblógatós kikapcsolódásra vágytok, itt a helyetek.


Kikapcsolódni sokféleképpen lehet. Egyesek a nyüzsgő városközpontot, vagy a történelmi hagyatékot keresik. Mások kifejezetten tó- vagy tengerpart mellé vágynak.

Van, aki úgy gondolkodik, hogy inkább a szálláson spórol, aztán majd ügyesen megoldja a többit, és ez akár működőképes koncepció is lehet, de nem biztos, hogy a nap végén úgy jövünk ki, ahogy azt fejben elterveztük. A programokra és az étkezésre kiadott költségekkel együtt végül simán tarthatunk ott, mintha egy olyan hotel szolgáltatásait választottuk volna, ahol szinte minden benne van az árban.

Egy all inclusive hotel maga a nagybetűs pihenés. Minden egy karnyújtásnyira van. Nem kell sietünk sehova. A wellness és az étterem között ingázhatunk egész nap, miközben a számlánk végösszegén sem kell aggódnunk.

Egy héttel ezelőtt én is egy ilyen hotel előnyeit élvezhettem, és nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, hogy semmi kedvem sem volt visszatérni a dolgos hétköznapokba.

Bük város az osztrák határtól nem messze, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál helyezkedik el. Budapestről nagyjából 2 óra alatt érhetünk ide, de Sopronból például csak 45 perc az út.

A fürdőjéről híres Bükfürdő kedvelt turistacélpont, de ha a Danubius Hotel Bükben foglalunk szállást, nem valószínű hogy sok időt töltünk majd a hotelen kívül, mert itt szó szerint minden megvan, amire csak vágyhatunk.

Az előnyök sorát egyértelműen a páratlan környezettel illik kezdeni. Rengeteg fa, gyönyörűen karbantartott kert. Évszaktól függetlenül sétára hív.

Kényelmes, hangulatos szobák

A szálloda területén folyamatosan újulnak meg kisebb nagyobb részek. A pár éve felújított szobák első ránézésre észre sem vehető pozitív tulajdonságokat is hordoznak magukban.

Első estémen megtapasztaltam, hogy mennyire okosan vannak kialakítva a fényforrások. A fürdőben kapcsolhatunk egészen gyenge éjszakai fényt is, amivel sem a mellettünk alvót nem keltjük fel és a saját szemünkből sem űzzük el az álmot, ha mosdóba megyünk. Emellett pedig többféle hangulatfényt is beállíthatunk az alvótérben.

Filmet nézni, vagy összebújni senki sem szeret ormótlan ledek alatt, valamiért a legtöbb szállodában ezt mégsem veszik figyelembe.

Az ízléses bútorok, a kényelmes ágy és a csinos tapéta mellett ezek az apróságok nekem határozottan hozzáadtak a kényelmes pihenéshez.

Gyerek és felnőttbarát egyszerre

Sokszor a családbarát szállásokon kényelmetlenül érzi magát az, aki nem gyerekkel érkezik. Pedig a titok nem feltétlenül abban rejlik, hogy teljesen kizárjuk az apróbbakat. Csak kellenek programok, amikkel el tudják foglalni magukat.

A Danubius családbarát egységeiben, és így a Hotel Bükben is jól elkülönülnek a gyerekeknek és felnőtteknek szánt terek. Van játszóház kicsiknek és kicsit nagyobbaknak. És vannak külön programok is, a hét összes napján.

Így a bárban a felnőttek is könnyebben félre tudnak vonulni egy-két gin-tonicra.

És bár a koktélok nem tartoznak bele az all inclusive szolgáltatásba, a bor vagy a sör például igen. Szóval alkoholra sem kell feltétlenül külön költenünk.

Ami csak beléd fér

Van az a típusú ellátás, amiben a reggeli, az ebéd és a vacsora is adott, de a Hotel Bük még ennél is szélesebb spektrumon engedi falatozni a szállóvendégeket.

Itt van "reggeli plus" a későn kelőknek, és délután fagylalt, kávé, tea, gyümölcs, valamint naponta változó meleg snack és sütemény is az alap étkezések mellett.

Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a délutáni becsekkolás után már megengedett magának egy késői ebédet is a vacsora előtt.

A kínálatot ezen túl lehetetlen a teljesség igényével végigvenni. A svédasztal folyamatosan csábítja az embert.

Amit még érdemes lehet kiemelni, hogy van "mentes övezet" is.

Bár a keresztszennyeződést nem tudják teljesen kizárni, kevésbé súlyos betegség, vagy egyéni igényekből adódó táplálkozás esetén ez is nagy segítség tud lenni.

Mindig van laktózmentes tej, gluténmentes desszert és pékárú, és húsmentes meleg étel is.

A nagybetűs wellness

Az előbb már beszéltem arról, hogy gyerekek és felnőttek milyen szépen megférnek egymás mellett, akár teltház idején is.

Ennek fontos pontja az óriási wellness részleg. A gyerek- és kalandmedencék extázisban tartják a kicsiket, így a nagyok kényelmesen lazíthatnak a melegvizes medencében, vagy róhatják a köröket az úszómedencében.

A melegvizes medence egyik óriási előnye, hogy minden szezonban működik a kinti része is.

Kicsit hűvösebb estén is fantasztikus volt innen nézni a szürkülő tájat, és ahogy megyünk bele a télbe, talán még izgalmasabb lesz a forró vízben ücsörögni.
A szaunavilág egészen új, és szintén tökéletes hely a csendes elvonulásra, mert itt csak felnőttek vannak.

Gőzfürdő, finn szauna, bioszauna, infraszauna és pihenőtér segít a teljes feltöltődésben, de a szépészeti részlegen egy masszázzsal vagy egy arckezeléssel is megajándékozhatjuk magunkat.

Kedvező árak

A Hotel Bükben akár 1 éjszakára is foglalható szállás, de ha rám hallgattok, 2 éjszakánál nem adjátok alább.

Ha csak az őszi programokat nézzük, a tematikus napok között lesz Szüreti Hétvége, Októberfeszt, Libanapok és Halloween is.

Ezeket mindig hétvégi napokra időzítik.

A különböző akciók és programok miatt pedig mindenképpen érdemes közvetlenül a Danubius oldalán foglalni. Ha még a törzsvendégprogramba is beléptek (amivel semmi kötelezettség nem jár), számos előny mellett extra ajánlatokkal is találkozhattok.

Fotó és szöveg: Vass Adrienn


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Mától ezrével fordíthatnak vissza magyarokat a reptérről, hiába van érvényes repülőjegyük
Ha az Egyesült Királyságba készülsz, és erről az egy fontos változásról megfeledkezel, rémálommá válhat a tervezett utazás.


Aki ma Angliába vagy Skóciába utazna, de nincs a birtokában egy fontos engedély, az már a repülőtérről visszafordulhat.

2026. február 25-től ugyanis a brit hatóságok lezárják a kiskapukat.

A tavaly bevezetett elektronikus beutazási engedélyt, az ETA-t, mostantól kőkeményen ellenőrzik. A türelmi időszaknak vége.

A brit belügyi tárca szerint az új rendszer bevezetésének célja egyértelmű.

„Az Egyesült Királyság ETA-rendszere növeli a határbiztonságot azáltal, hogy a brit kormány már az utazás előtt információt kap azokról, akik be akarnak lépni az országba. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megállítsuk azokat, akik fenyegetést jelentenek”

– nyilatkozta a Határőrség vezérigazgatója.

A szigorítás lényege, hogy a légitársaságok szerdától már a repülőgépekre sem engedik fel a reptéren azokat, akiknek nincs elektronikus beutazási engedélyük.

A kötelezettség arra a 85 nem vízumkötelezett országra vonatkozik, amelyek állampolgárainak a brit kormány előírta az engedély kiváltását. A szabály azokra is érvényes, akik csak átszállnak az Egyesült Királyságban, de közben a brit beléptető pontokon útlevél-ellenőrzésen esnek át. Mentességet élveznek a brit és ír állampolgárok, illetve azok, akik érvényes brit vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

Az ETA legfeljebb hat hónapi tartózkodásra jogosít egy belépés alkalmával, és a kiállítástól számított két évig érvényes, díja 16 font. A kérelmezés kizárólag online történik, a legegyszerűbben az UK ETA mobilalkalmazáson keresztül. Bár a döntés általában percek alatt megérkezik,

a hatóságok azt javasolják, az utazók legalább három munkanappal indulás előtt adják be a kérelmet. Az engedélyt nem kell kinyomtatni, az digitálisan kapcsolódik a kérelemhez használt útlevélhez.

Az ETA tavalyi bevezetése óta eltelt időszakban a brit hatóságok még nem szereztek érvényt szigorúan az előírásnak, hogy a látogatóknak legyen idejük alkalmazkodni. Rengeteg magyar dolgozik Angliában, utazik oda és haza, számukra mától a rutinból való indulás már nem opció.

Különösen figyelniük kell a brit-magyar kettős állampolgároknak: ők nem igényelhetnek ETA-t, és mától kizárólag brit vagy ír útlevelükkel léphetnek be az országba, különben a légitársaság őket sem engedi fel a járatra.

Fontos tudni, hogy aki új útlevelet kap, annak új ETA-t is kell igényelnie, mivel az engedély a régi dokumentummal együtt érvényét veszti.

Via Gov.uk. Magyar Hírlap


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Három dél-dunántúli város, amely teljesen más élményt ad
A Dél-Dunántúl nem egyetlen karakterű úti cél. Inkább olyan, mint egy gondosan összeállított hétvége, ahol minden nap más hangulatot kaphatunk.


A Dél-Dunántúl nem egyetlen karakterű úti cél. Inkább olyan, mint egy gondosan összeállított hétvége, ahol minden nap más hangulatot kaphatunk. A régió záró epizódja a Best of AZ ÉV HOTELE műsorában most egymás mellé helyezte ezeket a különböző arcokat, hiszen az itt induló összes szálláshelyet és környezetét egy adásban bemutatták.

Zalakaroson a víz köré épül az élet

Zalakaros tipikusan az a hely, ahová nem sietni, hanem megérkezni jövünk. A város szíve a gyógyfürdő, amely generációk óta vonzza azokat, akik testi-lelki feltöltődésre vágynak. A termálvíz jótékony hatása mellett a település hangulata is segít lelassulni. Rendezett utcák, zöld parkok és egy olyan nyugodt ritmus vár, amely már az első sétánál érezhető. Zalakaros különösen ideális páros kikapcsolódásra vagy olyan hétvégékre, amikor a cél a pihenés és nem a programhalmozás. A fürdőzés mellett egy könnyed séta a városban, egy nyugodt vacsora, vagy egy hosszabb wellness program tölti ki a napot. Nem véletlen, hogy a régióban itt több eltérő karakterű szálláshely is bemutatkozott. Elsőként a romantikusabb hangulatú Love and Dream Élményvilla volt látható, amelyet Lantos Gábor énekes, és párja Csörgő Adrienn próbált ki. Ha nem láttad az adást, nézd vissza az RTL+-on.

Love and Dream Élményvilla, Zalakaros

Zalakaros, Zala vármegye délkeleti részén, Keszthely és Nagykanizsa között helyezkedik el. A település központi részén található a fantasztikus Love and Dream Élményvilla, ami egy felnőttbarát szálláshely, csak 16 éven felüli vendégeket fogad. Luxuslakosztályai nyugalmat és harmóniát árasztanak. A kikapcsolódást és feltöltődést az apartmanokhoz tartozó privát wellnessrészleg biztosítja, melyekben fényterápiás jakuzzi, szauna, kandalló és erkély teszi még varázslatosabbá az ott töltött időt. A villa minden apartmanja és lakosztálya jól felszerelt konyhával rendelkezik azon vendégek részére, akik nem szeretnének kimozdulni a lakosztályból. A szállásárak a svédasztalos reggelit tartalmazzák, mely a Hunguest Hotel Freya éttermében vehető igénybe, 600 méterre a villától. Akik további gasztronómiai élményekre vágynak, azokat számos étterem és autentikus vendéglátóhely várja a városban, közel a villához.

További részletek: https://ldvilla.hu/

Ugyancsak Zalakaroson járt a rendező, Galler András „Indián” és jóbarátja, Brindzik „Zsolt gazda”. Az ő választásuk a biztos, klasszikus wellness irány volt. A Hotel Vital**** a kényelmes, bevált pihenési formát képviselte, ahol a hangsúly a komforton és a gondtalan feltöltődésen volt. A páros számára a baráti együttlét és a nyugodt kikapcsolódás adta meg az élmény lényegét.

Hotel Vital****, Zalakaros

A négycsillagos wellnesshotel a népszerű zalakarosi üdülőváros csendesebb részén, a híres gyógy- és élményfürdőtől körülbelül 10 perces sétára található. Zalakaros autóval az M7-es autópályán, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről. A vendégek általában a családias hangulat, az udvarias kiszolgálás, a barátságos személyzet és a mérsékelt árak miatt választják ezt a szállodát. A színvonalas, közkedvelt hotel 18 standard- és 4 superior szobával, valamint 4 családi- és 4 superior apartmannal rendelkezik. A szálloda közel 600 m2 alapterületű wellnessrészlege kellemes kikapcsolódást nyújthat annak, aki szaunázni, úszkálni szeretne, de az sem fog csalódni, aki az élménymedence masszázsfunkcióit használná. A szobák félpanziós ellátással foglalhatóak, de a szálloda nívós éttermében ebédelni is lehet. Az étlapon elsősorban magyaros és a régióra jellemző ételek találhatóak.

További információ: https://hotelvital.hu/

Nyugalom Siklóson

Siklós már egészen más hangulatot kínál. A város fölé magasodó vár nemcsak látványosság, hanem meghatározza az egész település atmoszféráját. A macskaköves utcák, a kisebb terek és a történelmi múlt jelenléte miatt itt könnyű kizökkenni a hétköznapi rohanásból.

Siklós azoknak való, akik szeretik, ha az utazásnak van egy kis időtlen jellege. A vár bejárása, egy séta a belvárosban, vagy egy csendes délután a wellness részlegen másfajta élményt ad, mint egy pezsgőbb város. A Hotel Castello**** elegáns környezete jól illeszkedik ehhez a hangulathoz. Egyszerre modern és a város történelmi miliőjéhez igazodó. Ide érkezett a két zenész barátnő, Varga Nóra és Erdei Sára.

Hotel Castello****, Siklós

A négycsillagos wellness hotel a siklósi vár tövében, a település központjától sétatávolságra, csendes környezetben található. A szálloda épületének alapját egy régi malom adja, melynek falait különleges építészeti megoldásokkal őrizték meg és ma is láthatóak a szállodán belül. A hotel közvetlen, zárt folyosós összeköttetésben van a Thermal Spa fürdővel, amely kiváló szórakoztatást nyújthat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szálloda 44 szobával rendelkezik, standard, superior, összenyitható szobák és lakosztályok biztosítják a vendégek kényelmét. A 96 fő befogadására alkalmas étterem családi rendezvényekre is igénybe vehető. Az étterem szezonálisan megújuló kínálatában a nemzetközi konyha remekei mellett magyaros és tájjellegű ételek is találhatók. A hotel konyhájának kínálatát a helyi termelők minőségi alapanyagainak felhasználásával készülő, hazai és mediterrán fogások, valamint a villányi borok alkotják.

További információ: https://hotelcastellosiklos.hu/

Kulturális pezsgés Pécsett

Pécs a Dél-Dunántúl legélénkebb városa, ahol a pihenés inkább inspirációval párosul. A Széchenyi tér, a Dzsámi, a Zsolnay-negyed, vagy a hangulatos kávézók mind azt az érzést erősítik, hogy itt mindig történik valami. Pécs különösen jó választás azoknak, akik nem szeretnének teljesen elvonulni, inkább a városi impulzusokból töltődnek fel. Egy délelőtti városnézés, egy délutáni múzeumlátogatás, majd este egy wellness program tökéletes egyensúlyt adhat. Varga Miklóst – az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplőjét – és párját, Hrovatin Csengét ez a hangulat várta Pécsett. Ők a Fibula Residence Hotel & Wellness**** vendégei voltak.

Fibula Residence Hotel & Wellness****, Pécs

Pécs Baranya megyében az ország délnyugati részén található Budapesttől két órányi autóútra. Pécs romantikus sikátoros utcáján, a belvárosának szívében, nyugodt, exkluzív környezetben helyezkedik el a Fibula Residence Hotel & Wellness. Az öt épületből álló, színvonalas komplexum 2020-ban került átadásra, összesen 4000 m2-en. Ez Pécs egyetlen felnőttbarát szálláshelye, mely kizárólag 14 éven felüli vendégeket fogad. A négycsillagos hotel 400 m2-es wellnessrészlegén úszómedence, finnszauna, illatterápiás- és sótéglás szoba, jégkásakút és trópusi zuhany nyújt igazi kikapcsolódást a vendégek számára. A hotel konferenciaterme ideális környezetet biztosít céges rendezvények, csapatépítők és kisebb létszámú konferenciák, esküvők számára. A szálláshelyen mosoda is igénybevehető. A hotel lobby bárjában széles italkínálatból és koktélokból is választhatnak az itt megszálló vendégek.

További részletek: https://www.fibulahotel.hu/

Szavazatoddal te is nyerhetsz!

Az idei szuperdöntőben az öt kiemelt turisztikai régióból, a legjobb tíz szálláshelye jut a fináléba a nézők szavazatai alapján. Minden régióból az első kettő helyezett. A szavazók minden adás kezdetétől voksolhatnak kedvenc szálláshelyükre egészen egy héten keresztül a műsor hivatalos Facebook oldalán. Ezzel nem csak kedvenc szálláshelyüket támogatják, hanem vannak heti, havi és évvégi nyeremények is. A fődíj egy egész hetes pihenés a Best of AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában.

Vasárnap Budapestre látogatnak a hoteltesztelők

A régiós versenyek a dél-dunántrúli szálláshelyek bemutatásával lezárultak. Természetesen szavazni még lehet vasárnap 11 óráig. Ezután a szavazatokat öszesítik, hogy kiderüljön melyik 10 szálláshely jutott a Best of AZ ÉV HOTELE döntőjébe. Viszont a nézők ez idő alatt sem maradnak szállodák nélkül, hiszen most vasárnap 10:50-kor két budapesti szállodát mutatnak be az RTL-en, versenyen kívül.

A műsor leírása

A Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket az RTL-en. Minden adásban két-két ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére egy-egy magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják és szubjektíven véleményezzék azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Drasztikus lépésre szánta el magát Capri, az olasz álomsziget a turisták elviselhetetlen tömege miatt
A sziget lakói megelégelték, hogy a napi 50 ezer turista miatt már mozdulni sem tudnak. Februártól olyan szabályok jönnek, amik egy csapásra megváltoztatják a nyaralási szokásokat.


A Nápoly közelében fekvő Capri évtizedeken át az olasz életérzés egyik jelképe volt.

Annak idején idillinek tűnő fotókon és videókon láthattuk.

A főszezonban azonban ma már egészen más kép fogadja az érkezőket. A nagyjából hétezer állandó lakosú szigetre naponta akár ötvenezer turista is özönlik. Ez elviselhetetlen terhet ró a helyi infrastruktúrára.

A szűk utcákon hömpölyögnek az emberek, a kikötő és a népszerű kilátópontokon tömeg van.

A túlzsúfoltság egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki a helyiek körében, ezért a sziget vezetése új szabályozással próbálja kezelni a helyzetet

– írja az Euronews.

Capri képviselő-testülete februárban egyhangúlag elfogadott egy drasztikus változásokkal járó rendeletet, amely elsősorban a szervezett turistacsoportokat érinti. A legfontosabb változás, hogy

egyszerre legfeljebb 40 fős csoportok léphetnek a szigetre.

A 20 főnél nagyobb csoportok esetében további korlátozások lépnek életbe:

megtiltják a hangosbemondók használatát, az idegenvezetők csak fülhallgatós rendszeren keresztül kommunikálhatnak a résztvevőkkel. Eltűnnek a magasba emelt zászlók és esernyők is, a csoportvezetők kizárólag a ruházatukon viselhetnek feltűnő jelzéseket.

A szabályok azt is rögzítik, hogy a csoportok nem torlaszolhatják el a gyalogosútvonalakat.

A sziget vezetése további intézkedéseket is mérlegel.

Felmerült az időszakos partraszállási korlátozás lehetősége, amely csökkentené a beérkező hajók számát. Korábban szó esett egy tengeri védőzóna kialakításáról is: bójasor akadályozná meg, hogy a turistahajók túl közel menjenek a parthoz.

Ezzel nemcsak a lakók nyugalmát védenék, hanem a part menti természeti környezetet is - már 2021-ben is telepítettek úszóbarriereket.

Paolo Falco, Capri polgármestere szerint a beavatkozás elkerülhetetlen. „Olyanok, mint a birkanyájak, és ezt nem jó látni. Meg kell mentenünk a szépséget, nincs más választásunk” – nyilatkozta a városvezető. A helyi turisztikai szereplők is támogatják a döntést. „Ez egy felelősségteljes cselekedet, amely tükrözi az elképzelésünket a végre élhetőbb szigetről” – mondta Lorenzo Coppola, a caprii szállodások szövetségének elnöke.

Capri lépése egy országos trendbe illeszkedik: Velence már 2024-ben 25 főben korlátozta a turistacsoportok létszámát és szintén betiltotta a megafonok használatát. Annak, aki idén nyáron Caprira utazik, érdemes figyelnie a változásokra: a szervezett utakon a csoportoknak kisebb létszámmal és fülhallgatós rendszerekkel kell készülniük, és minden látogatónak számítania kell arra, hogy a közlekedési szabályokat szigorúbban veszik.

Via Ansa, Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Elbújnál a világ elől? Panorámaszaunák, lombházak és fatüzelésű dézsák várnak a Balatontól a Mátráig
Noszvajon tízméteres torony tetején, Kapolcs mellett pedig díjnyertes dizájnkabinokban élvezhető a privát wellness. Az egyedi szálláshelyek a tömegturizmus alternatívájaként kínálnak exkluzív pihenést.


Gőzölgő víz a fák között, ködsáv a hegyoldalon, a panorámaszauna üvegén túl a Balaton téli arca csillan – a modern kor valódi luxusa a megvásárolhatatlan csend és a digitális zajból való kiszakadás. Aki erre vágyik, annak most érdemes felfedeznie a hazai prémium szálláshelyek rejtett portfólióját, ahol a wellness nem a négy fal között, hanem a természet erejével újítja meg a testet és a lelket. A Magyar Turisztikai Ügynökség által koordinált

„Feltöltődés” kampány keretében ráadásul március 15-ig országszerte kedvezményes ajánlatok teszik még vonzóbbá a belföldi kikapcsolódást.

A Balaton és a Balaton-felvidék a téli szezonban a nyugalom szinonimájává válik.

Balatonakarattya

magaspartján A-frame stílusú házak bújnak meg, ahonnan a panoráma egészen Tihanyig fut. Itt a kültéri, fűtött jakuzzi és a tóra néző szauna nem csupán szolgáltatás, hanem a tájba komponált meditatív tér. A kikapcsolódást olyan exkluzív opciók emelik, mint a helyszínre rendelt privát séf vagy egy sommelier által vezetett borkóstoló.

„A borturizmusban való munka egy olyan világ előtt nyitotta meg a szemem, ahol a szenvedély, a kézművesség és a kultúra összefonódik”

– mondta a Nava Garden weboldalán Horváth Anita sommelier.

Akit inkább a mély erdő vonz,

Balatonszepezden felnőttbarát, nagy üvegfelületekkel rendelkező kabinokat talál, ahol a természet szó szerint karnyújtásnyira kerül. A privát jakuzzi mellett a helyi termelőktől származó, gondosan összeállított reggeli piknikkosár teszi teljessé a slow living élményét. A dizájn és a fenntarthatóság iránt elkötelezettek számára a Kapolcs melletti Vigántpetenden épült, díjnyertes Hello Wood kabinok kínálnak kompromisszummentes megoldást.

A „Kapolcsi Sziklák” névre keresztelt, egyedi formavilágú épületek mindegyikéhez privát jakuzzi és panorámás infraszauna tartozik,

a téli csomagok pedig egészen február végéig elérhetők. A déli parton, a siófoki Nagystrandon a téli hétvégéken mobil szaunák és dézsák üzemelnek, ahol a forró felöntések után a legbátrabbak a jéghideg tóban is megmártózhatnak, maximálisra pörgetve a testet-lelket frissítő tapasztalatot.

Aki a Balaton csillogása helyett

a hegyvidék mély csendjére vágyik,

annak a Mátra kínál kompromisszummentes elvonulást. Az erdő ölelésében megbúvó szálláshelyeken nincsenek szomszédok, a zavartalan pihenést csak a természet hangjai törik meg. A kültéri, hordó alakú finn szaunák és a fatüzelésű dézsák a leghidegebb napokon is garantálják a forró kikapcsolódást.

Mátrakeresztesen pedig egyedi miniházak kínálnak új szintű erdei wellnesst.

A Natura 2000 védettségű területre nyíló páratlan kilátás mellett elektromos dizájnszauna, svéd kád és egy különleges extra, a dézsa mellé telepített projektorvászon várja a vendégeket. A forró vízben elmerülve filmet nézni, miközben körülvesz az erdő csendje – ez az a fajta páratlan kikapcsolódás, amiért érdemes útra kelni.

A páratlan tapasztalatok keresői a Bükkben és a Tisza partján

szédítő magasságokban

találják meg számításaikat. Noszvajon, Magyarország egyik legtisztább levegőjű településén mesebeli lombházak épültek, amelyek közül a legkülönlegesebb egy tízméteres torony, a tetején privát, panorámás pezsgőfürdővel.

A fák lombkoronája között lazítani, miközben alattunk elterül a Bükk érintetlen tája, valóban felejthetetlen élményt nyújt.

Hasonlóan egyedi perspektívát kínál a Tisza-tó is. Tiszafüreden, közvetlenül a folyó partján egyedi, hagymakupolára emlékeztető formavilágú, hatméteres lábakon álló lombházak emelkednek az ártéri erdő fölé. A magasba emelt, szabadtéri pezsgőmedencéből a gőzölgő vízből csodálhatjuk a táj mozdulatlan nyugalmát. Egy friss, hétköznapokra szóló csomagajánlat keretében itt március végéig 119 990 forintért tölthető el két éjszaka két fő részére.

A tökéletes erdei kikapcsolódás megtervezésekor érdemes néhány gyakorlati szempontot is figyelembe venni.

A legkedvezőbb árakat és a legnagyobb nyugalmat általában a hétköznapi foglalások biztosítják.

A szaunához és a dézsához elengedhetetlen a saját köntös, papucs és egy sapka, ami megvédi a fejet a túlhevüléstől, miközben a test a forróságot élvezi. A gasztronómiai tapasztalatot pedig a helyi termelők finomságai – egy balatoni bor, egy mátrai sajttál vagy egy kézműves reggeli – teszik teljessé, támogatva a fenntartható turizmust. A kültéri wellness használatakor pedig mindig tartsuk be a biztonsági előírásokat, elkerülve a csúszásveszélyt és felkészülve a testet érő hirtelen hőmérséklet-változásokra.

Via Visithungary.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk